– Végem, ha lesz: úgy legyen, mint a dalnak.
Akik megvilágítják a lelkünk, a szellemünk. Amit helyettünk öntenek szavakba olyan ékesen vagy olyan magától értetődő egyszerűséggel. Olyan szívderítően vagy olyan inspirálóan. Olyan finoman vagy olyan leplezetlenül, pontosan. És akik eldalolják azt.
2026. október 31., szombat
Fodor Ákos - Vígrendeletek
– Végem, ha lesz: úgy legyen, mint a dalnak.
2026. október 28., szerda
Szabó T. Anna - Felemel...
Felmutat tájat, felhőt, levelet.
Megtart és éltet: fényt ad, vért, erőt.
Úgy figyel téged, hogy te nézed őt.
Neked szól minden: színek, sugarak,
neked leng minden: ágak, madarak.
Neked zeng minden: tiszta, teljes, ép.
Érted zúg minden: forgat, kerge-szép!
Minden, de minden: érted él, dobog.
Áradó képek: tőled boldogok!
Minden de minden átjár: hisz tied.
Nem is kell értsed: elég, ha hiszed.
2026. október 27., kedd
Csukás István - Sün Balázs
Erdőszélen, erdőszéli
tölgy tövében volt egy ház.
Abban lakott hét süntestvér:
Sün Aladár,
Sün Piroska,
Sün Adorján,
Sün Dorottya,
Sün Demeter,
Sün Tihamér
s a legkisebb:
Sün Balázs.
Hogyha jól bevacsoráztak
Szűk lett nékik az a ház,
S előfordult ilyenkor,
Hogy kívül rekedt Sün Balázs.
Furakodott, nyomakodott
Morgott, perelt dühöngve
Semmit se ért, mit tehetett,
Lefeküdt a küszöbre
Telt az idő, múlt az idő
Éjre éj és napra nap
Egyre többször fordult elő,
hogy a házból a legkisebb kimaradt.
Ebből elég! Torkig vagyok!
kiáltott fel Sün Balázs
Sokan vagyunk,
s kicsi nékünk ez a ház.
Éppen ezért én elmegyek
Szerbusz néktek hat testvér
Sün Aladár,
Sün Piroska,
Sün Adorján,
Sün Dorottya,
Demeter és Tihamér!
Miután így elbúcsúzott
Fogta magát, elindult
Lába nyomán
Porzott a vén gyalogút.
Így baktatott, így poroszkált
Szomszéd tölgyig meg sem állt
Ottan aztán sürgött, forgott,
Árkot ásott, falat emelt,
Tetőt ácsolt, ajtót szegelt,
És mire a nap leszállt,
Épített egy kalyibát.
Falevélből ágyat vetett
Kényelmeset,
belé feküdt s hortyogott
hogy csörögtek
s remegtek az ablakok.
Éjféltájban vihar támadt
Hajlítgatta a vén fákat
Fújt a szél nagy zajjal ám
S arra ébredt, hogy zörögnek
A kalyiba ajtaján.
Ki az? szólt ki fogvacogva -
Ki kopogtat éjnek idején?
Mi vagyunk az szóltak kintről
Mi vagyunk a hat testvér
Sün Aladár,
Sün Piroska,
Sün Adorján,
Sün Dorottya,
Demeter és Tihamér!
Elvitte a szél a házunk,
engedjél be,
ázunk-fázunk idekinn,
csurom víz a kabát rajtunk
és az ing!
Jól van, jól van
- szólt Sün Balázs
Jövök már
S fordult a kulcs, nyílt a zár.
Betódultak mind a hatan
Tele lett a kalyiba
Kérdezte is Sün Tihamér:
Mondd csak testvér,
nincs csak ez az egy szoba?
Lefeküdtek, elaludtak
S arra ébredt Sün Balázs:
Újra kicsi lett a ház!
Mert az éjjel ide-oda lökõdve
Kiszorult a küszöbre.
Ejnye! mondta fejvakarva
Mit tehetnék? Megnövök!
S akkor talán nem lesz ágyam,
Nem lesz párnám a küszöb!
2026. október 23., péntek
Kerekes Band & Dalinda - Esőének
2026. október 20., kedd
Palya Bea - Add már, Uram, az esőt!
