A következő címkéjű bejegyzések mutatása: víz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: víz. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. július 20., hétfő

Faludy György - Ibn Ámár búcsúja Portugáliától



Elkergettek, bár itt születtem én.
Csípőm nád volt, karizmom könnyű fém.
Fiúk s lányok hajlongtak, ifjú fák,
s én titkos lánggal égtem mint a kén.

Dombok csúcsán tűnődtem, karcsú hold
s kezemben az ifjúság kardja volt,
azt hittem: mindig őrzi virtusát
s tükrébe nem mar soha rozsdafolt.

A szikla rőt volt, mérgeszöld a rét,
de a tengerből felfröcskölt a kék,
a kék, a kék! Vibráló ritmusát
harsogta tenger, szikla, partvidék.

Hazám volt ez. Földjén kakukkfű nőtt
s szagos vörösbor. Most megáldom őt:
csókolja napfény és az ifjúság
virágingét adják rá lágy esők.

2026. július 7., kedd

Szabó Lőrinc - Az Egy álmai

 
Mert te ilyen vagy s ők olyanok
és neki az érdeke más
s az igazság idegállapot
vagy megfogalmazás
s mert kint nem tetszik semmi sem
s mert győzni nem lehet a tömegen
s ami szabály, mind nélkülem
született:
ideje volna végre már
megszöknöm közületek.

Mire várjak még tovább, a jövőt
lesve alázatosan?
Fut az idő, és ami él,
annak mind igaza van.
Én vagy ti, egyikünk beteg;
és mégse nézzem a fegyvereket,
hogy szeretet vagy gyűlölet
közelít-e felém?
Ha mindig csak megértek,
hol maradok én?

Nem! nem! nem bírok már bolond
szövevényben lenni szál;
megérteni és tisztelni az őrt
s vele fájni, ha fáj!
Aki bírta, kibogozta magát
s megy tőrök közt és tőrökön át.
Ketten vagyunk, én és a világ,
ketrecben a rab,
mint neki ő, magamnak én
vagyok a fontosabb.

Szökünk is, lelkem, nyílik a zár,
az értelem szökik,
de magára festi gondosan
a látszat rácsait.
Bent egy, ami kint ezer darab!
Hol járt, ki látta a halat,
hogyha a háló megmaradt
sértetlenűl?
Tilalom? Más tiltja! Bűn? Nekik,
s ha kiderűl!

Bennünk, bent, nincs részlet s határ,
nincs semmi tilos;
mi csak vagyunk, egy-egy magány,
se jó, se rossz.
Rejtőzz mélyre, magadba! Ott
még rémlik valami elhagyott
nagy és szabad álom, ahogy
anyánk, a végtelen
tenger, emlékként, könnyeink
s vérünk savában megjelen.

Tengerbe, magunkba, vissza! Csak
ott lehetünk szabadok!
Nekünk többé semmit sem ad
ami kint van, a Sok.
A tömeggel alkudni ha kell,
az igaz, mint hamu porlik el;
a mi hazánk az Egy, amely
nem osztozik:
álmodjuk hát, ha még lehet,
az Egynek álmait!

2026. június 29., hétfő

Dimény H. Árpád - A nyár amikor megtanulsz majd úszni


A nyár amikor megtanulsz majd úszni
az a nyár lesz amikor békét kötök magammal
idén még csak az arcod dugtad bele a vízbe
mintha ki akarnád inni a klóros vizet
de azon a nyáron majd ott fogok állni
a medence szélén és te beleugrassz
majd gyorsan a széléig evickélsz szemrehányóan nézel
valamit elfelejtettél és én mondom
hajrá meg tudod tenni
te ellököd magad
átúszol az én oldalamra
majd nevetve kapaszkodsz a szélében
a hajad az arcodhoz tapad

