A következő címkéjű bejegyzések mutatása: öröm. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: öröm. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. október 31., szombat

Fodor Ákos - Vígrendeletek

 
Vannak s méltán, akik szoborrá halnak.
– Végem, ha lesz: úgy legyen, mint a dalnak.

 ***  
Ha tűnni tűnnék egykor e világból:
csak szerte-szálltam majd. Mint a virágpor.
 

2026. szeptember 19., szombat

Csukás István - Számon méz íze van

 

Évszakom az ősz, évszakom a szerelem,
ruhámra varrom kettős címerem,
csatámra várok, néma rajvonal
vonul s itthagy látomásaival,
ökörnyál fércel vadul szétszakadt,
összefüggéstelen évszakokat,
szerelem enyhít nagyra tervezett
futást, ha pihenőkre szétesett;
piros szem pillog a bokor alól,
hogy így is jó lesz, hogy már így lesz jól,
ha sátort ver fölém a nő s szelíd
szavakkal oldja szívem görcseit,
álomkék égboltra visszaevez
velem s ha madár-gyöngéden neszez;
hogy így lesz jó, ha halhatatlanul
az ifjúság páros szobra felmagasul,
háttal a halálnak, szemben a halállal,
ha örömből, kínból egyforma részt vállal;
ha lobogtatja kendőjét, a remény
zászlóját s fényfoltok sütnek szemén,
s mosolya villan, nyári zivatar,
ha lányos bújába lágyan betakar,
már így lesz jó; számon méz íze van,
fejemnél csillag muzsikál hangtalan.
 

2026. augusztus 15., szombat

Eckhart Tolle - A szenvedésről

 

A szenvedés szükséges addig, amíg rá nem jössz, hogy szükségtelen.

Suffering is necessary until you realize it is unnecessary.

Eckhart Tolle

. ~ \ ♡ / ~ .

Nagyboldogasszony napjára 

2026. augusztus 12., szerda

Donna Ashworth - Ha elhalványultál....

Ha lassan elhalványultál, kedves,
itt az ideje, hogy elkezdj igent mondani azokra a dolgokra,
amelyek örömet okoznak neked, 
és nemet mondani azokra, amelyek nem. 
És ez tényleg ilyen nagyon egyszerű.
 
 
So, if you have been slowly fading away, my friend,
this is the time to start saying yes to things that bring you joy
and no to things that don’t.
It’s really pretty simple.

Donna Ashworth írása - részlet


2026. május 3., vasárnap

Janikovszky Éva - nem kaptam zsebpénzt

 
Ezen a héten nem kaptam zsebpénzt, mert a tanító néni azt mondta a szülői értekezleten, hogy mostanában nagyon eleven vagyok a tavaszi fáradtságtól.
Pedig az eleven gyerek is szeretne anyák napjára virágot venni az anyukájának.
Szaladtam a Borihoz, akinek mindig van pénze, de a Bori azt mondta, hogy tanuljak meg inkább egy verset, az is van olyan szép, mint a virág.
Szaladtam az apukámhoz, hogy adjon nekem előleget, majd a jövő héten jó leszek érte, de apukám azt mondta, hogy legyek jó ingyen, mert anyukámnak az a legnagyobb öröm.
 
 

2026. március 12., csütörtök

Feldmár András - Az életkedvről

 

Amikor az ember megérzi, hogy nem kell jobbnak, okosabbnak vagy erősebbnek mutatnia magát, akkor felszabadul az energia, amit addig a védekezés vitt el. És ebből az energiából születik az életkedv.

2026. január 26., hétfő

Szabó T. Anna - Három szonett a kilencven éves Lator Lászlónak


1.
A józanságban mennyi alkohol van,
a tiszta szemben mennyi tiszta szesz:
fakérgen gombát, bogarat a porban,
bár egészet néz, részt is észrevesz,
és megemeli, testet enyhe mámor,
átborzongatja, mint a szerelem,
kilát a térből és kilát a mából,
csak földi súlya tartja idelenn,
de nem tántorog, ismeri a járást,
a szédülésben is magára lel,
mert élvezi az érzést és a látást,
és megosztja, ha kell, mindenkivel.
Színjózanul a gyönyört elbeszéli,
aki a lelket teljes testtel éli.

2.
Aki a lelket teljes testtel éli,
és szenvedéllyel szítja szellemét,
ki észben észak, de érzékben déli,
föld rögét tudja és ég fellegét,
a szavak súlyát egyenként leméri,
a megnevezés ízét ismeri,
ki tudni tanít, és tudva reméli,
hogy ördögi nincs, de van isteni,
ki figyelemmel, okos fegyelemmel
józanságra és mámorra kapat,
mutatja, hogy lesz szellemé az ember,
és szenvedélyben párja nem akad -
kit utol nem ér a por és a kor,
ő az, csakis: a kortalan Lator.


