Hamvas Béla - Egy helyben ...

 

Aki ezt a könyvet kezébe veszi, önkéntelenül azt kérdezi: vajon ezalatt az ötezer év alatt észreveszi-e azt a fejlődést, vagy haladást, amelyről annyit beszélnek? Vagy igazuk van azoknak, akik azt állítják, hogy haladás nincs, az emberiség mindig egy helyben állt és örökké egy helyben fog maradni. Az olvasó a könyv első átlapozása közben azt a határozott benyomást fogja nyerni, hogy semmiféle haladásról nem lehet beszélni. [...] Az átkozott történet (= a történelem, amely kizárólag a pusztításról, háborúkról, forradalmakról, éhínségről és a hatalmi harcokról szól) nem ismer változást, fejlődést, csak értelmetlen nyüzsgést. Egy helyben siet. 

Hamvas Béla 

Anthologia humana (5000 év bölcsessége) bevezetője

 

Ágai Ágnes - Időfogó

Fürösszél meg az időben.
Gyümölcsözzünk!
Beszívom az éltető napot.
Ránk melegszik a táj.
Ujjaidban lüktetek.
Ha árnyékká válsz,
fényként követlek,
sugárba gyűjtve hordalak.

Köröttünk szétszórt tükröződés.
Idődarabkák, törmelékek,
a hegyvonulat morzsalékai.
Tenyerünkben búvó madárdal.
 

(részlet) 

Forrás

Szabó T. Anna - Örökmúlás

 

hidd el, már rég tudom,

hogy jó tempóban haladok

a megkezdett úton,

mert testem eszköz, munkagép,

s a hangom a zeném,

az tart meg csak a szakadék

imbolygó peremén,

vigyázok, le nem zuhanok,

élek, amíg lehet,

mert vagyok az, aki vagyok,

szeret, aki szeret,

 

egyszerre óvott s kitakart

valóság és csoda,

láttam, az ember hova tart,

de azt is, kicsoda,

szemembe nézz, mert nem zavar,

hogy bántasz vagy dicsérsz,

mert aki tudja, mit akar,

az tudja, mennyit érsz,

és bármilyen mély kútba nézz,

lent látni az eget,

ha tudod, hogy a rész egész,

semmi sem hiteget,

 

de fényes minden pillanat,

és lélegzik a csend,

a föld felett, az ég alatt,

távol és idebent,

mert minden lélegzet zene,

ha mélyén vér lobog,

ha az örökét üteme

a testen átdobog,

nem hangszer vagyok: muzsika,

én játszom magamon –

 

ne mondd, hogy meg sosem halok:

legjobban én tudom.

 

Forrás 

Fodor Ákos - Belső monológ

(Úgy megváltoztam, hogy
alig ismerek rád.)

 

Forrás

Ágai Ágnes - Dél

 

Elvágólag.
Az előtt és az után között.
Metszéspont. Tobzódás.
Most van a Nap delelőben.
Csúcsforma. Koncentrált sugárzás.
UV és a többiek.
Az alkony még messze.
Szép, szikrázó perzselődés.
Erőtelj. Délidőben.
Nincs reggelidő és nincs estidő.
Csak délidő van. Ebédidő.
Rágcsálás, nyelés, szusszanás.
Dolce far niente.
A dél nem romantikus.
Délben nem ölelkezünk,
nem születünk, nem halunk meg.
Ezt jobb hajnalra hagyni.
Délben élünk és töltekezünk.
Délben húsz és harminc év között vagyunk.
A dél egy pillanatig tart.
Aztán a Nap szedelődzködik.
De délben ennek nyoma sincs.
Dél van.

Forrás

Wendell Berry - A megosztottságról

 

 

Könnyen el tudom képzelni, hogy a világ következő nagy megosztottsága azok között fog kialakulni, akik teremtményként szeretnének élni, és akik inkább gépként szeretnének élni. 

 

It is easy for me to imagine that the next great division of the world will be between people who wish to live as creatures and people who wish to live as machines.

Wendell Berry, Life is a Miracle: An Essay Against Modern Superstition

 
Forrás: Alex Rooted az AI alkotásairól

Botos Orsolya - Szent dolgokra nincs idő?

 

Szent dolgokra nincs idő? 

Megállni..? Megérezni...? Észrevenni...a csodát...a szépséget...a lényeget...?

Azt tenni, amitől nyílik a szívünk?

Megérkezni Önmagunkba?

Találkozni a lelkünkkel?

Találkozni a másik lelkével?

Igazán jelen lenni valaminek, ami érték?

Egyszerűen csak jelen lenni?

Varázslatban lenni?

Kapcsolódni a magasabbhoz, ami kiemel a beszűkült tudatállapotból, a hétköznapok mókuskerekéből? 

 

Forrás 

Weöres Sándor - Fekete kandúr

 

Szívem görcs, vérem szilvalé,

közeledem hetven felé.

