A következő címkéjű bejegyzések mutatása: föld. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: föld. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. október 20., kedd

Palya Bea - Add már, Uram, az esőt!


Szomjas a föld és éhesek a fák.
Add már, Uram, az esőt!
Sárga a zöld és száraz a világ.
Add már, Uram, az esőt!

Kókad a búza, meghal a virág.
Add már, Uram, az esőt!
Hozd el a csúnya időt.
Add már, Uram, az esőt!

Bámul az égre a fiú meg a lány.
Add már, Uram, az esőt!
Bőg a sok állat eledel után.
Add már, Uram, az esőt!

Könnyeik öntözik csak a legelőt.
Add már, Uram, az esőt!
Fújd el a gonosz időt.
Add már, Uram, az esőt!

Add már, ó-ó-ó-ó, a-a-a-ó-ó!
Add már,
Add már,
Add már,
Add már, add már,
ó-ó-ó...
Ná-ná-ná…

Szomjas a föld és alig-alig él.
Add már, Uram, az esőt!
Roppan a fű és törik a levél.
Add már, Uram, az esőt!

Ó, ha ez így megy, oda a kenyér
Add már, Uram, az esőt!
Enyhítsd meg a levegőt.
Add már, Uram, az esőt!

Éjszínű felleget közelít a szél.
Hozd már az Uram esőt!
Telnek a vödrök és csobog a remény.
Add már az Uram esőt!

Emberek éneke az egekig ér
Add már, Uram, az esőt!
Add már, Uram, az esőt!

Add már ...Uram ...az esőt!

2026. október 11., vasárnap

B. Mester Éva - Földre mért kertemben



Földre mért kertemben soha nem ültetett
vadszőlő tekereg, fűcsomó gomolyog.
Nehéz lesz megint új utakat vágnom.
Az ösvények helyén szúrós köd tántorog.

Egy kóbor macska rémülten mered rám.
Mi van a kezemben? Lendítem? Dobom?
Ő osztozna velem - savószemén látom -
a magamra hagyott, félretolt sorsomon.

A gyümölcsfák lombjai összeborulnak,
élethalálharc ez, nem önfeledt ölelés.
Takarják egymástól az éltető fényeket,
sok lett itt az árnyék, a holnap meg kevés.

A gömbtuja nélkülem cseperedett naggyá,
hajléktalan vágyak vállán tart az ég felé.
Nem kísértem tovább öntörvénye zöldjét, nem
bántom, vele pusztulnék én is, mint a méh.

A fákról tüskés burkokat repesztve
robbannak szerteszét túlérett sóhajok,
hisz tegnapelőtt még ugyanitt teremtek
a kézzel szedhető, testmeleg csillagok!

B. Mester Éva

2026. augusztus 7., péntek

Pablo Neruda - Az eső (Rapa nui)

Copyright: Daniel C Browning Jr, 
 
A Húsvét-szigetek, (rapanui nyelven Rapa Nui) monumentális kőszobrai 
a Csendes-óceán délkeleti részén. 


Nem, szerelmem, jobb, ha a királynő nem ismeri fel
arcodat, így szebb, 
távol a szobroktól, a hajad
súlyától a kezeimben. Emlékszel
a mangareva fára, amelynek virágai 
hajadba hullottak? 
Ezek az ujjak nem olyanok,
mint a fehér szirmok: nézd meg őket jól, olyanok, mint a gyökerek,
olyanok, mint a kövek közül növő hajtások, melyeken gyík
surran. 
Ne féld, megvárjuk, míg esik, meztelenül. Az eső, ugyanaz, ami Manu Tara fölött hullik.
 
Ám ahogy a hullámverés a köveken szépen szelidül, 
úgy hull ránk is, gyengéden átmosva minket
a félhomályon át, Ranu Raraku
ürege mélyére. 
Így hát
ne hagyd, hogy a halászok vagy a boroskancsó láthassanak téged.
Borítsd égő melleidet a számra,
és legyen a hajkoronád éjszakai mennybolt számomra,
nedves illatú sötétség, amely körülölel.
 