én is beleugrok
és új dolgokat próbálok ki
hogy ne adjak kéretlenül tanácsot
versben imádkozzak hajnalonta
ne gerjedjek hirtelen haragra
nézlek és erősödöm
a bátorságod mint hal
siklik el a félelmeim elől

azon a nyáron a világ lélek és víz lesz
a fény patakokban csorog le a csúcsokról
te megtanulod a kutyauszást
a lepkeuszást a férfiúszást
a fejesugrást a bombát
és én megtanulom várni
hogy odaússz hozzám

Dimény H. Árpád

Forrás

2026. június 20., szombat

Balázs Imre József - Ahogy a csönd


„Csak engedd, hogy tested puha állata
szeresse, amit szeret.”
~ Mary Oliver


A testállat szárítkozik,
életét most rábízza a napra.
A szellőjárta bunda borzolódik,
elpihen vele a fű is. Hagyja.

A vízemlék messze csillan,
és szelíd kék színt biccent a fénynek.
Úgy lenni csupán, ahogy a csönd van,
lehunyt szemmel nyílni ki az égnek.

Balázs Imre József

Forrás

2026. június 11., csütörtök

Láng Eszter - Ha megkérdeznél


Sándornak. Hommage vagy ilyesmi

ha megkérdeznél
mi az élet értelme
azt válaszolnám
legyél olyan mint az eső
amely megöntözi a szomjazó virágokat
megújítja a napégette füveket
megitatja a galambokat és a verebeket
és a kóbor macskákat is

és adj magadból egy kicsit nekem is
hogy én is adhassak vissza magamból neked

mert az élet olyan
kell adni is hogy valamit kapjunk cserébe

és olyan az élet: szépen szőtt
gyapjúszőnyeg a lábunk előtt
kelim arab és székely mintázattal
és sokan jártak rajta előttünk
ki van kopva itt-ott
mégis elevenek színei a naplementében
és titokzatosak éjszakai labirintjai
járnunk kell rajta
nem lehet kikerülni

és vadalmafák nőnek ligeteiben
fanyar gyümölcsöket hozók
és évtizedek kellenek nemesítésükhöz
de a gyümölcsfa terem és ez a lényeg
és magvaiból új fák csíráznak
és nyesni kell az ágakat
és oltani édes almák vesszejét a vadba
és öntözni kell bőven

ezért legyél te eső
ködbe harmatba felhőbe rejtező
és akkor tudni fogod mi az élet értelme
megöntözöd a rózsákat a kertben
a muskátlikat a tornác karján
és tudni fogod akkor
ha nem kérdezném, mi az élet értelme
és nem kérnék nem várnék senkitől
tőled se semmit
szórnám kincseim tengernyi aranyam
ezüstöm pazarul
mint a szél a bíbor és okker
faleveleket októberi szőlőskert fölött
– a szőlő mézén darázshadak –
szórnám kincseim számolatlanul
aranyaim ott csillognának az érett szemeken
ezüstjeim harangvirágok sátorában
és szelíd énekek kelnének az ég alatt
selyemsuhogással szállnának magasra a galambok
és én is mintha szárnyam lenne úgy repülnék
forognék kitárt karokkal arcomat a napnak vetve
nem kérnélek, nem várnék tőled se másoktól se semmit
nem kérdeznélek, mi az élet értelme
lenne-e válaszod mégis, akármilyen is
fel nem tett kérdéseimre, lenne-e?

Láng Eszter

Forrás 

 

 

2026. június 4., csütörtök

Lator László - Mintha aludnál


Tűzzel izzik az árnyék
a forró szelek évszaka ez
haragosan zúgnak ilyenkor
távoli tölgyesek
 
Gyűszűvirágok nyílnak a kertben
kelyhük füstölve ég
kábultan földre hull ha
szirmukra száll a méh
 
Ragadós nedvet izzad az ág
és földre hajol
Mintha aludnál az út
egyszer csak elfogy a lábad alól
 
ez már a lápvidék
homályos pára felette
lebegő nagy szitakötők
ülnek a forró fellegekre
 
a víz felett villognak illetetlen
milyen pazarló pillanat
szárnyuk hegyén a rezzenések
gazdag szeszéllyel játszanak
 
