A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lackfi János. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lackfi János. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. augusztus 29., szombat

Lackfi János - Uram, adj valós dolgokat ...

 

Uram, adj valós dolgokat,
ne vesszek el a pixelekben.

Add valódi bőr érintését,
valódi szem kontaktusát,
mindig azt válasszam
surrogó képek helyett.

Add a cipőről lepucolt sár
mocskát, hogy kezem műve
legyen a tisztaság.

Add a kislányom fabrikálta
gyurmafigurát, azt érezzék
elfásult ujjbegyeim.

Add a rendrakás fáradságát
és kilátástalanságát a halmozódó
űrszemét közönye helyett.

Add a hasadó répa hersenését,
hogy közegellenállásban
haladjak előre az ebéd felé.

Add a pattogó tűz hosszas
bámulását, hogy tudjam,
nem gombnyomásra
születik a sugárzó hő.

Add az asztaltársaság
amorf zsivaját, mindenki
külön kis véleményét,
tekintetek tétova pásztázását.

Add a hasított fa reccsenését,
a benne rejlő tűz ígéretét,
hogy idővel, száradás múltán
napvilágra csalogathassam.

Add a mindent porig égető
naplemente kérlelhetetlenségét
és múlékonyságát, hiszen ha
most nem nézem, tíz perc múlva
már eltűnt mindörökre.

Add a szavak teléreit, forgassam
kezemben e fura kőzeteket,
keresve, hol fénylik fel
rangrejtett gazdagságuk.

Add a rád szánt idő teljességét,
sűrűségét, mintha lassított filmen
vagy mélytengerekben búvárkodva
közelítenék hozzád, hagyva időt
mindenre, kivárva, míg szólítasz,
míg ölelsz, míg jelenléted
tömény közeggé sűrűsödik,
mígnem beburkolnak ígéreteid,
és félreérthetetlenül
csírázni kezd a reménység.
 

Forrás

2026. július 6., hétfő

Lackfi János - Mázsa

 
Finnugor népi motívum

Apám háza kapujában
mázsás kő hever magában,
legénynek nincs oly ereje,
azt a követ fölemelje.

Azt a követ eső fúrja,
mindenfelől a szél fújja,
mégsem porlik, mégsem fogy el,
irigy rokon, engem figyel.

Csak egy legény emelhetné,
leguggolna a kő mellé,
átkarolná, megfeszülne,
úgy emelné. mintha szülne.

Mintha szülné a világra,
dobná szívem udvarába,
ott van, ott a kőnek helye,
hej, nincs, aki fölemelje.

2026. június 24., szerda

Lackfi János - Ne félj, mert veled vagyok ...

 

Ne félj, mert veled vagyok, én a tiéd, te az enyém,
tudom a PIN-kódodat, de nem árulom el senkinek,
ismerem az összes sebhelyedet és anyajegyedet,
minden jelszavadat és a digitális ujjlenyomatodat.
Fel tudom sorolni első szerelmeidet név szerint,
mert kedvesek énnekem is, születésnapi
ajándékaidra mind emlékszem, a karácsonyiakra is,
jobban tudom, hogy gyarapodott a súlyod,
nőtt az ajtófélfára rótt magasságod, mint a védőnő,
tudom, mi a kedvenc édességed, hogy melyik szagot
utálod legjobban, hogy melyik pillanatba
utaznál vissza legszívesebben, hogy melyik
város szerepel a bakancslistádon,
álmodban el is viszlek oda nem egyszer,
nem kétszer, s ha hagyod, hogy én szervezzem
az életed, a valóságban is el fogsz jutni oda.
Tökéletesen tudom utánozni az aláírásodat,
de inkább megmaradok a magaménál,
VAGYOK, AKI VAGYOK, minden intődet
én láttamoztam, minden igazolatlan órádat
én igazoltam. Ha tengeren kelsz át, ott vagyok
veled, ha tűzön kell átmenned, nem égsz meg,
ha a szülőszobán ülsz vagy benn vajúdsz,
én nem mozdulok mellőled, veled vagyok
a sugárkezelésen, átölellek a krematórium folyosóján,
míg várod, hogy kiadják édesapád forró hamvait.
Nem kell nélkülem menned urológushoz és fogászhoz,
az adóhatóság előszobájába is elkísérlek,
a tartozások örvénye nem borítja el fejedet,
ha üvöltve követelik rajtad az örökséget,
ott leszek veled, és moly nem rágta,
rozsda nem marta örökséget tartogatok
neked az élők országában.
A KRESZ-vizsgán ott ülök melletted, az állásinterjún
lerágom a körmömet érted, ha megcsalt
a szerelmed, együtt bőgök veled a vécén,
a művi vetélés után nem hagylak egyedül,
sem a válóper közben a bíróságon.
Férjezett vagy férjezetlen neveden szólítalak,
beceneveden szólítalak, mint a barátaid,
anyának, apának, mint a gyerekeid,
gyermekemnek, mint a szüleid.
Megváltalak, óvadékot teszek le érted
a rendőrőrszobán, elengedem minden lelki
és érzelmi tartozásodat, új lapot nyitok neked,
minden reggel új hajnal íratlan papírlapját,
minden január elsején vadonatúj évet
adok neked, ifjúságod megújul, mint a sasé,
ha nem csak az evilági, homályos tükörben nézed,
kezedbe adom szeretetem tükrét,
az az egyetlen valós valóság,
hisz örökké tart
.