Éjszaka azt álmodom,
hogy te és én két növény vagyunk,
együtt növekedtünk,
gyökereink összefonódtak,
és úgy ismered a földet
és az esőt, mint a számat,
hiszen mi is
földből és esőből vagyunk. 
Úgy hiszem, halálunkkal
ott lent álmodunk tovább 
mélyen, ott a szobor lábainál
ami az Óceánt bámulja, amiből születtünk
hogy építsünk és szeressünk.
 
Kezem nem volt vaskemény, amikor találkoztunk, 
egy másik tenger
vizei áramlottak rajta, mintha hálón folynának át; 
most a víz és a kövek magokat és titkokat táplálnak.

Szunnyadva és meztelenül szeress: 
olyan vagy a parton, mint egy sziget
szerelmed kavargó mélység, szerelmed bámulatos, az álmok üregében rejtőző,
olyan, mint a tenger hullámzása körülöttünk.

És amikor én is elalszom
a szerelmedben, meztelenül,
hagyd a kezemet a melleid között, hogy együtt lüktessen
esőtől nedves kincseiddel. 

~ B
 
A Canto General című mű Rapa Nui-ciklusának része, amely tükrözi Neruda mély érdeklődését a csendes-óceáni őslakosok története, tere, ideje és annak monumentálisa iránt. 

~ o ~ o ~ o ~ 

The rain (Rapa nui)

No, better the Queen not recognize
your face, it’s sweeter
this way, my love, far from the effigies, the weight
of your hair in my hands. Do you remember
the Mangareva tree whose flowers fell
in your hair? These fingers are not like
the white petals: look at them they are like roots,
they are like stone shoots over which the lizard
slides. Don’t be afraid, we will wait for the rain to fall, naked,
the rain, the same as falls over Manu Tara.

But just as water inures its strokes on the stone,
it falls on us, washing us softly
towards obscurity down below the hole
of Ranu Raraku. And so
don’t let the fishermen or the wine-pitcher see you.
Bury your twin-burning breast on my mouth,
and let your head of hair be a small night for me,
a darkness of wet perfume enveloping me.

At night I dream that you and I are two plants
that grew together, roots entwined,
and that you know the earth and the rain like my mouth,
since we are made of earth and rain. Sometimes
I think that with death we will seep below,
in the depths at the feet of he effigy, looking over
the ocean which brought us here to build and make love.

My hands were not ferrous when they met you, the waters
of another sea went through them as through a net; now
water and stones sustain seeds and secrets.

Sleeping and naked, love me: on the shore
you are like the island: your love confused, your love
astonished, hidden in the cavity of dreams,
is like the movement of the sea around us.

And when I too begin falling asleep
in your love, naked,
leave my hand between your breasts so it can throb
along with your nipples wet with rain.

Fordította: Anthony Kerrigan

Forrás

~ o ~ o ~ o ~ 


La lluvia (Rapa Nui)

      NO, que la reina no reconozca
      tu rostro, es más dulce
      así, amor mío, lejos de las efigies, el peso
      de tu cabellera en mis manos, recuerdas
      el árbol de Mangareva cuyas flores caían
      sobre tu pelo? Estos dedos no se parecen
      a los pétalos blancos: míralos, son como raíces,
      son como tallos de piedra sobre los que resbala
      el lagarto. No temas, esperemos que caiga la
         lluvia, desnudos,
      la lluvia, la misma que cae sobre Manu Tara.

      Pero así como el agua endurece sus rasgos en la
          piedra,
      sobre nosotros cae llevándonos suavemente
      hacia la oscuridad, más abajo del agujero
      de Ranu Raraku. Por eso
      que no te divise el pescador ni el cántaro.
          Sepulta
      tus pechos de quemadura gemela en mi boca,
      y que tu cabellera sea una pequeña noche mía,
      una oscuridad cuyo perfume mojado me cubre.

      De noche sueño que tú y yo somos dos plantas
      que se elevaron juntas, con raíces enredadas,
      y que tú conoces la tierra y la lluvia como mi
          boca,
      porque de tierra y de lluvia estamos hechos.
          A veces
      pienso que con la muerte dormiremos abajo,
      en la profundidad de los pies de la efigie,
          mirando
      el Océano que nos trajo a construir y a amar.

