Hajnal Anna - Kisüt a nap

Ingó árnyékunk összeér,
esőhízott lombok remegnek
száradó madarak csevegnek
napfoltokat rezget a szél;

zöld tenyeredben ringok én,
te emelsz vízirózsaszőnyeg,
víz lettél? lágy hullámok nőnek,
te hűlsz, te melegszel körém?
párában zsibbadó karok
üresen nyúlnak ki utánad,
- elfelejtem mit akarok -
illattal érinted a számat,
megcsókolsz átfutó eső.
Most felleg vagy? emelkedő?
eltűnsz a téged kereső
vágyó szemek látóteréből,
átlátszó, fényes lebegő.
Képlékeny lettél? légnemű?
betöltöd a teret köröttem.
Átengedsz. Hangtalan kinyílsz
s hangtalan bezárulsz mögöttem.

1975. június

Hajnal Anna

Forrás

Hajnal Anna - Kisüt a nap

 

Ingó árnyékunk összeér,

esőhízott lombok remegnek

száradó madarak csevegnek

napfoltokat rezget a szél;

zöld tenyeredben ringok én,

te emelsz vízirózsaszőnyeg,

víz lettél? lágy hullámok nőnek,

te hűlsz, te melegszel körém?

párában zsibbadó karok

üresen nyúlnak ki utánad,

- elfelejtem mit akarok -

illattal érinted a számat,

megcsókolsz átfutó eső.

Most felleg vagy? emelkedő?

eltűnsz a téged kereső

vágyó szemek látóteréből,

átlátszó, fényes lebegő.

Képlékeny lettél? légnemű?

betöltöd a teret köröttem.

Átengedsz. Hangtalan kinyílsz

s hangtalan bezárulsz mögöttem.

Hajnal Anna - Tavaszi himnusz

Tágul a fény édes köre,
délben az árnyék rövidül,
egyre élőbb mosoly süt rám
mind áttetszőbb napok mögül,
ragyogás, ki az éjszakán
is átsütsz, úrnő, égi lány,
hogy aludtad át télidőd
a kemény, fagyos nyoszolyán?...

Hajnal Anna - Mondd, mit adjak neked?

Jane E. Porter - The Rich Boy

Mondd, mit adjak neked, mi lenne méltó?
Mondd, mi lenne elég?
Boldog vagyok szegényes kincseimel,
Legalább mind Tiéd.

Az első légy, ki mélyen vándorolva
A múltba jöjj velem,
Gyerekkoromba míg csak visszalátok,
A táj Tiéd, legyen.

Járj bennem úgy mint ismerős vidéken,
Hol nem riaszt sötét,
Ahol öröm a patak halk folyása,
S tündéri nevetés.

Neked adom az erdők lehellését,
Érezzed arcodon,
A várakozó csöndet, amely ébreszt,
S mely veled oly rokon.

Az el nem jött csodákért mind a könnyet,
A sok gyerekpanaszt,
Eltitkolt kínt előtted mind kimondom,
Te megbocsátod azt.

Ismerj meg így: a tisztaság csak vágyam,
S a rend csak ideál,
Csak fegyelem, hogy nem inog a lábam,
Bár roskadoz a váll.

S most kincsemmé vált minden, ami bűn volt,
Mert Neked vallhatom,
Itéletedre - vess el, avagy tarts meg -
Magamat megadom.