Macskánk gyógyítja májamat,

ráborul és meleget ad,

vérrel fűtött kis termofor,

karmos talpakkal megtipor.

Állat-lényének deleje,

akár őserdő ereje.

Mint fűből szűrt tea,

áthat pezsdítő árama.

Tappancstól fülig fekete,

bundája, bajsza, termete,

de arcából süt élesen

kerek két citromszínű szem,

s az élő sötét vánkoson

ezüstös fényhullám oson.

Féléves múlt és bölcs nagyon,

tudós, tapasztalt doktorom.

De nem soká időz velem,

nem bír megülni egy-helyen,

nagyot szökken, nem is köszön,

már fönn cikáz a fatetőn.

Gombot, csatot butor alól

s elgurult pénzt előkotor,

mindent vizsgál, zugokba túr,

a kertben, házban ő az úr.

Ha lót-fut élettel tele,

én is száguldoznék vele,

feledném annyi évemet

s hogy vissza élni nem lehet.

 

Forrás 

Weiner Sennyey Tibor - füsti fecske

 

gyermekkoromban füsti fecskét mentettünk
sosem tudtam addig miért füsti mígnem
apró kezeimbe fogtam azt a rémülten remegő
kicsiny madarat hevesen dobogó szívével
majdnem szent csíntevő
ferenc öcsémmel a fészerben fészket építettünk
gyerekként a gyerekmadárnak ételként
bogarakat gyűjtöttünk s a fölnőttek megértő
mosollyal legyintettek ránk: „Nem fogja
túlélni, kiesett fészkéből ez a szegény és
szerencsétlen madár!” de mi elhatároztuk
hogy márpedig élni fog túlélni sőt ő lesz
a legfüstibb füsti fecske a Földön „Hiába
etetitek!” mondták a fölnőttek „Hiszen
a fészekben anyja-apja elébb megrágták,
kissé megemésztették a bogarakat, és így
öklendezték fel neki. Nyerset ti sem esztek.”
és mi majdnem szent ferenc csíntalan
fivéremmel megrágtuk és előemésztettük
a bogarakat és így öklendeztük fel neki
csőrébe adtuk és tényleg megette már
erre a fölnőttek undorodva mondták, hogy
„Szomjan fog halni, mert a füstifecskeszülők
csőrükből itatták, belelehelték
a hajnali fűszálakon megálló kristálypárát.”
és erre mi pirkadatkor négykézláb
felnyaltuk az udvari gyepről a hajnali
pírban a párát és csőrébe leheltük
mire a fölnőttek most már aggódni kezdtek
értünk és titkon kiengedték a macskát
de mi elbarikádoztuk a fészert hangosan
és énekelve kergettük el az ősök vadját
és mikor megnőtt és megerősödött
füsti fecskénk láttuk hogy sajnos nem száll
és milyen is az a nem repülő madár
mint a nem beszélő nem olvasó nem író
ember lehet gondoltuk ezért majdnem
szent ferenc csíntalan öcsémmel
kartonból fekete szárnyakat füstifecskeformát
vágtunk és feketére kentük
majd avarból tüzet gyújtottunk
és a fekete füstbe szárnyaink belelegyeztük
mert sosem tudtam igazán
miért füsti a füsti fecske mígnem kezemben
nem tartottam és hozzá egészen közel
nem hajoltam és éreztem bizony
a füsti fecskének füstszaga van ezért
mi is füstösek lettünk szárnyainkkal
hogy aztán kismadarunk előtt imitáljuk
a repülést ott csapkodtunk szinte
teljesen szent ferenc csíntalan öcsémmel
a dunántúli udvaron verdeső madárka
előtt mígnem a fölnőttek legnagyobb
csodálkozására a füsti fecske felszállt
nagy hurkokban örömteli köröket
tett felettünk és elreppent messze
mi pedig vártunk késő esteledtig
leeresztett karton fekete füstös
szárnyainkkal két koszos kis
dunántúli utcagyerek hogy hátha
visszajön hátha visszatér barátunk
akit kilöktek a fészekből talán valami
elszánt kakukkfióka tehette
de a fölnőttek mondták hogy itt az éj
minket az ágy hív a fecskét meg az ég
és készüljünk fel soha többé nem
látjuk őt mégis a következő tavaszon
füstifecskefészek épült a fészer
eresze alá és mi tudtuk hogy ő az
és éveken át is ő volt és gyermekei
ősszel messzi dél felé repültek de
tavasszal újra megjelentek s mikor
felnőttem én is és a fészekből elkerültem
szárnyszegetten kóboroltam
egy-egy füstifecskecsalád mindig
ereszem alá fészkelt ebből tudtam
jó helyen vagyok mígnem egy késő
ősszel a messzi dél partjait elértem
otthonomtól távol szomjas voltam
és éhes voltam és repülni sem tudtam
és sírtam hogy fészket építeni fiókát
nemzeni repülni tanítani én sebzett
félszárnyú pihimadár odahaza
miért nem tudok és a déltenger nem
felelt száraz szél marta szám
mígnem megjelent egy füsti fecske
megrágta és előemésztette a
szavakat és így táplált fel engem
csőrében édes verseket hozott és
így itatott engem nem csak repülni
az a füsti fecske élni tanított 

 

Forrás

 

Madarak és fák napja - május 10. 