Itt buja fű tenyészik gólyahír nyit de lenn
a zöld alatt rejtett erek sziszegnek szüntelen
lépted nyomán a süppedékes földből
a víz mohón mindenfelől előtör
holnap magasra nő ezen a helyen is a sás
a folytonos teremtés egykedvű változás
 
ó beljebb már a fordított bozót
az égerfák gyökere vízbe lóg
és remegő növényzet közt lebeg
az arcod a homályos mély felett
 
érzed hogy vonz a víz s egyszerre csak a vad
hurkos hínárszorítás rád tapad
belülről látod mint sugárzik át
a gyűrűző rezgésen a világ
 
s a vízszintesre ferdült fény alatt
köréd gyűlnek a lomha nagy halak
 
(nyitott szemmel heversz síkos csigák között
szakállas hallgatás nő benned kívüled és lassan megkötöz
a víz színén virágszirom hintázik fenn a nap
hallod hogy bugyborékol a sűrű lágy iszap)
 
Mintha aludnál
az út egyszercsak elfogy lábad alól
tárul a hajnal kelyhe
s ismét összehajol
 
az arcod most homályos mély felett
remegő zöld növények közt lebeg
 
Mintha aludnál
nem emlékszel és semmit sem feledhetsz
A roppant meleg éjszaka
körötted egyre fényesebb lesz
 
Áttetsző közeli tűz
fénylik a füvek alól
Tárul a napok kelyhe
s ismét összehajol
 
(belülről látod mint sugárzik át
a gyűrűző rezgésen a világ
virágszirom a víz színén a nap
érzed hogy bugyborékol a sűrű lágy iszap)

Forrás

2026. május 4., hétfő

Ha esetleg elfelejtetted volna


 

Ha esetleg elfelejtetted volna:
egy olyan bolygón élünk, ahol a bálnák dalokat énekelnek, amely kilométerekre elhallatszik; ahol a fák felismerik saját utódjaikat és a föld alatt védelmezik őket; ahol a delfinek nevet adnak egymásnak és ahol a villám nyomán üveg születik a homokban; ahol a lovak képesek olvasni az emberi érzelmekben; ahol az esőnek már azelőtt van illata, hogy megérkezne, és ahol az óceán ragyog a sötétben; egy bolygón, ahol a csillagok, amelyeket látunk, talán már nem is léteznek.

in case you forgot: 
we live on a planet where whales sing songs that travel for miles. where trees can recognize their own offspring and protect them Underground. where dolphins give each other names and where lightning can create glass in the sand. Where horses can read human emotions. where rain has a smell before it even arrives and where the ocean can glow in the dark. a planet where the stars we see might not even exist anymore.

Forrás

(eredete ismeretlen)  

2026. április 18., szombat

Hajnal Anna - Kisüt a nap



Ingó árnyékunk összeér,
esőhízott lombok remegnek
száradó madarak csevegnek
napfoltokat rezget a szél;

zöld tenyeredben ringok én,
te emelsz vízirózsaszőnyeg,
víz lettél? lágy hullámok nőnek,
te hűlsz, te melegszel körém?
párában zsibbadó karok
üresen nyúlnak ki utánad,
- elfelejtem mit akarok -
illattal érinted a számat,
megcsókolsz átfutó eső.
Most felleg vagy? emelkedő?
eltűnsz a téged kereső
vágyó szemek látóteréből,
átlátszó, fényes lebegő.
Képlékeny lettél? légnemű?
betöltöd a teret köröttem.
Átengedsz. Hangtalan kinyílsz
s hangtalan bezárulsz mögöttem.

