– Végem, ha lesz: úgy legyen, mint a dalnak.
Akik megvilágítják a lelkünk, a szellemünk. Amit helyettünk öntenek szavakba olyan ékesen vagy olyan magától értetődő egyszerűséggel. Olyan szívderítően vagy olyan inspirálóan. Olyan finoman vagy olyan leplezetlenül, pontosan. És akik eldalolják azt.
2026. október 31., szombat
Fodor Ákos - Vígrendeletek
– Végem, ha lesz: úgy legyen, mint a dalnak.
2026. szeptember 19., szombat
Csukás István - Számon méz íze van
2026. augusztus 15., szombat
Eckhart Tolle - A szenvedésről
A szenvedés szükséges addig, amíg rá nem jössz, hogy szükségtelen.
Suffering is necessary until you realize it is unnecessary.
Eckhart Tolle
. ~ \ ♡ / ~ .
2026. augusztus 12., szerda
Donna Ashworth - Ha elhalványultál....
itt az ideje, hogy elkezdj igent mondani azokra a dolgokra,
this is the time to start saying yes to things that bring you joy
and no to things that don’t.
It’s really pretty simple.
Donna Ashworth írása - részlet
2026. május 3., vasárnap
Janikovszky Éva - nem kaptam zsebpénzt
Pedig az eleven gyerek is szeretne anyák napjára virágot venni az anyukájának.
Szaladtam a Borihoz, akinek mindig van pénze, de a Bori azt mondta, hogy tanuljak meg inkább egy verset, az is van olyan szép, mint a virág.
Szaladtam az apukámhoz, hogy adjon nekem előleget, majd a jövő héten jó leszek érte, de apukám azt mondta, hogy legyek jó ingyen, mert anyukámnak az a legnagyobb öröm.
2026. március 12., csütörtök
Feldmár András - Az életkedvről
2026. január 26., hétfő
Szabó T. Anna - Három szonett a kilencven éves Lator Lászlónak
1.
A józanságban mennyi alkohol van,
fakérgen gombát, bogarat a porban,
bár egészet néz, részt is észrevesz,
és megemeli, testet enyhe mámor,
átborzongatja, mint a szerelem,
kilát a térből és kilát a mából,
csak földi súlya tartja idelenn,
de nem tántorog, ismeri a járást,
a szédülésben is magára lel,
mert élvezi az érzést és a látást,
és megosztja, ha kell, mindenkivel.
Színjózanul a gyönyört elbeszéli,
aki a lelket teljes testtel éli.
2.
Aki a lelket teljes testtel éli,
és szenvedéllyel szítja szellemét,
ki észben észak, de érzékben déli,
föld rögét tudja és ég fellegét,
a szavak súlyát egyenként leméri,
a megnevezés ízét ismeri,
ki tudni tanít, és tudva reméli,
hogy ördögi nincs, de van isteni,
ki figyelemmel, okos fegyelemmel
józanságra és mámorra kapat,
mutatja, hogy lesz szellemé az ember,
és szenvedélyben párja nem akad -
kit utol nem ér a por és a kor,
ő az, csakis: a kortalan Lator.
2026. január 5., hétfő
Lackfi János - Mi az öröm?
2025. december 29., hétfő
Szabó T. Anna - Határok
és határokat hágok át.
Mint az újszülött
és a haldokló hadonászik, ahogyan
keresi testének körvonalát.
Kisbaba, megragadom a világot,
mohón magamba tömöm,
anyaseb, anyaűr, csupa fájás,
csupasz létszomj, kell, kell, kell az öröm.
Körülrajzolva, beszorítva
átjárok határaimon.
Ordítva, kiborulva-borítva
a teljességet iszom.
*
Körülrajzolni magamat.
Tért foglalni a nap alatt.
Hogy ez vagyok, hogy ez leszek.
Valakit mindig keresek.
Egy saját testet. Másik testet.
Hogy átszeressen. S ne keressek.
2025. december 16., kedd
Szepes Mária - A megújulásról
Mikor az ember megérti, hogy léte nem elhalások, hanem feltámadások, megújulások végtelen sorozata, akkor fenntartás nélkül átengedheti magát az eksztatikus örömnek. Mert ez a felragyogó fény nem káprázatot vetít, hanem az egyedüli valóságot. Ahogy a természetben semmi el nem vész, csak átalakul, s az anyag – látszólagos pusztulásának pillanatában – energiává alakul át, úgy a halál bármilyen formája – egy más relációból – mindig születés!
Szepes Mária
Forrás
2025. augusztus 29., péntek
Juhász Gyula - Falusi alkony
A házak és a lelkek csendje jön,
A béke száll nagy, szürke lepedőn.
Bús táj fölött, bárányfelhők alatt
Ezüstöt önt az estbe a harang.
