Akik megvilágítják a lelkünk, a szellemünk.
Amit helyettünk öntenek szavakba olyan ékesen vagy olyan magától értetődő egyszerűséggel. Olyan szívderítően vagy olyan inspirálóan. Olyan finoman vagy olyan leplezetlenül, pontosan. És akik eldalolják azt.
egy olyan bolygón élünk, ahol a bálnák dalokat énekelnek, amely kilométerekre elhallatszik; ahol a fák felismerik saját utódjaikat és a föld alatt védelmezik őket; ahol a delfinek nevet adnak egymásnak és ahol a villám nyomán üveg születik a homokban; ahol a lovak képesek olvasni az emberi érzelmekben; ahol az esőnek már azelőtt van illata, hogy megérkezne, és ahol az óceán ragyog a sötétben; egy bolygón, ahol a csillagok, amelyeket látunk, talán már nem is léteznek.
in case you forgot:
we live on a planet where whales sing songs that travel for miles. where trees can recognize their own offspring and protect them Underground. where dolphins give each other names and where lightning can create glass in the sand. Where horses can read human emotions. where rain has a smell before it even arrives and where the ocean can glow in the dark. a planet where the stars we see might not even exist anymore.
Mit akarok? A levegőt, egészen. Hogy áramlása bizsegessen át. Hogy ürességet foglaljon a térben, tűzzé telítse az energiát. Lenni, a mindent vonzó mágnesesség két kíméletlen pólusa között (lenn hideg föld, fenn nappá robbanó ég) és érezni a selymes levegőt. Úgy bomlani ki minden mozdulatból, mint szárnycsapásból lebegő madár, ahogy a tágas, áramló magasból a célra tart, a zuhanásra vár. Telítődöm a tűzzel: lebegek. Magamban hordom saját egemet.
Egy nap visszatekintünk majd a mezőgazdaság ezen sötét korszakára, és fejünket rázunk majd. Hogyan hihettük, hogy jó ötlet mérgekkel termeszteni az élelmünket?
Someday we shall look back on this dark era of agriculture and shake our heads. How could we have ever believed that it was a good idea to grow our food with poisons?
Hegyek, fák, füvek, haragzöld, azúr menny, szívem rokonai, kedvesek, emlékeimben látlak szelíden bólintani, izmaim is emlékeznek ernyedőn, erdők, titok-ösvények, farkas szagúak,lombkunyhók, égboltnyi lombfelhők, csukott szemű lombalagutak, fürdik, frissül a fáradtság itt, ahol a konok csönd üget, róttam az erdőt, lépéseimből róttam nesz-betűket, libegő muzsikát, lobogó kedvet mosolygós fák alá, nap vére hullott, mintha leterített szarvas kínját kiáltaná, nap vére hullott, elöntött a mindenség-fia-fény-suhogás, szívemen, mint ághegyen mókus, ült a várakozás, vagy mint az éjszaka tetején a liliomszirmú csillagok - pilla mögé bújt szemek, melyekbe a nappali fény belefagyott -: a várakozás, hogy olvashassam remény-virág-betűitek, s belém leheljétek a mindenség erejét, hegyek, fák, füvek.
Hegyek, fák, füvek, erdők, haragzöld, azúr menny, szívem rokonai, kedvesek, emlékeimben látlak szelíden bólintani, szelíden - ti vagytok a jóság -; meghitten - ti vagytok a csönd -; jobbik felem tibennetek önnönmagának köszön; ti vagytok a béke: levegő, hogy lélegezhessék az emberiség, ti vagytok a fegyver, védekezni, a halál ha újra kísért; küldtök fényes magasságokba, agyunk-szemünk szoktatni a végtelenhez, az elmúlás mihozzánk miattatok és érettetek türelmes, ózon-leheletű tájak, források, ti, erdők csillagai, titeket hívtalak-hívlak-idézlek vidítani, segíteni, ha ujjaim begyén kiillan az akarás, szememből fénytelen porba hull a fény, ti élesztitek újjá, ti, gazdag szívűek, az újjászülető reményt, tőletek orozzam a szót, a muzsikát, az észt, a szívet, tőletek, mindig tőletek, hegyek, erdők, fák, füvek.