       Mis manos no eran férreas cuando te conocieron, las
          aguas
       de otro mar las pasaban como a una red; ahora
       agua y piedras sostienen semillas y secretos.

      Ámame dormida y desnuda, que en la orilla
      eres como la isla: tu amor confuso, tu amor
      asombrado, escondido en la cavidad de los sueños,
      es como el movimiento del mar que nos rodea.

      Y cuando yo también vaya durmiéndome
         en tu amor, desnudo,
      deja mi mano entre tus pechos para que palpite
      al mismo tiempo que tus pezones mojados en
         la lluvia.
 

2026. május 4., hétfő

Ha esetleg elfelejtetted volna


 

Ha esetleg elfelejtetted volna:
egy olyan bolygón élünk, ahol a bálnák dalokat énekelnek, amely kilométerekre elhallatszik; ahol a fák felismerik saját utódjaikat és a föld alatt védelmezik őket; ahol a delfinek nevet adnak egymásnak és ahol a villám nyomán üveg születik a homokban; ahol a lovak képesek olvasni az emberi érzelmekben; ahol az esőnek már azelőtt van illata, hogy megérkezne, és ahol az óceán ragyog a sötétben; egy bolygón, ahol a csillagok, amelyeket látunk, talán már nem is léteznek.

in case you forgot: 
we live on a planet where whales sing songs that travel for miles. where trees can recognize their own offspring and protect them Underground. where dolphins give each other names and where lightning can create glass in the sand. Where horses can read human emotions. where rain has a smell before it even arrives and where the ocean can glow in the dark. a planet where the stars we see might not even exist anymore.

Forrás

(eredete ismeretlen)  

2026. március 20., péntek

Szabó T. Anna - Lenni a mindent

Mit akarok? A levegőt, egészen.
Hogy áramlása bizsegessen át.
Hogy ürességet foglaljon a térben,
tűzzé telítse az energiát.
Lenni, a mindent vonzó mágnesesség
két kíméletlen pólusa között
(lenn hideg föld, fenn nappá robbanó ég)
és érezni a selymes levegőt.
Úgy bomlani ki minden mozdulatból,
mint szárnycsapásból lebegő madár,
ahogy a tágas, áramló magasból
a célra tart, a zuhanásra vár.
Telítődöm a tűzzel: lebegek.
Magamban hordom saját egemet.
 

2026. február 26., csütörtök

Jane Goodall - Az élelmünkről


Egy nap visszatekintünk majd a mezőgazdaság ezen sötét korszakára, és fejünket rázunk majd. Hogyan hihettük, hogy jó ötlet mérgekkel termeszteni az élelmünket? 


Someday we shall look back on this dark era of agriculture and shake our heads. How could we have ever believed that it was a good idea to grow our food with poisons?

2025. december 21., vasárnap

Ég szülte Földet ...

 

Ég szülte Földet,
Föld szülte fát,
Fa szülte ágát,
Ága szülte bimbaját,
Bimbaja szülte virágát,
Virága szülte Szent Annát,
Szent Anna szülte Szűz Máriát,
Szűz Mária szülte Jézus Krisztust –
Világ megváltóját.

~ moldvai csángó eredetű ima ~

2025. július 12., szombat

Szilágyi Domokos - Hegyek, fák, füvek



Hegyek, fák, füvek, haragzöld, azúr menny, szívem rokonai,
kedvesek, emlékeimben látlak szelíden bólintani,
izmaim is emlékeznek ernyedőn, erdők, titok-ösvények, farkas szagúak,lombkunyhók, égboltnyi lombfelhők, csukott szemű lombalagutak,
fürdik, frissül a fáradtság itt, ahol a konok csönd üget,
róttam az erdőt, lépéseimből róttam nesz-betűket,
libegő muzsikát, lobogó kedvet mosolygós fák alá,
nap vére hullott, mintha leterített szarvas kínját kiáltaná,
nap vére hullott, elöntött a mindenség-fia-fény-suhogás,
szívemen, mint ághegyen mókus, ült a várakozás,
vagy mint az éjszaka tetején a liliomszirmú csillagok
- pilla mögé bújt szemek, melyekbe a nappali fény belefagyott -:
a várakozás, hogy olvashassam remény-virág-betűitek,
s belém leheljétek a mindenség erejét, hegyek, fák, füvek.