 

Weiner Sennyey Tibor 

Kányádi Sándor - Ige–idők

 

– Az én időmben,
– A mi időnkben:
Múltban és mában,
a jövendőben.
– Tízezer éve.
– Tízezer múlva.
Mondották, mondjuk
s mondják majd újra:
volt,
vala,
lesz,
van.
Kifogyhatatlan.
S elfér e három
igealakban.

 

Forrás 

Markó Béla - Ismétlések

 

Ismétli önmagát a kert megint,
mert szakasztott úgy nyílik az idén is,
mint eddig sokszor. Így szeretnék én is
megsokszorozni mindent. Terveink

s emlékeink közt ne legyen különbség,
legfeljebb néhány alig látható
sebhely, amivel a mindenható
az öregedő cseresznyét vagy körtét

megjelöli, tán figyelmeztetésül,
hogy úgyis el kell fogadnom majd végül
valamit, amit még nem ismerek.

De egyelőre éppen az a lényeg,
hogy mint a fák is, óvatlanul éljek,
s ismételjem, mit ismételhetek. 

 

Markó Béla 

 

Forrás 

Áprily Lajos - „Ó idő, futós idő"

 

„Ó idő, futós idő"
Csokonai

Futottál, mint az őz, ha valahol
mögötte erdőn vad kopó csahol.

Aztán átvetted szarvas iramát,
kinek farkasok szaglásszák nyomát.

S most, hogy koromból ennyi év lejárt,
száguldasz, mint a síkon a gepárd.

Jelenkor - 8. évf. 3. sz. (1965. márc.)

Szabolcsi Viktória - Átjárás

Az első anyák napját, amit veled ünnepeltem,
elverte a jégeső. Mogyorónyi jégdarabok pattogtak
a fűben a gyermekláncfű között, mint megannyi
fehér bolha egy zöldszőrű állaton. Az ablakból néztük,
te minden erőddel belém kapaszkodtál, nem akartál
beleülni az etetőszékbe, amikor pedig átnyúltam előtted
valamiért, elkaptad a karom, és beleszívtál, apró
bevérzéseket hagyva ott magad után. Sokáig esett, egész
fehér lett a terasz, mint hóesésben, a gyümölcsfákról
pedig mind lement a virág. A szirmok éppúgy fehérlettek
a fűben, mint a leesett jég. Ahogy vége lett, dörzsölni
kezdted a szemed, ölbe vettelek, áfonyától kék nyálad
a blúzomra folyt, körmeid vadul belém mélyesztetted,
állad a vállgödrömbe esett, és elaludtál. Tavaly ugyanezen
a napon a kanapén kucorogtam sírva, hallgattam a neten
rendelt ultrahangkészülékkel a szívverésed, ahogy, mint
pókháló két fa közé, észrevétlen növekedsz bennem, és
nem akartam, hogy kibújj onnan. De persze kinőttél
belőlem, mint hagyma burkaiból a virág. Kongó üreg
maradtam utánad, fogtalak szorosan hónapokon át, hogy
összetarts. Most pedig úgy kell lefejtenem magamról a
karjaid, fel ne kelj, reggelente úgy kell kilopóznom az
ágyból, meg ne sejtsd, hogy épp elhagyni készüllek.
A testem, ami a te burkod volt, biciklire ültetem, és
messzire viszem, ahelyett, hogy köréd csavarnám. Este
hazajövök hozzád, te úgy örülsz, hogy belém harapsz,
hosszan gagyogsz, talán még mindig a jégesőt
meséled, talán a lehullott szirmokat, talán
egymást, vagy talán már rájöttél, hogy kettőnkből
egy vagy, és akárhogy bújhatsz, már nincsen átjárás.

Forrás 

Szabolcsi Viktória

Tóth Árpád - A fa

 

Oh nézd a furcsa ferde fát,

Mint hajlik a patakon át,

Oh lehet-e, hogy ne szeresd,

Hogy benne társad ne keresd?

Már ága között az arany napot

Nem tartja, madara elhallgatott,

Virága nincs már, sem gyümölcse,

Ő mégis áll, az alkony bölcse,

Mint a tünődő, ki ily estelen

A végtelen titkába elmerűl

És testtel is szelíden arra dűl,

Amerre lelke vonja testtelen...