Forrás

2026. április 1., szerda

Lackfi János - Randa macska líroz ...


Randa macska líroz,
Köntör mindig falaz,
Kacska farka ringóz,
Kodik folyton ravasz.
 
 
Konyha lenn a kövön,
Szun egy kutya dikál,
Fickán fejben dozik,
Séta macska fikál.

Ablakpár fenn kányon
Szlalo cicus mozik,
Csere egy pesvirág
Kóka vígan dozik.

Puha ott tolózik,
De nem ázik totoj,
Vélet szinte lenül
Bele lába botol.

Sánti rosszban ikál,
Rugasz odébb kodik,
Gömböly össze ödik,
Szunnya mint ki dozik.

Ripi törik tyára
Cserép fején kutya,
Felü ébred völtve,
Agya lesz itt bugya.

Forrás

2026. február 14., szombat

Lackfi János - Mióta készülök ..

Reich Károly


Mióta készülök, hogy elmondjam neked,
hányféle egybeszűrt mintázat fénye-visszfénye
vagy te bennem, tükröződésekkel, falevelek
sárga tenyereivel, táncoló vízi lények
zsibongásával teleszórt felszínű patak,
melynek tarkasága elemezhetetlen,
jó, nem is elemzésre teremtetett, szalad
csupán a maga útján, soha meg nem
torpan, éppígy zajlasz te bennem
örökké változón s változatlanul.
Egy vers vékony hajtűjével próbállak
egybefogni, a szerelemtől tanul
meg az ember, ez a lelkes állat
lemondani arról az illúzióról, hogy a
dolgok megragadhatók lennének,
pedig semmi sem az. Körülbelül oda
jutok hajcsatjaimmal, annyit érek
el velük, mintha a tengert csipesz
segítségével szedegetném össze, vagy ha
a lakásban talált hajszálakból heves
izgalommal próbálnám mihaszna
módra rekonstruálni a hajzuhatagot,
melybe ujjaim ménesét annyiszor már
kicsaptam, kedvükre bóklásztak ott.
Még mindig nem tudom elmondani
neked, hogy semmi se fontosabb annál,
mikor őszintén öntöd ki azt, ami
rólam s munkáimról áll össze benned,
nem puszta visszhang a szavad,
gondosan latolod a frissen termett
szókat, egyik kiállja tekinteted tüzét,
másik ellobban, s én tanulok tőled
magammá lenni. Megannyi év,
mennyi zsákutca öklend ki engem, mire
lehetek végre valakivé, aki hasonlít rám,
akit te látsz csak tisztán, s talán te is csak
álmodó szemhéjad mögött, mikor kibontlak
a sötétből, feléd fordulva, óvakodó
ujjakkal, laza árnykását kotorva félre,
és megsemmisülhet köröttünk Pompeji,
te újra megszületsz a hamuból végre,
s heverünk itt, szerelmünk szobrai.