Hegyek, fák, füvek, erdők, haragzöld, azúr menny, szívem rokonai,
kedvesek, emlékeimben látlak szelíden bólintani,
szelíden - ti vagytok a jóság -; meghitten - ti vagytok a csönd -;
jobbik felem tibennetek önnönmagának köszön;
ti vagytok a béke: levegő, hogy lélegezhessék az emberiség,
ti vagytok a fegyver, védekezni, a halál ha újra kísért;
küldtök fényes magasságokba, agyunk-szemünk szoktatni a végtelenhez,
az elmúlás mihozzánk miattatok és érettetek türelmes,
ózon-leheletű tájak, források, ti, erdők csillagai,
titeket hívtalak-hívlak-idézlek vidítani, segíteni,
ha ujjaim begyén kiillan az akarás, szememből fénytelen porba hull a fény,
ti élesztitek újjá, ti, gazdag szívűek, az újjászülető reményt,
tőletek orozzam a szót, a muzsikát, az észt, a szívet,
tőletek, mindig tőletek, hegyek, erdők, fák, füvek.

Hegyek, fák, füvek, ágak, haragzöld, azúr menny, szívem rokonai,
titeket hívtalak-hívlak-idézlek vidítani, segíteni,
karcsú sziklák, szépfejűek, felhőlépők, bátorítók,
szélben dzsiggelő bokor-gyermekek, gondolkodó, komoly fenyők,
táncos patakok, újjáteremtők, mint az asszonyi csók,
szemérmes kis tisztások, pihentetők, s mint a szerelem, újjászülők,
sűrű örömök szülei, kovácsoljátok bennem az acélpengésű akaratot -
simogató kéz, puha ágy, okos elme, akit bármikor szólíthatok,
ki sosem hagy el, ki érvel, meggyőz, s - tanácstalannak - tanácsot ad,
ölelő szerető, ki bánatot öl; nyugalmas öl, ki fiául fogad,
s biztat, hogy szép a harc, szép ez az emberi lét,
üt is, hogy eddzen, izzítja küzdelmem hevét,
ki hű hozzám, hogy hű maradjak és józan és fegyelmezett -
köszönöm nektek, hegyek és erdők, sziklák és lombok, fák, füvek.


(1964)

Szilágyi Domokos - Élnem adjatok


2025. július 9., szerda

Jamiroquai - Corner of the Earth


Little darlin' don't you see the sun is shining
Just for you, only today
If you hurry you can get a ray on you, come with me, just to play
Like every humming bird and bumblebee
Every sunflower, cloud and every tree
I feel so much a part of this
Nature's got me high and it's beautiful
I'm with this deep eternal universe
From death until rebirth

This corner of the earth is like me in many ways
I can sit for hours here and watch the emerald feathers play
On the face of it I'm blessed
When the sunlight comes for free
I know this corner of the earth, it smiles at me
So inspired of that there's nothing left to do or say
Think I'll dream, 'til the stars shine

The wind it whispers and the clouds don't seem to care
And I know inside, that it's all mine
It's the chorus of the breakin' dawn
The mist that comes before the sun is born
To a hazy afternoon in May
Nature's got me high and it's so beautiful, yeah yeah
I'm with this deep eternal universe from death until rebirth

You know that this corner of the earth is like me in many ways
I can sit for hours here and watch the emerald feathers play
On the face of it I'm blessed
When the sunlight comes for free
I know this corner of the earth, it smiles at me
I know this corner of the earth, it smiles at me

This corner of the earth, is like me in many ways
I can sit for hours here and watch the emerald feathers play
On the face of it I'm blessed
When the sunlight comes for free
I know this corner of the earth, it smiles at me
I know this corner of the earth, it smiles at me
I know this corner of the earth, it smiles at me
(I know this corner of the earth)


2025. június 29., vasárnap

Szabó T. Anna - Szelek, lelkek, csillagok ...