Ballag a nyáj, elbődül boldogan,
Már minden lélek s kapu tárva van.
A mezőkről az illat lopva jár,
Most legbujább, mert elmúló a nyár.
A padokon pipázás, mély a csend,
A kutak gémje kék magosba leng.
A tetőn a nap arany csókja ég,
Ó nap, derű, öröm! maradj ma még!
2025. július 8., kedd
Tennessee Williams - Az élet örömeiről
2025. március 23., vasárnap
Mikki Brammer - Az igazságról
2025. február 26., szerda
Szabó Lőrinc - Szövetség
2025. február 17., hétfő
Szepes Mária - Fényköszöntő
2025. január 6., hétfő
Samszu'd-Dín Muhammad Háfiz - Néha elfelejtem...
2024. december 2., hétfő
Kosztolányi Dezső - Beszélő boldogság
2024. november 22., péntek
Szabó T. Anna - Örömdal
2024. október 1., kedd
Szabó Lőrinc - Hajnali himnusz
A Nap! a Nap! – Nézd, emeli már nagyságos homlokát
s bizseregve dobban az öreg hegyek vas-szive… Lármás
zivatarok után láthatatlan sípokon ujjong a csönd
és harmatos örömtől borzong a fenyves zöld élete.
Talán a tegnapi villámok fénye fürösztött: szemeid éles villanya
lelkemig fénylik. Szemedben: szememben: ragyog a reggel.
Szép tarka gombák bújnak elő, – játékszereim; sercegő fényben ázik a fagyöngy
s a kavicsokkal-szines patakokban látni, amint kék függönyeit becsüngeti az ég.
Óh, kedvesem, itt egy vagyok veled! Nemcsak veled: boldog tenyészés,
ártatlan erdő és egyszerű élet vagyok én: acélos levegő, isteni kert és isteni kertész;
a bükkfa hosszú moha-szakálla, kövek, feketeszemű virágok, a nap tüze: ez vagyok én:
erdő vagyok én, vér és csira, élet: mi lenne nélkülem az isten?
Mi lenne nélkülem e ragyogás? mi lenne a földalatti
harangok csendülő szive? s a hajnali boldog cinege-dal?
– Óh, csak az én hitem dobog a fényben, lobog a szélben, izgatott
mámorában égi zenévé szőve a szürke földi zajt!
Mert nincs öröm, mi nem az enyém, mert bánat sincs, mi nem én vagyok;
a nyár lobogó aranyligetein át, vagy mikor az őszi eső dideregve
nedves ujjakkal a lombokon átnyúl: távoli dombok olvatag
éneke én vagyok: láthatatlan hangok s visszhangok kara:
mert hang vagyok én, visszhang vagyok én: magam visszhangja, rugalmas
szinek kacagása, szemed szine, zápor, fény és árnyék: Te vagyok én!
A föld! Nem ember! Erdő! – Az én szemeimből csókolod szemedbe
a napot, a csöndet, a vért s a vídám mogyoróbokrokat.
2024. szeptember 4., szerda
Pilinszky János - Áldott szédület
a léha szív, és mintha súlyos áram
érintené, alél a test, s a szem már
a drága szempár csak mereng a csöndben,
mint ismeretlen tengerfenéknek alján
két gyöngyszem.
Két árva gyöngy, amely csodál s csodás,
míg oldja-bontja zászlóját a láz,
hogy mint a szél, a szálló angyalok,
sehol se, mégis mindenütt vagyok,
hogy szinte már szeráfi lendülettel
csak szárnyalok, mint száll az illó ihlet,
mint angyalok, kik parttalan terekben
keringnek.
S már nem lehetne könnyed metszeten
se lágyabb, mint most lágy a szám s kezem,
az idegekben érlődő halál
árnyalja kezem tartását s a szám.
S oly lágy az ív is, mellyel mélyre hajtom
ájult fejem, s hagyom, hogy égi láz
égessen át, hogy csontomig lehasson
a varázs.
A drága, drága révülés, amelyben
mi fájt és mart és sajgott, elfelejtem,
hogy társtalan, hogy csupa seb vagyok,
mint csillagok közt hulló csillagok!
Csak mély verése ér most, mint a tenger,
a mély örömnek, nincs szívemben jajszó,
ha sírok is, mint sír a tengerekkel
a kagyló.
Csak zümmögöm nevednek halk zenéjét,
és máris részeg tőled minden érzék,
kit oly hiába, nyugtalan kerestem,
hozzám találsz az áldott szédületben,
hogy többé semmi - ugy-e - nem szakít szét?
mint rím a rímbe lelkünk úgy hatol
egymásba, egymásnak felelve, mint két
tiszta sor!



