1975. június



2026. április 8., szerda

A háromágú tölgyfa tündére


Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon, de még az Óperenciás-tengeren is túl, lakott a zöld királynak egy fia. Egyedül volt a kastélyban, hát unatkozott. Vette fegyverét, kiment vadászni. Mihelyt kiért az erdőbe, talált egy nyulat. Célba vette, hogy lelője. A nyúl rimánkodni kezdett: - Bocsáss meg, királyfi, jó tettedért jót várj hadd meg az életemet. Meghagyta a nyúl életét, nem bántotta. A nyúl elszaladt. Talált aztán egy rókára. A rókát is célba vette, és a róka is azt mondta: - Ne lőj le, királyfi, hadd meg az életemet, jó tettedért jót várhatsz. Azt is elbocsátotta, s ment tovább az erdőbe. Talált aztán az erdőben egy kis őzet. Azt is célba vette, hogy lelője, az is visszaszólt neki: - Királyfi, bocsánatot kérek tőled, hadd meg az életemet, mert jót mondok neked, majd még megköszönöd. Elbocsátotta azt is. Azt mondja neki az őz: - Kegyes királyfi, megmondom most az én hálámat. Menj be az erdő közepéig. Találsz ott egy háromágú tölgyfát. Vágj le abból egy ágat. Majd abból az ágból kijön egy tündérkislány. Az lesz a feleséged. De vigy magaddal egy kicsi vizet, netalán szükség lehet rá. 
 
El is ment a királyfi, meg is találta a tölgyfát, le is vágta róla az ágat, ki is jött abból egy szép tündérlány. Rögtön rikoltott a királyfinak: - Jaj, vizet, mert megfulladok. Forgott a királyfi ott körül kereken, hogy a vizet elővegye, de a flaskó feldűlt, és a víz kifolyt. A szép tündérlány meghalt. Nem volt mit tenni, felvette az ölébe, elvitte haza, eltemette. Telt-múlt az idő, megint elment vadászni. Megtalálta a rókát. - No, kegyes királyfi, bocsánatot kérek, jó tettedért jót mondok. Menj el megint az erdőbe, oda, ahol a tölgyfáról egy ágat már levágtál volt. Vágj le még egy ágat, mert abból is egy szép tündérlány jő ki. De vizet vigy neki, mert szükség lehet reá. 
Járt a királyfi erre, arra, hogy vizet kapjon ott az erdőben, de nem talált. Volt nála egy kulacs bor. Gondolta, hogy hát az is jó. De megint úgy járt, mint a múltkor. Levágta az ágat, kijött abból is egy szép tündérlány, ő bort adott neki, de a lány mégis meghalt, mert a bor igen erős ital volt neki. Nagy búban volt a királyfi, hogy abból is kifogyott. Felvette azt a lányt is, hazavitte nagy szomorúan, hogy milyen szerencsétlen ember is ő. Az isten megadta neki a szerencsét, s ő nem tudta felhasználni. Eltemette azt a lányt is, szép rendesen. 
 
Búsult, búsult egy darabig, de aztán megint elment az erdőbe vadászni. Találkozott akkor a nyúllal. - No, kegyes királyom, jó tettedért jót mondok. De gyere velem, hadd mutassam meg, hol van az élő víz. 
Elmentek ketten, megtalálták a forrást. - Vigyél vizet innen magaddal. Menjünk most tovább. Megtalálták a tölgyfát, amelyről a királyfi már két ágat levágott; a harmadik ág még rajta volt. - No, most vágd le ezt a szép tölgyágat. Levágta, s abból is egy szép tündérlány jött ki. Kiált is rögtön a lány, azt mondja: - Vizet, vizet, mert megfúlok! A kis nyúl kapja a kancsót, odanyújtja a kislánynak. Az jót ivott belőle, és megmaradott, nem halt meg. Akkor a kislány letérdelt a királyfi előtt, bocsánatot kért tőle, hogy kiszabadította a tölgyfából. Elmondta neki a sorsát: - No, tisztelt királyfi, engemet az isten néked rendelt ezen a világon. Köszönöm jótettedet. Hárman voltunk testvérek, de meg voltunk mindnyájan átkozva, hogy ne tudjunk megszaba­dulni ennek a tölgyfának a gyökerétől, valameddig egy ember le nem vágja. Ezentúl már együtt leszünk mi ketten ezen a világon. Megölelték, megcsókolták egymást. 
A kis nyúl ott ugrált előttük, örvendezve, hogy megszabadították az ő kedves asszonyát. No, útra keltek mind a hárman. Mentek, de útközben, mielőtt haza érkeztek volna, a városon kívül volt egy szép kút. Oda leültek, megbeszélték most már a maguk sorsát. Azt mondja a tündérlány a királyfinak: - Tisztelt kedvesem, sajnálom fáradságodat, de én ebben a tündérruhában nem vagyok bátor bemenni a te kastélyodba. Hagyjál itt engemet a kis nyúllal. Menjél előbb csak te haza, hozzál nekem új ruhát. Ott is maradt. 
 