Szelek, lelkek, csillagok
hold szitál és nap ragyog
harmat hull és pára száll
minden élet: nincs halál

minden álom visszatér
feketéből lesz fehér
szürkéből lesz szivárvány
s száll szép szárnyát kitárván

sok mesénk a föld felett:
éggé oldott fellegek,
fenn lebegő fényhalak,
föld felett és ég alatt,

lelked lenge lepke most
irizál és egybemos
minden szárny-és szívverés
pilla s pilleverdesés

párolog a pillanat
élednek és alszanak
síráson át nevetnek
- mit tehetnek? szeretnek

mind egymásba mosódunk
mesélünk és mosolygunk
vágyak kelnek s tűnnek el:
minden élő énekel

2025. június 25., szerda

Szabó T. Anna - A leghosszabb nap


A leghosszabb nap. Eleven az erdő,
álltában mozog, pumpál és feszül,
háncs- és fatestben föl-le liftezik
a színtelen vér, siseg és bozsog
az égszagú lomb, a földszín avar,
a lélegző tér mozgó sejtjei
rendelt rend szerint éltetnek és ölnek.

Dobogva futni lefelé a hegyről,
a levegő lágy gyantájában, harsány
madárzenében, karcsapkodva úszni
a zöld esőben repülés helyett,
szikla, gyökér lapuló éleit
puhává tompítja a lendület,
az egész erdő vibrál és dobog,
véráramában surrog a futás,
senki vagyok és mindenki vagyok,
vagyok a botlás és a zuhanás,
a felhorzsolt bőrt nyalni, földízű
és vérízű, az ég tovább forog,
lombban a ringás, forró szédülés,
lehúz a föld, a könnyűség sajog.

Később az eső. Bizsereg a víz,
bő patakokban lerohan a lejtőn,
a repülés és zuhanás után
a futás vágya sodorja tovább,
tajtékosan fut és elevenen dől,
lehajolok, az ujjaim körül
örvényeket vet, vinne engem is,
viszi az útjába tett köveket,
mozgás megint és dobogás megint,
dagad és árad, surrog és sodor,
sáros, erdőszagú és égszagú,
nem ismer botlást, sajgást, zuhanást,
old, öl és éltet, nem tűr semmi súlyt.

A nap megint. A tér a fák között,
aszfaltos út, és gőzölgő meleg.
Száll fel a pára, száll a könnyű víz,
irizáló fényselymek lengenek.

2025. június 22., vasárnap

Kahlil Gibrain - A szeretetről

 

Amikor a szeretet int felétek, kövessétek őt,
Jóllehet minden útja nehéz és meredek.
Amiként növekedésteket segíti elő, azonképpen nyeseget is.
Amiként felszárnyal magasságotokba, és megsimogatja leggyengébb ágaitokat,
Azonképpen száll le gyökereitekhez is, és megrendíti őket a földhöz való kapaszkodásban.
Mint a gabona kalászait, úgy gyűjt be benneteket magának.
Kicsépel benneteket, hogy mezítelenné váljatok.
Megrostál benneteket, hogy megszabadítson a pelyvától.
Fehérre őröl benneteket.
Megkeleszt benneteket, míg képlékennyé nem lesztek;
És azután szent tüzére vet benneteket, hogy szent kenyérré legyetek Isten szent lakomáján...
Ezt teszi véletek a szeretet, hogy megismerjétek szívetek titkait, s e tudás által az Élet szívének egy darabjává váljatok.
 

