Juhász Gyula - Falusi alkony

 

Munkácsy Mihály - Poros út

 

A házak és a lelkek csendje jön,
A béke száll nagy, szürke lepedőn.

Bús táj fölött, bárányfelhők alatt
Ezüstöt önt az estbe a harang.

Ballag a nyáj, elbődül boldogan,
Már minden lélek s kapu tárva van.

A mezőkről az illat lopva jár,
Most legbujább, mert elmúló a nyár.

A padokon pipázás, mély a csend,
A kutak gémje kék magosba leng.

A tetőn a nap arany csókja ég,
Ó nap, derű, öröm! maradj ma még!

Juhász Gyula - Tündér Ilonának

Kolozsvári Donkó Rebeka

Hintsen utadra mindenütt a végzet

Fehér rózsákat, szép, fehér leány,

S úgy szálljon csak bú szűzi homlokodra,

Mint sugaras mezőre enyhe árny.

Legyen könnyű tánc életednek útja,

Melyet kisér üdvösség halk zenéje,

S ha menni kell - fehéren és mosolygón,

Mint hulló csillag - úgy suhanj az éjbe!

(Részlet)

Forrás: Juhász Gyula összes versei

Juhász Gyula - Béke

 És minden dolgok mélyén béke él

És minden tájak éjén csend lakik

S a végtelenség összhangot zenél

S örök valók csupán mély álmaink.

 

És minden bánat lassan béke lesz,

És mindenik gyötrődés győzelem,

S a kínok kínja, mely vérig sebez,

Segít túllátni a szűk életen.

 

Testvéreim: a boldogság örök,

S e tájon mind elmúló, ami jó,

S az élet, a szép, nagy processzió,

 

Mely indul örvény és sírok fölött,

Az égi táj felé tart csendesen,

S egy stációja van: a végtelen.

 

Forrás

Juhász Gyula - Magyar nyár 1918

 

Pipacsot éget a kövér határra
A lángoló magyar nyár tűzvarázsa.
 

A Tisza szinte forr, mint néma katlan,
Mit izzó part ölelget lankadatlan.
 

Selyem felhői sápadt türkisz égnek,
Bolyongó vágyak mély tüzében égnek.
 

S a végtelen mezőkön szőke fényben
Kazlak hevülnek tikkatag kövéren.
 

Fülledt a csönd, mint ha üres a kaptár,
Keleti lustán szunnyad a magyar nyár.
 

Mi lesz, ha egyszer szikrát vet a szalma
És föllángol e táj, e néma, lomha?
 

Ha megutálva száz here pimaszt már,
Vihart aratva zendül a magyar nyár?

Juhász Gyula - Föltámadás után

Negyven napig még a földön maradt

És nézte az elmúló tájakat.

És mondta: Ez Jordán, ez Golgota.

Itt verejték volt és emitt csoda.

És nézte, hogy a játszó gyermekek

Homokba írnak nagy kereszteket.

És nézte, hogy a sírján csöndesen

Megnő a fű és borostyán terem.

Aztán megállt a Tábor tetején.

Oly könnyű volt a szíve, mint a fény.

Mint pelyhet, érezte az életet

És derűsen és némán mennybe ment.

Juhász Gyula - Nincs halál...

Juhász Gyula
Nincs halál...

Múló világ felett
Örök csillagok élnek,
Hiába hullanak
Hervadt lombok, remények,
Mindig akar, szeret, dalol az élet!

Görögség napja, te,
Krisztusnak boldog álma,
Hiába roskadoz
Bús tegnap szürke mába,
Örökkön élsz az ég mély templomába.

Múló világ felett,
Tűnő nap temetőjén
Örökké fölragyog
Az isteni verőfény
És él a bennünk élő égi törvény.

Forrás: www.eternus.hu - Juhász Gyula versek

Múló világ felett
Örök csillagok élnek,
Hiába hullanak
Hervadt lombok, remények,
Mindig akar, szeret, dalol az élet!

Görögség napja, te,
Krisztusnak boldog álma,
Hiába roskadoz
Bús tegnap szürke mába,
Örökkön élsz az ég mély templomába.

Múló világ felett,
Tűnő nap temetőjén
Örökké fölragyog
Az isteni verőfény
És él a bennünk élő égi törvény.

Juhász Gyula - Kórus a naphoz

Ragyogj le ránk áldott derűvel
Fények örök királya, nap,
A gond és bú felhőit űzd el
S mutasd meg tündöklőn magad!
Te vagy az élet érlelője,
Az aratás és szüret őre,
Áldás és békesség te vagy,
Ó nap, ragyogj ránk s el ne hagyj!
Szent fényed égjen a szivekben,
Hogy mind eltűnjön a sötét
És boldog, büszke győzelemben
Vegyük át földünk örökét.
Ragyogjon a tudás, művészet
És ünnepünk legyen az élet,
Ó nap, te fénylő és meleg,
Uralkodjál e föld felett!
 

1927

 

Juhász Gyula - Áldás a fenyőkre

Mikor tavasszal ibolyák fakadtak,

Ti maradtatok csak búsnak, hallgatagnak,

Madár szólt, virág nyílt, mindenféle ágon,

Ti állottatok csak árván a világon.

 

De lám, itt a tél is! Madár, virág hol van?

Ti maradtatok csak örök virulóan.

Áldjon meg az Isten, ti jó fák, hű lelkek,

Néma hírdetői örök szerelemnek.