A királyfi elment, hogy hozzon neki ruhát. De örömében sok időt töltött otthon, vadonatúj ruhát csináltatott a tündérlánynak. Várták ők, várták a királyfit, de csak nem érkezett vissza. Jártak a kútra sokan vízért. A tündérleány azért, hogy ne lássák ott a kútnál tündérruhában, felmászott arra a nagy fűzfára, amely árnyékot tartott a kútnál. A kis nyúl meg elment eleséget keresni. Kiment a kútra egy boszorkányné is, vizet meríteni. Betekint a kútba, lát egy fényes fehérségű szép tündért. A tündér már fenn volt a fűzfán, de képe meglátszott a vízben. Tekintett a boszorkány erre, arra, de élő személyt csak nem látott. Végül is azt gondolta, hogy az a kép a kútban az ő képe. De végül mégis meglátta a tündérlányt fenn a fán. Levette a fáról, megkérdezte, hogy mi okból hágott oda. A tündérlány elmondta, hogy mi minden történt véle, s hogy őt egy királyfi szabadította meg. Mindent, mindent elmondott annak a boszorkányné­nak. Azt is, hogy épp most várja ő a királyfit, hogy más gúnyát hozzon neki. Akkor a boszorkányné megfogta, és bedobta a kútba a tündérlányt. Volt neki is egy lánya: elment gyorsan haza, kivezette a maga lányát a kúthoz, és felhágatta azt a fűzfára. Odaérkezett a királyfi a gúnyával. Szólítgatta a tündérlányt, keresi, hogy hol lehet az ő menyasszonya. A tündérruhát már felvette a boszorkányné lánya, de ő maga, hiába, mégis fekete volt. Meglátja végre a kis nyulat a királyfi, kérdi attól is, hogy hol van a lány: - Én itthagytam - mondja a kis nyúl - a kút mellett. Elmentem valami eleséget keresni, közben felmászott a fűzfára. No, már nézik körül kereken, hát hol van az a lány a fán. Mondja a királyfi neki: - Szállj le onnan, öltözzél fel! Mikor leszállt a fáról, látja az ábrázatát, hogy csúnya, fekete. Pedig milyen szép volt! Mi történt vele? - Ó, lelkem, kedvesem - mondja a boszorkányné lánya -, a nap sugara reám tűzött, megfogta az egész ábrázatomat. Felöltöztette így is a királyfi, azt gondolta, hogy ő a tündérlány. Elvitte haza. 
 
De abból a tündérlányból, az igaziból, akit a boszorkányné bevetett a kútba, lett egy szép aranyhal. De hagyjuk most még azt az aranyhalat a kútban. A cigánylány élt, élt a királyfival, felesége volt neki. Elment egyszer a boszorkányné a lányához. Mondja neki: - Vajon nem történik-e valami még abból, amit azzal a tündérlánnyal csináltunk? Mert én kijártam a kúthoz, és egy szép aranyhalat láttam a vízben. Hátha abból a lányból lett az a hal? Azt tanácsolom én neked, fiam - mondja a lánynak -, tedd magad beteggé. Mondjad a királyfinak, addig nem fogsz meggyógyulni, amíg azt az aranyhalat, amely abban a kútban van, ő ki nem fogatja. A királyfi azt is megcselekedte a kedveséért. Kifogatta az aranyhalat, megfőzték; a boszor­kányné lánya evett belőle, és íme, meggyógyult. De mikor a szakácsné tisztította a halat, egy pikkelyecske, egy halpénzecske leesett a földre. Ahogy a földben az kifakadott, lett egy szép aranyalmafa. Az a fa minden éjszaka megvirágzott, délig megért az alma rajta, de éjszaka mindig elvitték a gyümölcsét. Gondolkodóba esett a király, vajon mi lehet az oka, hogy ők annak a fának a gyümölcsét nem tudják használni. Nem tudta, hogy annak a gyümölcsét a tündérek hordják el. No, de a boszorkányné megint elment a lányához. Mondja a lányának: - Mi dolog ez? Valahogy még kiderül, hogy nem te vagy a tündérlány. Ki kéne vágatni azt a fát! Mondta is hát a királyné a királynak: - Semmi hasznát nem vesszük annak a fának! Vágasd le onnét, hogy többet ne is lássuk! 
 