2026. január 5., hétfő

Lackfi János - Mi az öröm?


Mi az öröm? A szemetesbe
Csont nélkül találni bele.
Kivárni három és fél percet,
Ázzon a tea levele.
Érezni, hogy kit régen ringatsz,
Elernyedt már a kicsi test,
Lesni, ahogy nem létező kéz
Minden bokrot deresre fest.
Hibátlan almába harapni,
Íz rohangáljon ínyeden.
Érvényes jegyet kalauznak
Mutatni frissen, bűntelen.
Kutya szőrébe beletúrni,
S tudni, hogy nem harap beléd,
Lelkifúró nélkül kitépni
A kenyér lágy, foszlós belét.
Rájönni, félregombolt inged
Újragombolni van idő,
Figyelni, ahogy levegővel
Telik, majd ürül a tüdő.
Buszt elérni, nagy jattot adni,
Fagyit nyalni, dobni havat,
Számolni, a földön utánad
Összesen hány lábnyom marad.

2025. december 29., hétfő

Szabó T. Anna - Határok


Minden mozdulattal
határokat keresek
és határokat hágok át.
Mint az újszülött
és a haldokló hadonászik, ahogyan
keresi testének körvonalát.

Kisbaba, megragadom a világot,
mohón magamba tömöm,
anyaseb, anyaűr, csupa fájás,
csupasz létszomj, kell, kell, kell az öröm.

Körülrajzolva, beszorítva
átjárok határaimon.
Ordítva, kiborulva-borítva
a teljességet iszom.

*
Körülrajzolni magamat.
Tért foglalni a nap alatt.
Hogy ez vagyok, hogy ez leszek.
Valakit mindig keresek.
Egy saját testet. Másik testet.
Hogy átszeressen. S ne keressek.


2025. december 16., kedd

Szepes Mária - A megújulásról


Mikor az ember megérti, hogy léte nem elhalások, hanem feltámadások, megújulások végtelen sorozata, akkor fenntartás nélkül átengedheti magát az eksztatikus örömnek. Mert ez a felragyogó fény nem káprázatot vetít, hanem az egyedüli valóságot. Ahogy a természetben semmi el nem vész, csak átalakul, s az anyag – látszólagos pusztulásának pillanatában – energiává alakul át, úgy a halál bármilyen formája – egy más relációból – mindig születés!

Szepes Mária

Forrás

2025. augusztus 29., péntek

Juhász Gyula - Falusi alkony

 
 

A házak és a lelkek csendje jön,
A béke száll nagy, szürke lepedőn.

Bús táj fölött, bárányfelhők alatt
Ezüstöt önt az estbe a harang.

Ballag a nyáj, elbődül boldogan,
Már minden lélek s kapu tárva van.

A mezőkről az illat lopva jár,
Most legbujább, mert elmúló a nyár.

A padokon pipázás, mély a csend,
A kutak gémje kék magosba leng.

A tetőn a nap arany csókja ég,
Ó nap, derű, öröm! maradj ma még!

2025. július 8., kedd

Tennessee Williams - Az élet örömeiről

 
Szeretnélek megfertőzni azzal az lelkesítő érzéssel, hogy az élet hatalmas öröm, mert hiszem, hogy megvan benned az erő, hogy elhordozd azt.

I want to infect you with the tremendous excitement of living, because I believe that you have the strength to bear it.

2025. március 23., vasárnap

2025. február 26., szerda

Szabó Lőrinc - Szövetség

 

Ágaink egybecsavarodtak,
gyökereink összefogóztak,
árnyunkba utasok heveredtek,
lombunkból madarak szárnyrakeltek, –
magunknak mi már megmaradjunk,
másnak, egymásnak annyit adtunk,
annyit kinlódtunk és mulattunk,
hogy vígak, búsak, rosszak és jók,
lettünk egy kicsit már hasonlók.
 
Mikor a sors összeültetett,
csemeték voltunk még, gyerekek,
fiatal társak, szövetkezők,
rosszabbak elől menekülők,
játszottunk tündéri fuvolákkal,
haragos, fekete trombitákkal,
nem törődve senki fiával:
elszakadók és összehajlók,
valami titokban hasonlók.
 
Aztán nőttünk – Védett az isten,
nincs fejsze, amely leterítsen,
jöttek ránk fénylő fegyverekkel,
mi álltunk hallgató sebekkel,
s ki ellenünk tört, keze fonnyadt,
szúrós tűzben csontja megolvadt,
háza bedőlt, szeme kisorvadt, –
s mi álltunk, két fa, virágba bomló,
elrendelt csodához hasonló.
 