Márai Sándor - A rendről

 

Semmi nem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk reá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki. De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben … Két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak amikor megértek e találkozásra … Megértek, nem éppen hajlamaikkal vagy szeszélyeikkel, hanem belülről, valamilyen kivédhetetlen csillagászati törvény parancsa szerint, ahogy az égitestek találkoznak a végtelen térben és időben, hajszálnyi pontossággal, ugyanabban a másodpercben, amely az ő másodpercük az évmilliárdok és a tér végtelenségei között.

 

Márai Sándor - Eszter hagyatéka

Brené Brown - Érdemes vagy ...

Az idő egyre fogy. Felfedezetlen kalandok várnak rád. Nem élheted úgy az életedet, hogy azon morfondírozol, mit gondolnak mások. Érdemes vagy a szeretetre és összetartozásra a születésedtől fogva. Bátorság és merészség áramlik rajtad keresztül. Arra születtél, hogy a teljes szíveddel élj és szeress. Itt az idő, hogy megmutasd magad és láthatóvá válj.

Time is growing short. There are unexplored adventures ahead of you. You can’t live the rest of your life worried about what other people think. You were born worthy of love and belonging.
Courage and daring are coursing through you. You were made to live and love with your whole heart. It’s time to show up and be seen.

Brené Brown - The Midlife Unraveling

Tóth Árpád - Január

Rossz időket élünk, hogy fessem ki jónak?
Ki hisz ma Százéves Jövendőmondónak?
Mikor maga sem hisz, öreg csont, magának,
Húzván gond gyümölcse vén ágát nyakának?

Mégis, hivatalból, ő lévén az ember,
Kinél a naptáros jobb időket rendel,
Varázsló-süvegét most is félrecsapva,
Üti a jövendő kongó űrét csapra:

Csorduljon sok jóval a sok jövő hónap,
Rossz nap elmaradjon, több legyen a jó nap,
A rossz úgy se jöjjön, ha ki tán hivatja, -
Ez legyen az új év legszebbik divatja!

Muzsikás együttes - Adjon Isten

Adjon Isten mind jobbat, mind jobbat,

Ne csak mindig a rosszat, a rosszat.

Mitől félünk, mentsen meg, mentsen meg,

Amit várunk, legyen meg, legyen meg.

Adjon Isten minden jót, minden jót,

Jobb időt, mint tavaly volt, tavaly volt,

Sok örömet e házba, e házba,

Boldogságot hazánkba, hazánkba.

Jóna Dávid - Várok

Egész életemben várok,

egy telefonhívásra, zöld lámpára, napos időre,
várok egy ismerős arcra, lelkem akarta hőre.

Várok a gólra, a változásra, egy mozdulatra, egy döntésre,
arra, hogy elindulhassunk, s várok a megérkezésre.

A kapásra, a refrénre, a gyógyulásra,

egy nyitott ajtóra, egy újabb feladatra,
egy érdekmentes társulásra,
és végre egy megbukott árulásra,
ahol meztelenség vár az álruhásra.

Várok valamire, arra, hogy elkezdődjön,
hogy vége legyen,
hogy végre legyen….

Várok arra, hogy összegyűljön, hogy elfogyjon,
hogy megerősödjön, hogy válasszon, hogy elkopjon,
hogy adjon, hogy megmaradjon,
hogy álljon meg, hogy szaladjon.
várok egy újabbat, egy mást,
mert nem értem, miért ez…
Ady gazdagságot ígér annak,
ki várni tud, s várni érez.

Várok az alkalomra, egy igaz hitre, barátságra,
egy megálmodott állomásra,
várok egy bocsánatra, egy vallomásra,
egy nem felesleges önfeláldozásra,
egy őszinte találkozásra,
úgy várok rá, mint fonalra a rokka,
várok igaz kérdésekre, s igaz válaszokra.

Jóna Dávid

Áprily Lajos - Vigasztaló vers

Ne félj, az óra meg nem áll,

szelek szűnnek, vizek apadnak.

Hiába hosszú, vége lesz

az éjszakai sivatagnak.

 

Sívó, sötét homok felett

a hajnalszél kibontja szárnyát

s elmenekül a puszta-rém,

a bíboros ruháju skárlát.

 

Ne félj, az óra meg nem áll.

Reggel felé elszáll a láz is,

reggelre enyhülés fogad,

forrásvizes, hűvös oázis.

 

Új fénnyel csillogó utunk

riasztó árnyékkal nem állja,

sem orgonálva nem kisér

a bú alattomos sakálja.

 

Ne félj, az óra meg nem áll.

Mint valami fekete várrom,

a gond komor pirámisa

elmarad a látóhatáron.

 

Nézd, gyöngyházfény az ablakon,

a köd csak egypár szürke foszlány,

s azt is széttépi most a nap:

sörényes, büszke hímoroszlán!