2026. január 5., hétfő

Lackfi János - Mi az öröm?


Mi az öröm? A szemetesbe
Csont nélkül találni bele.
Kivárni három és fél percet,
Ázzon a tea levele.
Érezni, hogy kit régen ringatsz,
Elernyedt már a kicsi test,
Lesni, ahogy nem létező kéz
Minden bokrot deresre fest.
Hibátlan almába harapni,
Íz rohangáljon ínyeden.
Érvényes jegyet kalauznak
Mutatni frissen, bűntelen.
Kutya szőrébe beletúrni,
S tudni, hogy nem harap beléd,
Lelkifúró nélkül kitépni
A kenyér lágy, foszlós belét.
Rájönni, félregombolt inged
Újragombolni van idő,
Figyelni, ahogy levegővel
Telik, majd ürül a tüdő.
Buszt elérni, nagy jattot adni,
Fagyit nyalni, dobni havat,
Számolni, a földön utánad
Összesen hány lábnyom marad.

2025. december 5., péntek

Lackfi János - Megtisztelő, hogy szóba állnak velem a fák


Megtisztelő, hogy szóba állnak velem a fák,
hogy emberszámba vesz a sok
csupasz ág,
hogy javaslataimat megfontolja
a tél,
hogy a fény a deres füvön ellenvetésekkel
is él,
hogy a létezés-projekthez széljegyzeteket
fűz az idő,
hogy a tüdőmmel párbeszédet folytat
a levegő,
hogy a táj egy körvonalammal egyező
térformát kivág,
hogy befogad s nem kitaszít
a világ.

Forrás

2025. július 22., kedd

Lackfi János - Minden úgy van teremtve...

Minden úgy van teremtve,
hogy szomjazza a fényt.
A semmi kis csíra már
úgy kunkorodik, úgy taszigálja
széjjel a göröngyöket,
hogy sugarak örvényébe
bukhasson ki fejével.
A napraforgó egész arcával napozik,
más virágok éjszakára összezárják
szirmaikat, ha fotonok nincsenek,
akkor ők az egész világra
többé nem kíváncsiak.
Fényben áztatja vad sörényét
a fűz, a tölgy, a bükk,
fénnyel pingpongozik
az ezerkezű jegenye,
a gyümölcsfák fénybe tartják
porontyaikat, hadd gömbölyödjenek
a szilva-, alma-, körtepopók,
a húsos, aprócska testek.
Fényt szürcsöl a föld,
hogy a rejtett járatokban
titkos utaknak vágjon neki az élet,
szőrös, szúrós, zizegő, tekergő
lények fúrják át magukat a sötéten,
betokozódnak, hogy kikeljenek,
kikelnek, hogy felröppenjenek,
felröppennek, hogy utódokat hagyjanak hátra,
utódokat telepítenek, hogy lehulljanak.
És a tenger is izzik, bugyborog
a bolyhos fénytől mámorosan
izzó medúzáktól, lobogó rájáktól,
villogó halrajoktól, csak az élőlények
töredéke törődött bele abba,
hogy a föld vagy a víz felkutathatatlan
mélységeiben beérje a valahogyan
odaszüremkedő pár kósza sugárral.
Mert maga a világosság az,
aki a világba jött, és aki egykor mindent
szeretete szikráiból teremtett.
Akire szomjas minden létező.
 

2025. július 10., csütörtök

Lackfi János - Még mindig szoknom kell...

 

Még mindig szoknom kell,
hogy jó vagyok, ahogy vagyok,
senki se nézi vizsla szemmel,
helytelenítőleg, mit csinálok.
Aki nézi, csupán szeretettel,
biztatással, örömmel nézi,
gyönyörködve abban, aki vagyok.
 
Még mindig szoknom kell,
hogy nem szorulok magyarázkodásra,
hogy nem kérik számon,
már megint édességet ettem-e,
átmentem-e piroson,
felöltöztem-e melegen,
elvégeztem-e minden munkát,
kitöltöttem-e a nyilatkozatokat,
méltó vagyok-e a létezésre.
 