S ez biztat, ez, az érthetetlen.
Mesében állunk, csoda-kertben, –
s ha mese, a fának is lehet szive,
zengünk is, ugy zeng a kettőnk hite,
mint a harangok, ha vasárnap
Kálvin lelkével nekiszállnak
az illatos, napos határnak:
jövőt zeng két hang, muzsikáló,
szétlüktetve egybefonódó.
 
Kétszer-egy sors az isten előtt,
szövetség nem lehet más se különb:
hogy én mi vagyok, nem tudom,
csak azt, hogy benned bizhatom:
bármennyit sírtál, hadakoztál,
jönne uj vihar, rámhajolnál,
magad ellen is átkarolnál:
egymásra fájva rászorulók,
lettünk mindenkihez hasonlók.
 
Két fa, együtt, testvéri lombban,
egyek vagyunk sok fájdalomban,
örömökben és kényszerekben,
máskép tán élni is lehetetlen:
magunknak hát már megmaradjunk,
gyökereinkről ne szaladjunk,
tavaszban, őszben gyarapodjunk,
legyünk hívők, bátrak, kitartók:
az örök reményhez hasonlók.
 

2025. február 17., hétfő

Szepes Mária - Fényköszöntő

 

Milyen jó most nekem pihenni. 
Nem történik velem rossz semmi. 
Lelkemben méla csend dalol, 
távolodik, de örömöt dúdol. 
Surranva fölrepül a gond. 
Szépség van, lebegő, édeni Biosz. 
Ablakomon időpók sző csipkehálót. 
Két ködszála közt kisuhanok, 
hiszen nyitottak a dimenziók. 
Elérkezett az én világalkonyom, 
ajándék ez, mennyire nem bánom. 
Múlt és jövő között jelen vagyok. 
Csak az én hal meg. Én nem vagyok. 
E „nem vagyok” a legszebb dalnok. 
Vándorlok, kóborlok, szárnyalok, 
nem-énként boldog vagyok. 
Szikra, amely parázsként hunyorog. 
Örökmécs. A küszöbön majd átlobog.
 

2025. január 6., hétfő

Samszu'd-Dín Muhammad Háfiz - Néha elfelejtem...

 
 
Néha elfelejtem,
Hogy gyönyörre lettem teremtve.
Az agyam túlságosan elfoglalt.
A Szívem túl nehéz,
Hogy emlékezzek,
Hogy arra lettem hívva,
Hogy táncoljam
Az Élet szent táncát.
 
Arra lettem teremtve,
Hogy mosolyogjak,
Hogy szeressek,
Hogy felemeljen az élet,
S hogy felemeljek másokat.
 
Ó, Szent Egység
Bontsd ki a lábamat
mindentől, ami lebéklyózza!
Szabadítsd fel a lelkem!
Hogy táncolhassunk együtt,
És hogy a táncunk
Másokat is táncra hívjon.
 

2024. december 2., hétfő

Kosztolányi Dezső - Beszélő boldogság

Beszélni kell most énnekem. Szeretnek.
Szeretnek engem, boldogság, hogy élek.
Beszélni kell mindig s nem embereknek,
hogy vége már, eltűntek a veszélyek.
 
Beszélni égnek, fáknak és ereknek,
neked, ki nagy vagy, mint az űr, te lélek
s nincsen füled sem, látod, én eretnek,
csupán neked, a semminek beszélek.
 
S ki hajdanán lettél a fájdalomból,
mely a vadember mellkasába tombol
és a halál vas-ajtain dörömböl,
 
most megszületsz belőlem és dalomból,
minthogy kitörve rég bezárt körömből,
ujjongva megteremtelek örömből.
 

2024. november 22., péntek

Szabó T. Anna - Örömdal

 

A világ csak egyre árad:
élvezzük, amit az ár ad.
Özönlik, zúdul és ömlik:
a világ egyre örömlik.
Eső zuhog, harmat szárad,
ragyog a nap, vihar támad,
érzi vad erejét bárki
aki az ég alá áll ki.
Része vagyunk az egésznek,
egésze vagyunk a résznek,
magunk magja nem múlik el,
újra fogan, újra kikel.
Kel a bánat, kel az öröm,
örökösen zúg az özön,
folyik öröm, folyik bánat,
a világ csak egyre árad.
Aki csak a fénybe kifekszik mossa az áradat pőrén.
Aki csak a vízbe beúszik villog az áram a bőrén.
Ereje a hold meg a csillag, a tűz meg a jég, meg a szél meg a zápor,
örökösen zúg, telik, árad és újra kirobban a magvak, a magma vad öröme magától.
Ez a világ mienk marad:
emel, sodor az áradat.
Hullám támad, aláhullik:
ez az erő sosem múlik.
Sosem múlik, mindig telik,
ha lehullna, felemelik,
emelkedik az egekig,
mindig múlik, sosem telik.
Vagyunk vad tenger tajtéka,
vagyunk holdon föld árnyéka,
vágyunk parázs, tűz és szikra,
mi vagyunk a titkok titka.
Örök láng és örök gyúlás,
nem fog rajtunk semmi múlás,
tűzön nem fog űr sötétje,
nem alszik ki csakazértse.
Árad a víz, árad a fény,
most is, mint a legelején,
hunyt szem mögött ragyog a nap!
Végül csak az öröm marad.

