Kassák Lajos - Invitálás

Te nem vagy kisebb, én nem vagyok nagyobb

egyazon fájdalmat sírjuk

egyazon boldogság után futunk

egyazon titokzatos parázs gyújtja fel

agyunk lángját, szívünk szerelmét.

 

Mint akik értik egymást, induljunk hát tovább

e szép hazában melyet földnek neveznek

füvekkel, fákkal, szárnyas és patás állatokkal

emberekkel és az ő műveikkel gazdagon.

Nem ismerem az okot, ami elindít

nem ismerem a célt, ahová meg kéne érkezni.

De érzem sodrását az örök mozgásnak

szólít és magával ragad az ismeretlen partok felé 

engem éppúgy mint téged.

 

Nem vagy te kisebb, én nem vagyok nagyobb.
E szép hazában, melyet földnek neveznek
miért is fognánk taglót egymás ellen.
Ülj a ladikomba, testvér
evezzünk mennél távolabb
ama elátkozott malomtól
hol csontjainkat összetörik.
 

Kassák Lajos - Mi örök gyerekek...

Mi örök gyerekek, valamennyien, örök megbántottak és örök bizakodók. Maga így szokta mondani: "A csillagok azok a kis lámpások, amik felé haladnunk kell, ha boldogok akarunk lenni. Nézd meg csak jól, a te csillagod is ott fönt van." S én úgy véltem, az ezer millió csillag között látom is a magam kicsi csillagát, amelyet bizonyára Anyám meszelt fel az égre a hosszú nyelű, festékes fejű meszelőjével ugyanúgy, ahogyan a házak falára szokta felmeszelni a lila, kék, vörös, zöld és mindenféle díszeket. S azóta is úgy hiszem, a felé a csillag felé menetelek szakadatlanul. Roppant utakat tettem meg, roppant megpróbáltatások között, fáradhatatlanul és azzal a tudattal, hogy sohasem érkezhetem be a célba. Mert csodálatos valami - nemhogy közelednénk, de egyre inkább távolodunk a céltól. Mennél többet tanulunk, annál kétségbeejtőbb a tudatlanságunk, mennél többet dolgozunk, annál inkább elveszítjük értékünket. De nincs kibúvó: a csillag csakugyan ott ragyog a fejünk felett, s akinek sikerül hozzátámasztania a létráját, az fel is jut a közelébe.

Kassák Lajos - Anyám címére (részlet)