Még mindig szoknom kell,
hogy nem nevet ki senki,
ha nem használom elég ügyesen
a vietnámiban az evőpálcikát.
Voltaképp a kutyát sem érdekli,
hogyan használom
a vietnámiban az evőpálcikát,
de ha az egész világ azon röhögne is,
hogy hát én meg hogyan használom
a vietnámiban az evőpálcikát,
az sem lenne érdekes.
 
Még mindig szoknom kell,
hogy nem baj, ha kapkodva eszem,
de az se baj, ha lecsillapítom
kapkodó mohóságomat.
Nem baj, ha pho-levesezés
közben szétizzadom magam,
csurog a homlokomon, halántékomon
a verejték, teljesen mindegy.
Van elég szalvéta, letörlöm azzal,
az izzadásom senkit sem érdekel,
mindenki beszélget
maga elé bambul, vagy mobilozik.
Izzadni amúgy nem is kínos vagy kóros
dolog, puszta fiziológiai adottság,
izzadós vagyok, mint a ló.
És még ha számosan undorodnak is
patakzó izzadságomtól,
annak sincs jelentősége,
önértékelésem nem tőlük függ,
testi kontaktusba sem kívánok kerülni velük,
ami közben esetleg zavaró lehetne izzadtságom.
Akik szeretnek, izzadtan is szeretnek,
legfeljebb rám szólnak kedvesen,
zuhanyozz le gyorsan.
 
Még mindig szoknom kell,
hogy nincs mérce, hogy nincs mihez képest,
hogy élhetek önmagamhoz képest,
hogy nem kell magamat és másokat
szüntelenül méregetni, felülmúlni,
hogy egy találkozás nem arról szól,
hogy valakit mindenáron lenyűgözzek,
hogy fajlagosan minél többet
megmutassak nagyszerűségemből.
Elég vagyok, és nem az aznapi teljesítményem
alapján, hanem mert embernek teremtettem,
nem problémamegoldónak, nem ügyeletes lóti-futinak,
nem udvari bolondnak és nem Jolly Jokernek,
hanem olyan végesnek,
aki elfér a végtelenben,
és akiben elfér a végtelen.

A frissen megjelent, ELMÚLIK című kötetből.

2025. június 12., csütörtök

Lackfi János - A belső könyvtárról

Elégettem néhány nélkülözhetetlennek hitt kézikönyvet belső könyvtáramból, miután pokoli tudományukkal feleslegesen keserítették az életemet… egyiket se magam szereztem be, örököltem őket, de most színtiszta örömmel váltam meg tőlük… különösen förtelmes mű a Hogyan legyünk örömgyilkosok?, nem kevésbé káros a Miként vitázzunk hosszan és értelmetlenül olyan emberekkel, akik nincsenek is itt?, vagy a Mi módon veszítsük el lelki békénket olyan dolgok miatt, amikre nincs ráhatásunk?, illetve a Hogyan háborogjunk vélt igazságtalanságokon?... kicsit füstszagúan és perzselt szemöldökkel, de egyre könnyebb lélekkel kotorászom a parazsat.

Forrás

2025. április 14., hétfő

Lackfi János - Azért vagy sokszor olyan magányos...

 