Hegyek, fák, füvek, ágak, haragzöld, azúr menny, szívem rokonai, titeket hívtalak-hívlak-idézlek vidítani, segíteni, karcsú sziklák, szépfejűek, felhőlépők, bátorítók, szélben dzsiggelő bokor-gyermekek, gondolkodó, komoly fenyők, táncos patakok, újjáteremtők, mint az asszonyi csók, szemérmes kis tisztások, pihentetők, s mint a szerelem, újjászülők, sűrű örömök szülei, kovácsoljátok bennem az acélpengésű akaratot - simogató kéz, puha ágy, okos elme, akit bármikor szólíthatok, ki sosem hagy el, ki érvel, meggyőz, s - tanácstalannak - tanácsot ad, ölelő szerető, ki bánatot öl; nyugalmas öl, ki fiául fogad, s biztat, hogy szép a harc, szép ez az emberi lét, üt is, hogy eddzen, izzítja küzdelmem hevét, ki hű hozzám, hogy hű maradjak és józan és fegyelmezett - köszönöm nektek, hegyek és erdők, sziklák és lombok, fák, füvek.
Little darlin' don't you see the sun is shining Just for you, only today If you hurry you can get a ray on you, come with me, just to play Like every humming bird and bumblebee Every sunflower, cloud and every tree I feel so much a part of this Nature's got me high and it's beautiful I'm with this deep eternal universe From death until rebirth
This corner of the earth is like me in many ways I can sit for hours here and watch the emerald feathers play On the face of it I'm blessed When the sunlight comes for free I know this corner of the earth, it smiles at me So inspired of that there's nothing left to do or say Think I'll dream, 'til the stars shine
The wind it whispers and the clouds don't seem to care And I know inside, that it's all mine It's the chorus of the breakin' dawn The mist that comes before the sun is born To a hazy afternoon in May Nature's got me high and it's so beautiful, yeah yeah I'm with this deep eternal universe from death until rebirth
You know that this corner of the earth is like me in many ways I can sit for hours here and watch the emerald feathers play On the face of it I'm blessed When the sunlight comes for free I know this corner of the earth, it smiles at me I know this corner of the earth, it smiles at me
This corner of the earth, is like me in many ways I can sit for hours here and watch the emerald feathers play On the face of it I'm blessed When the sunlight comes for free I know this corner of the earth, it smiles at me I know this corner of the earth, it smiles at me I know this corner of the earth, it smiles at me (I know this corner of the earth)
A leghosszabb nap. Eleven az erdő, álltában mozog, pumpál és feszül, háncs- és fatestben föl-le liftezik a színtelen vér, siseg és bozsog az égszagú lomb, a földszín avar, a lélegző tér mozgó sejtjei rendelt rend szerint éltetnek és ölnek.
Dobogva futni lefelé a hegyről, a levegő lágy gyantájában, harsány madárzenében, karcsapkodva úszni a zöld esőben repülés helyett, szikla, gyökér lapuló éleit puhává tompítja a lendület, az egész erdő vibrál és dobog, véráramában surrog a futás, senki vagyok és mindenki vagyok, vagyok a botlás és a zuhanás, a felhorzsolt bőrt nyalni, földízű és vérízű, az ég tovább forog, lombban a ringás, forró szédülés, lehúz a föld, a könnyűség sajog.
Később az eső. Bizsereg a víz, bő patakokban lerohan a lejtőn, a repülés és zuhanás után a futás vágya sodorja tovább, tajtékosan fut és elevenen dől, lehajolok, az ujjaim körül örvényeket vet, vinne engem is, viszi az útjába tett köveket, mozgás megint és dobogás megint, dagad és árad, surrog és sodor, sáros, erdőszagú és égszagú, nem ismer botlást, sajgást, zuhanást, old, öl és éltet, nem tűr semmi súlyt.
A nap megint. A tér a fák között, aszfaltos út, és gőzölgő meleg. Száll fel a pára, száll a könnyű víz, irizáló fényselymek lengenek.
Nem mindenre a természet, az anyaföld tanít-e minket? A földnek szíve van. Aki ráborul, s fülét odaszorítja közös tápláló anyánk barna testéhez, rejtélyes dobogást hall alant, mintha egy óriási kalapács tompa ütései volnának, száz mérföldnyire mélyen belsejében; a szíve dobogása az.A föld gondolkozik is. Gondolatai a virágok. Avagy honnan van az, hogy az elhagyott rengetegben, hová emberi kéz nem ültette, hová madár sem viszi a magvát, egy nap ezer meg ezer soha nem látott színű és alakú virág támad magától? A föld költészete ez! Az ő új gondolatai! És ha gondolkozik, ha szíve van, érezni is kell tudnia, bánatának, örömének lennie. Nagy szárazság idején keble fölrepedezik, s mint a szenvedő anya emlőin a gyermek, növényzete elsínylik, elsatnyul, míg ellenben harmatos hajnalon egész valója vidám mosoly. És növényzete: a virágok, fák, füvek is mind éreznek, mind gondolkoznak, s mindnyáját összekapcsolva tartja a szeretet nagy eszméje. A földet szereti növényzete, ő pedig a felhőt és napsugárt.
