Mert nem azzal hatunk, amit tanítunk, hanem azzal, akik vagyunk – akivé lettünk magunkon végzett munkánk során éppen eddig a pillanatig –, és azzal, ahogyan vagyunk, létezünk, benne élünk a világban, környezetünkben, ahogy a folyosón megyünk (a tempónk, a tartásunk) figyelő vagy messze (magunkba) tekintetű szemmel, ahogy köszönünk, vagy éppenséggel ahogy elhallgatunk az órán, elgondolkozva. Csupa olyan dolog a legfontosabb, amit nem lehet megtanulni és betanulni, ami ott helyben, a pillanatban születik meg. Valódi együttérzés, humor – válasz ki nem mondott gondolatokra; csupa improvizáció, ami ihlet, intuíció nélkül elképzelhetetlen. Vekerdy Tamás - A tanítás tanulása? (részlet)