Azért vagy sokszor olyan magányos,
mert lehunyod lelki szemedet,
és nem látod, hogy ott vagyok veled.
És azért hunyod le a szemed,
mert nincs benned bizalom,
tele vagy sebekkel,
melyeket folyamatosan ápolgatok,
de sokáig tart a teljes gyógyulás.
Sebeid nem tűnnek el,
ha begyógyítom őket,
hanem szent sebekké lesznek,
áldás árad belőlük.
Mikor a földre jöttem,
embertestem sátra
betakarta Isten-létem fényét,
sokan csak egy rabbit láttak bennem.
A tömör hús nálad is beárnyékolja
a természetfeletti lelket,
csak a sebeken keresztül
áramlik ki a valódi fényesség.
Szerelmes társamnak teremtettelek
a kezdet kezdetén, s azóta
pillanatra sem váltunk el egymástól.
Sokmillió éve szeretlek, előre tudtam,
mikor fogansz meg,
vágytam rád, dédelgettelek.
Arra születtél, hogy szolgálj,
de ehhez nem kell feladnod magad.
Szolgáló önmagad a legmélyebb,
legsajátabb éned, ilyenre alkottalak.
Mikor én lejöttem a földre, mindenki
szolgája lettem, mégsem látszottam
valaki másnak, volt arcom mindvégig.
Azt hiszed, ez nem is az én hangom,
csak te beszélgetsz saját magaddal?
Megroggyant a hited?
Ne félj, a szíved és a szereteted
annál erősebb, hagyatkozz rájuk.
Semmi baj, ha úgy érzed, fogytán a kegyelem!
Elfogy-e apálykor a tenger?
Dehogy, csak pár száz méterrel odébb vonul!
Ugyanúgy nincs Isten-fogyatkozás,
ha az áradás szintje nő vagy csökken
titkos természete szerint.

2025. március 4., kedd

Lackfi János - (...tali a műtárggyal


Nem tudtam, hogy ma lesz tali
a műtárggyal, mely asztali
fénnyel csurig csak álldogál,
zöldizzásból készült pohár,
s még kevésbé sejtettem én,
hogy a pohárnak túlfelén
optikai ikertesó
szikrázik, mint fényben a só
vagy hómezők vagy drágakő,
mert poharunknak mása nő,
tükröződésből hirtelen
kikanyarítva itt terem,
csillámló tűzörvényt kavar,
féregjáratot nyit hamar,
s átkukkanthat kíváncsian
rajta keresztül tán egy an-
gyal, ezen a lángkapun
benyitva, szemlélem megun-
hatatlan kristálymetszetét,
mely a valóságot ma szét-
feszíti, és egy sávon át
beönti színarany borát.

2025. január 3., péntek

Lackfi János - Teregetek..


Teregetek, van egy-két zavarbaejtő ruhadarab,
mióta együtt élünk Istennel, keverednek
a cuccaink, felveszem a pólóját, nagy rám,
de nem bánom, ő a zoknimba bújik bele,
ha nem talál tisztát hirtelen, felaggatom
a kimosott glóriákat, na, ezek egész biztosan
nem az enyémek, némelyik klepetyusról
nem lehet eldönteni, lepedő, terítő vagy
ószövetségi kifutók divatja, az Atya néha
tévedésből az én pizsamámban alszik,
egyik-másik nadrág a Fiú szekrényében köt ki,
a Szentlelken láttam a múltkor egy kapucnis
melegítőt I AM WHO I AM felirattal, így egész
máshogy érthető, mint mikor én viselem,
már meg se lepődöm, ha tévedésből
olyan pulóvert húzok, mely csillagos flitterekkel
van pettyegetve. Furán öltözködik a Teremtő,
szereti a madaras, állatos ruhadarabokat,
olyankor teremtményeiben gyönyörködik
a tükörbe nézve, megvan neki a Leonardo
rajzolta emberfigura is, kinek lába elé terítette
a földet, az Ádám-Évás klasszikus ábrázolások
is tetszenek neki. És itt van az egybeszőtt
köntös, a hagyomány szerint Mária keze munkája,
a római katonák sorsot vetettek rá,
de túlélt mindent, régi darab, időtálló,
mégsem tűnik muzeálisnak,
ha megszáradt, felpróbálom,
illegetem benne magam, Jézus meglátja,
mosolyog, azt mondja, lehet az enyém,
ő már kinőtte, s mintha rám öntötték volna.
 