Volt a szomszédban egy szegény ember. Azt hívatta el a király, hogy vágja ki a fát. Ki is vágta az rendesen, de mikor a szegény ember hasigálta, aprítgatta a fát, egy kis darab kiesett belőle. A szegény ember pedig látva, hogy aranyfa ez, azt a kis darabot betette a zsebébe azzal, hogy hazaviszi kincsnek. A király nem tudta, hogy a szegény ember valamit elvisz onnan, megfizette a fáradsága díját. A szegény ember hazament. Letette azt a kis darabka fát, melyet a zsebében vitt, a tűz mellé a kis szegletbe. Az ott megmaradt, de a fa többi részét a királyné elégette. A szegény ember házában pedig, amikor este lett, olyan világosság támadt, hogy gyertya nélkül is láttak. Mondja a feleségének a szegény ember: - Bizonyára ez a kis fadarabocska világít. Úgy is volt. Másnap elment a szegény ember munkába feleségestül, lányostul. Jó reggel elmentek, a házat ki se seperték, s az ágyat se rendezték el. Estére, mikor hazaértek, hát az ő házuk ki van seperve, az ágy felékesítve, minden rendesen. Gondolták magukban, ki járhat az ő házukban, aki úgy dolgozik, mikor ők mindent szerteszét hagytak. Másnap reggel újra készültek, hogy menjenek a királyhoz, munkába. De most otthon hagyták a lányt elrejtve, hogy lesse meg, ki jár az ő házukba. Megint úgy hagyták szerteszét minden portékájukat. A lány az ablak alatt állott, titkon, hogy senki meg ne lássa. Hát abból a kis fadarabból kijő egyszer csak egy tündérlány, kezd sepregetni a házban. A szegény ember lánya csak nézte egy ideig, hogy mit dolgozik az a lány, aki abból a fácskából jött ki. Aztán hirtelen beszaladt a házba, a fácskát megragadja. A tündérlány már nem bírt visszamenni a fába. No, megkapták a tündérlányt. Annak nem volt mit csinálnia, ott maradt velük. Attól fogva a két lány együtt ment el a király udvarába, munkába. Egyszer a király mesét akart hallani. Mondott ez is mesét, a másik is egy mesét. Rákerült a sor a tündérlányra. Mondja a király: - No, mondjál már te is egyet, te vagy itt a legszebb. Lássuk, mit láttál, mit próbáltál életedben. A tündérlány erre elkezdte mondani. Éppen az ő kedveséről kezdett mesélni: - Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy királyfi. Kiment az egyszer vadászatra, találkozott egy kis nyúllal... - És végig mondta az egészet addig, hogy: “Én vagyok az a tündérlány, akit a királyfi a tölgyfából kivett!” Megölelte erre a lányt a királyfi, elzavarta a boszorkány lányát, s elvette feleségül a tündérlányt. Máig is élnek, ha meg nem haltak.   
  