a poncsónak nincsen ujja ritkán telik mégis újra rojtosul a rojtja rongya kigyérül akár a condra különbség ha van az égen itt a göncöl jön föl este fölöttük a dél keresztje
egy útmenti fogadóban talán még boldog is voltam rióból murryba tartón a gitárszót most is hallom más a dallam egy a nóta itt a göncöl jön föl este odalenn a dél keresztje
ó te istenáldott földrész lenn vagy – a szemem rád fölnéz érett banán az újholdad íve akár a sarlónak nézem hosszan vágyakozva ha feljön a göncöl este szívemen a dél keresztje
Hamu voltam, füstté válok, füstként felhők közé szállok. Felhőhabként messze futok, esőcseppként hozzád hullok.
Eső cseppje, ennyi voltam, amíg hozzád eljutottam. Arcod, tested megismertem, a talpadnál földdé lettem. Hideg földre mikor fekszel, nem tudod még, mit cselekszel.
A Nap! a Nap! – Nézd, emeli már nagyságos homlokát s bizseregve dobban az öreg hegyek vas-szive… Lármás zivatarok után láthatatlan sípokon ujjong a csönd és harmatos örömtől borzong a fenyves zöld élete. Talán a tegnapi villámok fénye fürösztött: szemeid éles villanya lelkemig fénylik. Szemedben: szememben: ragyog a reggel. Szép tarka gombák bújnak elő, – játékszereim; sercegő fényben ázik a fagyöngy s a kavicsokkal-szines patakokban látni, amint kék függönyeit becsüngeti az ég. Óh, kedvesem, itt egy vagyok veled! Nemcsak veled: boldog tenyészés, ártatlan erdő és egyszerű élet vagyok én: acélos levegő, isteni kert és isteni kertész; a bükkfa hosszú moha-szakálla, kövek, feketeszemű virágok, a nap tüze: ez vagyok én: erdő vagyok én, vér és csira, élet: mi lenne nélkülem az isten? Mi lenne nélkülem e ragyogás? mi lenne a földalatti harangok csendülő szive? s a hajnali boldog cinege-dal? – Óh, csak az én hitem dobog a fényben, lobog a szélben, izgatott mámorában égi zenévé szőve a szürke földi zajt! Mert nincs öröm, mi nem az enyém, mert bánat sincs, mi nem én vagyok; a nyár lobogó aranyligetein át, vagy mikor az őszi eső dideregve nedves ujjakkal a lombokon átnyúl: távoli dombok olvatag éneke én vagyok: láthatatlan hangok s visszhangok kara: mert hang vagyok én, visszhang vagyok én: magam visszhangja, rugalmas szinek kacagása, szemed szine, zápor, fény és árnyék: Te vagyok én! A föld! Nem ember! Erdő! – Az én szemeimből csókolod szemedbe a napot, a csöndet, a vért s a vídám mogyoróbokrokat.
Sadila moma, kraj more loze Jedin den, leten den Dolek den, vezden den Jedin den, leten den Dolek den, vezden den Nad grada nad Soluna pod taja senca Debela
Koj ce ti bere, beloto grozde Jedin den, leten den Dolek den, vezden den Jedin den, leten den Dolek den, vezden den Nad grada nad Soluna pod taja senca Debela
Kato Sadila, je naricala Jedin den, leten den Dolek den, vezden den Jedin den, leten den Dolek den, vezden den Nad grada nad Soluna pod taja senca Debela
Röptet a levegő Vízben lebegő Tűzben elégek Földre lelépek
Édes anyaföld új alakot ölt Zöld-kék élet Újjáéled
Folyton változó, körbeforduló Szép egész teljes Emberré ő tesz
Röptet a levegő Vízben lebegő Tűzben elégek Földre lelépek
Meg kellene tanítani a gyermekeiteknek, hogy a talaj a lábuk alatt a nagyszüleik hamvai. Hogy tiszteljék a földet, el kell mondanotok a gyermekeiteknek, hogy a föld tele van őseink életével.
You must teach you children that the ground beneath their feet is the
ashes of our grandfathers. So that they will respect the land, tell
your children that the earth is rich with the lives of our kin.