2024. június 9., vasárnap

Lackfi János - A csend

 

A csend nem felületi kezelés,
nem csak afféle zuhany,
amellyel leöblítem magamról
a nap szennyét és zsivaját,
mielőtt újra bekoszolódnék.
A csend az a belső állapot,
mely szüntelenül áramlik a mélyben,
de ha nem merülök oda
vissza rendszeresen, akkor
igazából magamon kívül élek.
Újra és újra át kell itatódnom
ezzel az intenzív közeggel,
bele kell merülnöm, mint egy tóba,
ráhuppannom, mint egy matracra,
átengednem magamat,
mintha álomba zuhannék.
Különben nem találok haza,
mindig csak zizegek, pörgök
a külvilág eseményeinek felszínén,
melyekhez jószerivel semmi közöm.
Ha a csend felingerel, és ideges
leszek tőle, annál tanácsosabb
rendszeresen keresni rá az alkalmat.
Ha a csendtől tevékenykedési
viszketegségem lesz, mindent
rendezgetni, tisztogatni, simítgatni
szeretnék magam körül, az jó.
Ha a csend elviselhetetlenné
sűrűsödik bennem, ha a képek,
teendők, emlékek zavarórepülése
ellehetetleníti a nyugalmat,
akkor megfelelő irányba indultam.
Lehet, hogy öt perc múlva
a csend tengerében lebegek már,
lehet, hogy fél óra kell hozzá,
lehet, hogy csak holnap sikerül,
de ha rendszeresen elindulok
a csendbe, előbb-utóbb odaérek.
És ha egyszer már odataláltam,
akkor máskor is oda fogok,
és felderengenek, kiragyognak
belső növényei, rejtőző állatai,
elsüllyedt kincsei.
Kiderül, hogy valójában
csendlényegű létező vagyok,
a zajos helyzetekben pedig
majd el tudom mesélni,
mint messziről jött kalandor,
hogy mit hoztam a csendből,
amit mások nem mertek megközelíteni,
mert félnek, ahogy félek én is,
pótcselekvésekbe menekülök,
mert a csendben nem lehet sumákolni,
csak akkor unatkozom,
ha nem merek eléggé belevetődni.
S bár tudom, hogy ott benn
vár rám a Teremtő képe-mása,
meg az én igazi arcom is,
ritkán tudom úgy elengedni magam,
hogy valódi lényemhez visszataláljak.
A csend nem a hang vagy a zene hiánya,
csend nélkül zene se lenne,
anélkül tagolhatatlan a hangok sora.
A csend nem a semmi, hanem a minden.

Forrás 

2024. március 30., szombat

Lackfi János - Csak az ember ...

Csak az ember mondja, igenis, asszonyom,
miközben azt gondolja, szétszednélek, cicababa.
Csak az ember mondja, a problematika releváns,
miközben azt gondolja, unatkozom, meghalok.
Csak az ember mondja, tessék helyet foglalni,
miközben azt gondolja, ennek hullik a haja.
Isten az AZVAGYOK-AKIVAGYOK, az Egy,
az önmagával azonos, akinek nincs sötét kis titka,
ha valamit elrejt, biztosan szeretetből teszi,
mert szebb, ha folyamatában bomlik ki,
mert még nem bírnám súlyát elviselni.
Amikor IGENt mond rám és rád, nem kering
a fejében pár kósza VAGYMÉGSEM? és
NEMISTUDOM és MEGLÁTJUKMÉGAZT.
Teremtő szóval, teljes erővel és örömmel
helyesli létezésemet, létezésedet,
nem gondolja, hogy na, majd ő embert
farag belőlem, belőled, bár nem fogja vissza magát,
és megálmodja a legjobb formámat, formádat,
s ha ráhagyatkozunk, hozni is fogjuk.
Nem akar ránk ijeszteni, várja közeledésünket,
hogy sokat kérdezzük, és akkor
fokozatosan feltárja a ránk vonatkozó
rejtett igazságokat. Istenben nincs meghasonlás,
nincs színlelés és vásott hátsó gondolat,
ő egy és oszthatatlan, mégis szétosztja
magát köztünk, és mindenkinek épp ugyanannyi
jut, nevezetesen az ő létének teljessége.
Amit nem látunk belőle, az nem fér belénk,
hiszen kicsi kanál vagyunk, de tudja magát
úgy adagolni, hogy a lehető legtöbbet
fogadhassuk be lényegéből. Egy és igaz,
mert nem áltat és nem kettőződik meg,
nem tudathasadásos, nem tesz úgy, mintha…
miközben valójában mégsem. Míg ide-oda
ugrálunk emberi és isteni részünk között,
ő lényegét sosem hazudtolja meg,
mert nincs pillanatnyi árfolyama,
nincs jókedve vagy rosszkedve,
nem kel bal lábbal, nem üti ki a front.
Inkább feltárja a ránk váró veszélyeket, ha kérjük,
megmutatja, hogy öröktől szeret, ha vágyjuk,
ráébreszt, hogy ott is jelen van, ahol nem leljük,
és hogy leginkább velünk akar lenni most és mindig.

