Váci Mihály - Szabadon

Mint ágak közt a szél,
csillagok közt a felhő,
úgy nőni önmagamban
kuszálva, mint az erdő,
szabadon össze-vissza,
sok millió irányba,
erdőnyi kitárt ággal
mindent ölelni vágyva,
minden csillagra ággal
mutatni, mint a gyermek,
minden szellőre sírni,
mint hogyha vihar ver meg;
eget ölelni milliárd
görcsös gallyal és vággyal,
s a földet átkarolni
gyökerek hálójával,
a zuhogó fényt inni
fuldokló levelekkel,
és vihart lélegezni,
sóhajtani kék reggelt,
kétfelől átölelni
a szorongó világot,
foganni benne, s nyitni
tőle fordult virágot,
itt gyökerezni: éhhel
fogózni friss húsába,
de minden rezdüléssel
valami másra vágyva.