2025. április 2., szerda

2025. március 26., szerda

Mikszáth Kálmán - A természetről


Nem mindenre a természet, az anyaföld tanít-e minket? A földnek szíve van. Aki ráborul, s fülét odaszorítja közös tápláló anyánk barna testéhez, rejtélyes dobogást hall alant, mintha egy óriási kalapács tompa ütései volnának, száz mérföldnyire mélyen belsejében; a szíve dobogása az.A föld gondolkozik is. Gondolatai a virágok. Avagy honnan van az, hogy az elhagyott rengetegben, hová emberi kéz nem ültette, hová madár sem viszi a magvát, egy nap ezer meg ezer soha nem látott színű és alakú virág támad magától? A föld költészete ez! Az ő új gondolatai!
És ha gondolkozik, ha szíve van, érezni is kell tudnia, bánatának, örömének lennie. Nagy szárazság idején keble fölrepedezik, s mint a szenvedő anya emlőin a gyermek, növényzete elsínylik, elsatnyul, míg ellenben harmatos hajnalon egész valója vidám mosoly.
És növényzete: a virágok, fák, füvek is mind éreznek, mind gondolkoznak, s mindnyáját összekapcsolva tartja a szeretet nagy eszméje. A földet szereti növényzete, ő pedig a felhőt és napsugárt.

2025. március 20., csütörtök

Kányádi Sándor - Dél Keresztje alatt



az indián és a néger
tüzet rakni éppúgy térdel
mint a hargitán a pásztor
számolni ujjain számol
különbség ha van az égen
itt a göncöl jön föl este
fölöttük a dél keresztje
 
a poncsónak nincsen ujja
ritkán telik mégis újra
rojtosul a rojtja rongya
kigyérül akár a condra
különbség ha van az égen
itt a göncöl jön föl este
fölöttük a dél keresztje

egy útmenti fogadóban
talán még boldog is voltam
rióból murryba tartón
a gitárszót most is hallom
más a dallam egy a nóta
itt a göncöl jön föl este
odalenn a dél keresztje
 
ó te istenáldott földrész
lenn vagy – a szemem rád fölnéz
érett banán az újholdad
íve akár a sarlónak
nézem hosszan vágyakozva
ha feljön a göncöl este
szívemen a dél keresztje
 
                              1983

2025. február 8., szombat

Faludy György - Michelangelo utolsó imája


Üllőd a föld s az égi boltra állván
oly ívet írsz karoddal, mint a nap.
Hetvenhat éve állok fenn az állvány
deszkázatán, de nem találtalak.

Vésőm alatt porladva hullt a márvány
s öklömben torzó, vagy bálvány maradt.
Nem leltelek meg, illanó szivárvány,
ki ott ragyogtál minden kő alatt.

Magam lettem vén kőtömb, száz bozótban
megszaggatott, mogorva, durva, szótlan,
de lelkemben még égi fény ragyog.

Hogy tudnám testem börtönét levetni?
Üss rám, ha tudsz még vén bűnöst szeretni,
Istenszobrász! A márvány én vagyok.

 
(Firenze, 1935)

Forrás

2025. február 2., vasárnap

Szabolcsi Erzsébet - Körforgás


Szikra voltam,
lánggá lettem,
fellobogva
lángra leltem,
lángnyelvekkel
ölelkeztem,
ellobbanva
hamu lettem.
 
Hamu voltam,
füstté válok,
füstként felhők
közé szállok.
Felhőhabként
messze futok,
esőcseppként
hozzád hullok.
 
Eső cseppje,
ennyi voltam,
amíg hozzád
eljutottam.
Arcod, tested
megismertem,
a talpadnál
földdé lettem.
Hideg földre
mikor fekszel,
nem tudod még,
mit cselekszel.
 
Szerelmesen
hozzád bújva
lobbanok fel:
szikra újra.

Forrás 


2024. november 22., péntek

Szabó T. Anna - Örömdal

 