Forrás

2023. december 20., szerda

Lackfi János - Egymásban

 
Ma Istenben vagyok,
Bennem van az Isten,
Ma egymásban vagyunk,
Mint a van s a nincsen.

Szerelmes az Isten,
Mért engem szeressen,
Mint az útonálló,
Engem várjon lesben?

Világ rugdosása,
Világ ölelése,
Benned vagyok mégis,
Benned vagyok mégse.

Keskeny út előttem,
Széles ég fölöttem,
Beléd törülköztem,
Benned megfürödtem.

Tebenned aludni,
Ébredni belőled
Életre hátralék,
Halálra előleg.

Szaladni tebenned,
Futni mozdulatlan,
Áldó mozdulatban,
Kérő mozdulatban.

Mókuskerekedben
Az idő csörömpöl,
Egy marék muzsikát
Szaggatok a csöndből.

A maréknyi hangot
Hegyekké kelesztem,
Felemelsz, mint szikla,
Elnyelsz, mint tengerszem.

Ma Istenben vagyok,
Isten lakik bennem,
Mennyei lakbérem
Idelenn fizessem.

Szerelmes az Isten,
Énbelém van esve,
Felfelé zuhantam,
Akárki meglesse.


2023. szeptember 20., szerda

Lackfi János - Te is, én is

 
 
Te vagy az ág, én a levél,
te vagy az ér, én benne vér.
Te vagy a mák, én a dió,
te a tucat, én a bio.
Te vagy a kulcs, én meg a zár,
ha te a bér, én meg az ár,
te vagy a kés, én az acél,
te a szoknya, én a pecér.
Te az írás, én meg a fej,
te a zloty, és én a lej.
Te vagy a szem, én meg a száj,
te a lehet, én a muszáj.
Te az igen, én meg a nem,
ketten együtt a nemigen.
Te fül, én meg fülbevaló,
te a címzett, én feladó.
Te a labda, én az ütő,
te a süti, én a sütő,
te a citrom, én meg a mag,
én is magam, te is magad.
Te vagy a szörny, én meg a szép,
te a festő, én meg a kép.
Te a gitár, én meg a hang,
te vagy a nyelv, én a harang.
Te vagy a fej, én meg a nyak,
te a pohár, én a konyak.
Te vagy a csont, én meg a hús,
te az ajak, és én a rúzs.
Te vagy a sok, én a kevés,
te a sírás, én nevetés,
te vagy a min, én a denem,
te vagy a vég, a végtelen.
 

2023. szeptember 15., péntek

Lackfi János - Ha elfárad a lelkem...

 
Ha elfárad a lelkem, Isten a szeretet
puha kötelékeivel von magához,
leültet, és mozit rendez nekem.
Nagy bűvész, lesem a kezét, és ámulok.
Virágot rejt el a bimbóban,
gyümölcsöt a virágban,
magot a gyümölcsben,
teljes fát levelestül a magban.
Hernyót rejt el a lárvában,
pillangót a hernyóban,
petéket a pillangóban,
hernyókat a petékben.
Állatokat rejt az állatokba,
gyökérrendszereket és köztük
bujkáló, fészkelő állatokat
a földbe, halat a vízbe,
ikrát a halba, halat az ikrába.
Madarakkal szórja tele a levegőt,
tojással pakolja tele a madarat,
madarat helyez az összes tojásba.
Fájdalmakat rejt el a sebben,
áldásokat a fájdalom mélyére.
Világokat az emberi agyba,
embereket az emberagyban
kibomló világba.
Belekódolja önmagát
a nemzedékek láncolatába,
az apáról fiúra szálló áldásba,
a nagyanyától örökölt hunyorgásba,
a nagyapától örökölt fülvakarásba,
a vándorló anyajegyekbe,
melyek távoli ősöktől származnak,
és rejtett helyeken
elpecsételik a testeket.
Isten többszáz éven keresztül
utaztat egy fintort, egy nevetést,
mely landol végül
egy vadonatúj csecsemőben.
Szavakat hajít az idő sodrába
s azok életet adnak az utódoknak,
bőségét árasztja sejteken keresztül,
kiönt a gyermekáldás, az öröm,
embereknek álcázott angyalok
szállingóznak alá, mint repülőből
kiugrott ejtőernyősök, hogy egy adott
pillanatban felbukkanjanak,
és megmentsenek valakit,
aki mit sem sejt a veszélyről,
s csak utólag esik le neki,
mi történt valójában.