2026. október 19., hétfő
Karacs Andrea - mostalanság
2026. október 16., péntek
Pilinszky János - Őszi cirkusz
2026. október 15., csütörtök
Szabó T. Anna - Megjött már október
2026. október 13., kedd
Az ikigai
2026. október 11., vasárnap
B. Mester Éva - Földre mért kertemben
Nehéz lesz megint új utakat vágnom.
Az ösvények helyén szúrós köd tántorog.
Egy kóbor macska rémülten mered rám.
Mi van a kezemben? Lendítem? Dobom?
Ő osztozna velem - savószemén látom -
a magamra hagyott, félretolt sorsomon.
A gyümölcsfák lombjai összeborulnak,
élethalálharc ez, nem önfeledt ölelés.
Takarják egymástól az éltető fényeket,
sok lett itt az árnyék, a holnap meg kevés.
A gömbtuja nélkülem cseperedett naggyá,
hajléktalan vágyak vállán tart az ég felé.
Nem kísértem tovább öntörvénye zöldjét, nem
bántom, vele pusztulnék én is, mint a méh.
A fákról tüskés burkokat repesztve
robbannak szerteszét túlérett sóhajok,
hisz tegnapelőtt még ugyanitt teremtek
a kézzel szedhető, testmeleg csillagok!
2026. október 7., szerda
Máté Gábor - A diagnosztizálásról
Máté Gábor – Máté Dániel: Normális vagy
2026. október 6., kedd
Szabó T. Anna - Lüktetés
Kivágott fa törzsén állni, kétszáz éves fává válni,
csendben lombsuhogás lenni, egy levelet sem feledni.
Élő gyökerek a földben, föld mögöttem, ég előttem,
mozgás lenni mozdulatlan, eleven láng holt anyagban.
Lenni lánynak, lenni lágynak, origónak és forgásnak, mozdulatlanban mozgásnak, nem-múlóban elmúlásnak, üres csontban szélzúgásnak. Lenni örökös zenének,
hogy éljenek, kik nem élnek, elhatározni, megtenni,
nem semmizhet ki a semmi.
Idő rétje, percek szirma, nyílik hullva, hullik nyílva,
magát faló televény, elmúlásban a remény.
Vérsurrogás az erekben, víz kering nincs-levelekben,
állni fájó bénaságban, szikrázni a néma tájban.
Akarat van, nincs szerencse. Ki-ki magát úgy szeresse, úgy nézzen a fény tükrébe, vakító ég közepébe,
hogy amit lát, azzá válik, álmában él mindhalálig, belélegzi az egészet: por, enyészet, sár, tenyészet,
sötétre fény, minden kikel – ha születtél, hát lenni kell.
Aki nézhet, nincs egyedül, fellegekkel borul-derül.
Aki képzel, széllel járhat. Aki indul, el nem fárad.
Ő a cél és ő az út is, ha nem mozdul, eljut úgyis,
egy lépéssel százat megtesz, amit gondol, máris meglesz.
Kivágott fa törzsén állni, innen megtörténhet bármi, a holt gyökér van is, nincs is, szabadság is, és bilincs is, lenni vér és lenni szél, mennyi láz és mennyi tér, vonal lenni, pont lenni. Minden élet pont ennyi.
2026. október 5., hétfő
2026. október 1., csütörtök
Szabó T. Anna - Áttetszik rajtad...
Antonio Vivaldi - Az ősz
A négy évszak - Az ősz
Vigad a pór, táncolva, énekelve,
a bő termést örvendezőn fogadja,
ma még Bacchus borától víg a kedve -
holnap álomba hamvad majd vigalma.
Minden vigadjon, dalra, táncra kelve!
Legyint a langyos légtenger fuvalma,
a gazdag évszak mintha integetne:
édes álomból szép gyönyörbe csalna.
Részlet
Fordította: Baranyi Ferenc
~ o ~ o ~ o ~
Celebra il Vilanel con balli e Canti
Del felice raccolto il bel piacere
E del liquor de Bacco accesi tanti
Finiscono col Sonno il lor godere
Fà ch' ogn' uno tralasci e balli e canti
L'aria che temperata dà piacere,
E la Stagion ch' invita tanti e tanti
D' un dolcissimo Sonno al bel godere.
I cacciator alla nov'alba a caccia
Con corni, Schioppi, e canni escono fuore
Fugge la belva, e Seguono la traccia;
Già Sbigottita, e lassa al gran rumore
De' Schioppi e cani, ferita minaccia
Languida di fuggir, ma oppressa muore.