A világ csak egyre árad:
élvezzük, amit az ár ad.
Özönlik, zúdul és ömlik:
a világ egyre örömlik.
Eső zuhog, harmat szárad,
ragyog a nap, vihar támad,
érzi vad erejét bárki
aki az ég alá áll ki.
Része vagyunk az egésznek,
egésze vagyunk a résznek,
magunk magja nem múlik el,
újra fogan, újra kikel.
Kel a bánat, kel az öröm,
örökösen zúg az özön,
folyik öröm, folyik bánat,
a világ csak egyre árad.
Aki csak a fénybe kifekszik mossa az áradat pőrén.
Aki csak a vízbe beúszik villog az áram a bőrén.
Ereje a hold meg a csillag, a tűz meg a jég, meg a szél meg a zápor,
örökösen zúg, telik, árad és újra kirobban a magvak, a magma vad öröme magától.
Ez a világ mienk marad:
emel, sodor az áradat.
Hullám támad, aláhullik:
ez az erő sosem múlik.
Sosem múlik, mindig telik,
ha lehullna, felemelik,
emelkedik az egekig,
mindig múlik, sosem telik.
Vagyunk vad tenger tajtéka,
vagyunk holdon föld árnyéka,
vágyunk parázs, tűz és szikra,
mi vagyunk a titkok titka.
Örök láng és örök gyúlás,
nem fog rajtunk semmi múlás,
tűzön nem fog űr sötétje,
nem alszik ki csakazértse.
Árad a víz, árad a fény,
most is, mint a legelején,
hunyt szem mögött ragyog a nap!
Végül csak az öröm marad.

Lator László 88. születésnapjára.

Forrás

2024. október 1., kedd

Szabó Lőrinc - Hajnali himnusz



A Nap! a Nap! – Nézd, emeli már nagyságos homlokát
s bizseregve dobban az öreg hegyek vas-szive… Lármás
zivatarok után láthatatlan sípokon ujjong a csönd
és harmatos örömtől borzong a fenyves zöld élete.

Talán a tegnapi villámok fénye fürösztött: szemeid éles villanya
lelkemig fénylik. Szemedben: szememben: ragyog a reggel.
Szép tarka gombák bújnak elő, – játékszereim; sercegő fényben ázik a fagyöngy
s a kavicsokkal-szines patakokban látni, amint kék függönyeit becsüngeti az ég.

Óh, kedvesem, itt egy vagyok veled! Nemcsak veled: boldog tenyészés,
ártatlan erdő és egyszerű élet vagyok én: acélos levegő, isteni kert és isteni kertész;
a bükkfa hosszú moha-szakálla, kövek, feketeszemű virágok, a nap tüze: ez vagyok én:
erdő vagyok én, vér és csira, élet: mi lenne nélkülem az isten?

Mi lenne nélkülem e ragyogás? mi lenne a földalatti
harangok csendülő szive? s a hajnali boldog cinege-dal?
– Óh, csak az én hitem dobog a fényben, lobog a szélben, izgatott
mámorában égi zenévé szőve a szürke földi zajt!

Mert nincs öröm, mi nem az enyém, mert bánat sincs, mi nem én vagyok;
a nyár lobogó aranyligetein át, vagy mikor az őszi eső dideregve
nedves ujjakkal a lombokon átnyúl: távoli dombok olvatag
éneke én vagyok: láthatatlan hangok s visszhangok kara:

mert hang vagyok én, visszhang vagyok én: magam visszhangja, rugalmas
szinek kacagása, szemed szine, zápor, fény és árnyék: Te vagyok én!
A föld! Nem ember! Erdő! – Az én szemeimből csókolod szemedbe
a napot, a csöndet, a vért s a vídám mogyoróbokrokat.

Föld, erdő, Isten

2024. július 28., vasárnap

Napfonat - Zöld-kék élet


Sadila moma, kraj more loze
Jedin den, leten den
Dolek den, vezden den
Jedin den, leten den
Dolek den, vezden den
Nad grada nad Soluna pod taja senca
Debela

Koj ce ti bere, beloto grozde
Jedin den, leten den
Dolek den, vezden den
Jedin den, leten den
Dolek den, vezden den
Nad grada nad Soluna pod taja senca
Debela
 
Kato Sadila, je naricala
Jedin den, leten den
Dolek den, vezden den
Jedin den, leten den
Dolek den, vezden den
Nad grada nad Soluna pod taja senca
Debela

Röptet a levegő
Vízben lebegő
Tűzben elégek
Földre lelépek

Édes anyaföld új alakot ölt
Zöld-kék élet
Újjáéled

Folyton változó, körbeforduló
Szép egész teljes
Emberré ő tesz

Röptet a levegő
Vízben lebegő
Tűzben elégek
Földre lelépek

Élet

Szöveg: macedón tradicionális népdal, Palya Bea