2023. április 3., hétfő

Lackfi János - Ne viccelj, Júdás...

 
Ne viccelj, Júdás, miért is mondanám,
hogy hozzám ne érj,
te rohadék, szájon váglak,
kígyót melengettem a keblemen?
Inkább azt mondom, gyere, ölelj meg,
most ez az egyetlen biztos hely neked
az ismert univerzumban.
Mindenhol máshol
senkiházinak fognak tartani,
akár mert a tanítványom voltál,
akár mert elárultad az igaz vért.
Ne félj, nem pátyolgatom a bűnödet,
nem mondom, hogy incifinci, aprócska
hibácska, nem is olyan nagy dolog,
hát hiszen valaki úgyis elárul,
kellett egy rosszfiú a megváltásba,
ez is csak meló, ha nem vállalod,
elvállalta volna más.
Nem bizony, kezemben a szórólapát,
mellyel megtisztítom szérűmet,
jogom van rendet és tisztaságot
csapni ember és Isten ügyeiben.
Csak nekem a rend mást jelent,
mint nektek.
Bőgjél nyugodtan, mint egy taknyos
kölök, nekem ez rendben van.
Ismételgesd önkívületben,
hogy egy utolsó szemét vagy,
nem érdemled meg az életet, ez is oké.
Viszont ha már eléggé beleélted magad,
dőlj a keresztemre nyugodtan,
ide, a vállamra,
nem is sejted, mennyien használják
tutajnak, hordágynak, taligának,
evvel furikolom itt a világ összes vétkét,
miért pont a tiéd ne férne fel…
Csak a fáktól tartsd távol magadat,
nem az összestől, csak a halál fájától,
mert annak gyümölcsei szépen fellógatott,
rothadó tetemek,
félő, hogy te is egy leszel közülük,
ha kilépsz a megbocsátó
szeretet hatósugarából.
 

2023. január 4., szerda

Lackfi János - Hogyan nézzünk az év elébe?



Fogd meg a tavalyi évet,
Galacsinná gyúrjad,
Háború, járvány kukába,
Jöjjön jobb és újabb.
Adjon Isten tonna jót
Látható alakban,
Legfőképpen adja meg
Ami láthatatlan.

Ne szökjön a magas égig
Gáz és áram ára,
Ki szabadban éjszakázik,
Ne fagyjon kockára.
Ne fulladjon meg a föld,
Szemét-áradatban.
Áradjon, mint bő olaj,
Ami láthatatlan.

Adjon Isten kézműves sört,
Sült kacsának combját,
Kevély nagyúr ne babrálja
Atombomba gombját.
Halálhörgés, siralom
Jobb, ha színházban van.
S főként ne veszítsük el,
Ami láthatatlan.

Adjon Isten békességet
Tanárnak, diáknak,
Legyen értéke a bérnek,
Pihenjen, ki fáradt.
Vágyjunk arra, ami van,
Merüljünk el abban,
Legyen legfőbb örömünk,
Ami láthatatlan.

Adjon Isten jobb időket,
Kegyelmet kalappal,
Ember embert ne nyuvasszon
Semmilyen alappal.
Legyünk Isten karja, lába,
Ég felettünk paplan,
Tört kenyérben áldjuk azt,
Aki láthatatlan.

Forrás: János FB oldala