Lator László 88. születésnapjára.

Forrás

2024. október 1., kedd

Szabó Lőrinc - Hajnali himnusz



A Nap! a Nap! – Nézd, emeli már nagyságos homlokát
s bizseregve dobban az öreg hegyek vas-szive… Lármás
zivatarok után láthatatlan sípokon ujjong a csönd
és harmatos örömtől borzong a fenyves zöld élete.

Talán a tegnapi villámok fénye fürösztött: szemeid éles villanya
lelkemig fénylik. Szemedben: szememben: ragyog a reggel.
Szép tarka gombák bújnak elő, – játékszereim; sercegő fényben ázik a fagyöngy
s a kavicsokkal-szines patakokban látni, amint kék függönyeit becsüngeti az ég.

Óh, kedvesem, itt egy vagyok veled! Nemcsak veled: boldog tenyészés,
ártatlan erdő és egyszerű élet vagyok én: acélos levegő, isteni kert és isteni kertész;
a bükkfa hosszú moha-szakálla, kövek, feketeszemű virágok, a nap tüze: ez vagyok én:
erdő vagyok én, vér és csira, élet: mi lenne nélkülem az isten?

Mi lenne nélkülem e ragyogás? mi lenne a földalatti
harangok csendülő szive? s a hajnali boldog cinege-dal?
– Óh, csak az én hitem dobog a fényben, lobog a szélben, izgatott
mámorában égi zenévé szőve a szürke földi zajt!

Mert nincs öröm, mi nem az enyém, mert bánat sincs, mi nem én vagyok;
a nyár lobogó aranyligetein át, vagy mikor az őszi eső dideregve
nedves ujjakkal a lombokon átnyúl: távoli dombok olvatag
éneke én vagyok: láthatatlan hangok s visszhangok kara:

mert hang vagyok én, visszhang vagyok én: magam visszhangja, rugalmas
szinek kacagása, szemed szine, zápor, fény és árnyék: Te vagyok én!
A föld! Nem ember! Erdő! – Az én szemeimből csókolod szemedbe
a napot, a csöndet, a vért s a vídám mogyoróbokrokat.

Föld, erdő, Isten

2024. szeptember 4., szerda

Pilinszky János - Áldott szédület

 

A fény homályt, az árnyak mélye fényt szül,
szorong a száj, remegve egyre szédül,
mint szélhimbálta, imbolygó virágban
a léha szív, és mintha súlyos áram
érintené, alél a test, s a szem már
a drága szempár csak mereng a csöndben,
mint ismeretlen tengerfenéknek alján
két gyöngyszem.

Két árva gyöngy, amely csodál s csodás,
míg oldja-bontja zászlóját a láz,
hogy mint a szél, a szálló angyalok,
sehol se, mégis mindenütt vagyok,
hogy szinte már szeráfi lendülettel
csak szárnyalok, mint száll az illó ihlet,
mint angyalok, kik parttalan terekben
keringnek.

S már nem lehetne könnyed metszeten
se lágyabb, mint most lágy a szám s kezem,
az idegekben érlődő halál
árnyalja kezem tartását s a szám.
S oly lágy az ív is, mellyel mélyre hajtom
ájult fejem, s hagyom, hogy égi láz
égessen át, hogy csontomig lehasson
a varázs.

A drága, drága révülés, amelyben
mi fájt és mart és sajgott, elfelejtem,
hogy társtalan, hogy csupa seb vagyok,
mint csillagok közt hulló csillagok!
Csak mély verése ér most, mint a tenger,
a mély örömnek, nincs szívemben jajszó,
ha sírok is, mint sír a tengerekkel
a kagyló.

Csak zümmögöm nevednek halk zenéjét,
és máris részeg tőled minden érzék,
kit oly hiába, nyugtalan kerestem,
hozzám találsz az áldott szédületben,
hogy többé semmi - ugy-e - nem szakít szét?
mint rím a rímbe lelkünk úgy hatol
egymásba, egymásnak felelve, mint két
tiszta sor!