Juhász Gyula - Tavasz-esti dal

Csillagvizsgáló Blog

 

Sötétkék selymét
Az égi sátor
Kitárja - s csönd lesz
A végtelenség.

A messze élet
Itt zeng szívemben
S e zene békén
Az égre réved...

Ti régi esték,
Ti messzi vágyak:
Ma minden álom
És minden emlék.

Ma csillagokra
Néz már a vándor
Nyugodt, örök, bús,
Tenger rokonra...

Zenélj szelíden
Szent tavasz este
S mint a virágok,
Mély végtelenbe
Nyílj ki ma szívem!

Juhász Gyula - Szavak

Szavak, csodálatos szavak,

Békítenek, lázítanak. 

Eldöntenek egy életet.

Följárnak, mint a kísértetek. 

Szárnyalnak, mint a gondolat.

Görnyedve hordnak gondokat. 

Világokat jelentenek.

Meghaltál, ha már nincsenek. 

Dalolnak és dadognak ők.

Gügyögnek, mint a szeretők. 

Ölnek és feltámasztanak.

Szavak, csodálatos szavak.

Juhász Gyula - Karácsony felé

Masaki Kaji - Milky Way over a Winter tree

 Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.

…Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Behegesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

…És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.

Juhász Gyula - Dedikáció

Késő szüret, de sors és ember
Amit szőlőmben meghagyott,
Annál becsesebb és érettebb
S belőle bárkinek adok.
Ez az én vérem: gyönyör és gyász
Bora, bíbora benne ég,
Fájó tavasz, szomorú szép nyár
Emléke ott zsong benne még.

Juhász Gyula - Tavaszvárás

A déli szélben lehunyom szemem
És gyöngyvirágok szagát érezem.
Az esti égen violás a szín
És kikeletben járnak álmaim.

A hó alól már dobban boldogan
A föld nagy szíve s csöndesen fogan
A csíra, melyből új élet terem
S bimbók bomolnak majd szűz réteken.

Az örök nap még bágyadtan ragyog,
De tavaszosok már a csillagok
S az éjszakában zizzenő neszek,
Egy új világ susogja már: leszek!

A földre fekszem, hallgatom szívét,
Az égre nézek, kémlelem színét,
Ég, föld között angyali üzenet
Hirdeti a jövendő életet.

Mert boldog ige ez és szent igaz
És örök törvény és áldott vigasz,
Hogy győz az élet, duzzad és dagad
S elönti mind az ócska gátakat!

Juhász Gyula - Consolatio

Rassouli - Where Heavens Meet

 

Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség. 

Emlékük, mint a lámpafény az estben,
Kitündököl és ragyog egyre szebben
És melegít, mint kandalló a télben,
Derűs szelíden és örök fehéren. 

Szemünkben tükrözik tekintetük még
S a boldog órák drága, tiszta üdvét
Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt
És élnek ők tovább, szűz gondolatként.

Juhász Gyula - Húsvétra

Claude Monet - Spring

Köszönt e vers, te váltig visszatérő
Föltámadás a földi tájakon,
Mezők smaragdja, nap tüzében égő,
Te zsendülő és zendülő pagony!
Köszönt e vers, élet, örökkön élő,
Fogadd könnyektől harmatos dalom:
Szivemnek már a gyász is röpke álom,
S az élet: győzelem az elmuláson.

Húsvét, örök legenda, drága zálog,
Hadd ringatózzam a tavasz-zenén,
Öröm: neked ma ablakom kitárom,
Öreg Fausztod rád vár, jer, remény!
Virágot áraszt a vérverte árok,
Fanyar tavasz, hadd énekellek én.
Hisz annyi elmulasztott tavaszom van
Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban!

Egy régi húsvét fényénél borongott
S vigasztalódott sok tűnt nemzedék,
Én dalt jövendő húsvétjára zsongok,
És neki szánok lombot és zenét.
E zene túlzeng majd minden harangot,
S betölt e Húsvét majd minden reményt.
Addig zöld ágban és piros virágban
Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!

Juhász Gyula - Esők után

Elisabeth A. Gay - Naplemente egy esős nap után

Esők után, melyek borúba vonták
A házakat és lelkeket,
Ha nap derül nyugatnak horizontján,
Oly csodálatosak a fellegek:
Aranyban égnek és bíborban égnek
S az alkonyatba hulló messzeségek
Úgy tündökölnek túlvilági szépen,
Hogy szinte fáj a ragyogó azúr.
Az életem most épp így alkonyul:
Minden borúján túl fények remegnek
S mit gyász és vád ezer esője vert meg,
A lelkem, mint dómok arany keresztje,
Úgy néz a földre, a nagy cinteremre.

Juhász Gyula - Ne bántsátok a lombokat

Ne bántsátok a lombokat:
Susogta George Sand a halál előtt.
Nem értették meg, én megértem őt.
Ne bántsátok a lombokat,
Hadd nőjenek, viruljanak az égre,
Hadd mosolyogjanak napban, esőben,
Hadd ringassák a békés fészkeket,
Küldjék magasba a rigók dalát.
Hadd boruljanak össze boldogan,
Ha alattuk a szerelem tanyázik
És hadd terítsenek álompalástot
Az élettől elfáradt vándorokra.
Ne bántsátok a lombokat,
Hadd játsszanak alattuk gyermekek,
Akik az első lépést most teszik,
Tipegve ismeretlen cél felé
És hadd pihenjenek meg a halottak
Zöld sátraik alatt a rögök ágyán,
Ne bántsátok a lombokat, ti élők!