 

2026. március 24., kedd

Tindia - Áradás

 

Kerek e káposzta
Száraz e levele
Búsul e küsleány
Nincsen szeretője
 
Ne búsulj, ne búsulj
Ne es siránkozzál
Mert rendel ez Isten
Csak jól imádkozzál
 
Hová ménsz, hová ménsz
Szép karcsú legényke
Ide s oda menek
Hol szeretőt lelek
Ide s oda menek
Hol szeretőt lelek
 
Ki az ő édesit
Igazán szereti
Nincsen olyan árvíz
Hogy fel nem keresi
 
Én es édesemet
Igazán szerettem
Nem volt olyan árvíz
Hogy fel nem kerestem
Nem volt olyan árvíz
Hogy fel nem kerestem
 
Nyilkón túl édesem
Virágos kertjébe
Virágot ültetget
Szerelem földjébe
 
Nem láttam édesem
Személyednek párját
Karcsú derekadnak
Szemem előtt mását
 
Úgy hallottam rózsám
Rózsafán termettél
Áldott az a napom
Melyen megszerettél
Áldott az a napom
Melyen megszerettél 

Tindia

2025. november 11., kedd

Sárhelyi Erika - Ősz a tónál

                                                       OPhoto - 2014.11.11.


Ködöt vajúdik a vadkerti reggel,
s éggel a víz félúton összeér.
Léptem nyomán avar perel a csenddel,
kedvetlenül dünnyög a holt levél.

Nád között kis, ütött-kopott bárka,
a strand sápadt, akár az őszi Nap.
Köröttem mintha maga a tél járna,
érzem súlyát a vézna fák alatt.

Akár emléke a dús nyáridőnek,
távolba vész a viharvert móló,
s míg a padok kábultan partra dőlnek,
szívem fölött fészket rak egy holló. 

Forrás

2025. július 12., szombat

Szilágyi Domokos - Hegyek, fák, füvek



Hegyek, fák, füvek, haragzöld, azúr menny, szívem rokonai,
kedvesek, emlékeimben látlak szelíden bólintani,
izmaim is emlékeznek ernyedőn, erdők, titok-ösvények, farkas szagúak,lombkunyhók, égboltnyi lombfelhők, csukott szemű lombalagutak,
fürdik, frissül a fáradtság itt, ahol a konok csönd üget,
róttam az erdőt, lépéseimből róttam nesz-betűket,
libegő muzsikát, lobogó kedvet mosolygós fák alá,
nap vére hullott, mintha leterített szarvas kínját kiáltaná,
nap vére hullott, elöntött a mindenség-fia-fény-suhogás,
szívemen, mint ághegyen mókus, ült a várakozás,
vagy mint az éjszaka tetején a liliomszirmú csillagok
- pilla mögé bújt szemek, melyekbe a nappali fény belefagyott -:
a várakozás, hogy olvashassam remény-virág-betűitek,
s belém leheljétek a mindenség erejét, hegyek, fák, füvek.

Hegyek, fák, füvek, erdők, haragzöld, azúr menny, szívem rokonai,
kedvesek, emlékeimben látlak szelíden bólintani,
szelíden - ti vagytok a jóság -; meghitten - ti vagytok a csönd -;
jobbik felem tibennetek önnönmagának köszön;
ti vagytok a béke: levegő, hogy lélegezhessék az emberiség,
ti vagytok a fegyver, védekezni, a halál ha újra kísért;
küldtök fényes magasságokba, agyunk-szemünk szoktatni a végtelenhez,
az elmúlás mihozzánk miattatok és érettetek türelmes,
ózon-leheletű tájak, források, ti, erdők csillagai,
titeket hívtalak-hívlak-idézlek vidítani, segíteni,
ha ujjaim begyén kiillan az akarás, szememből fénytelen porba hull a fény,
ti élesztitek újjá, ti, gazdag szívűek, az újjászülető reményt,
tőletek orozzam a szót, a muzsikát, az észt, a szívet,
tőletek, mindig tőletek, hegyek, erdők, fák, füvek.

Hegyek, fák, füvek, ágak, haragzöld, azúr menny, szívem rokonai,
titeket hívtalak-hívlak-idézlek vidítani, segíteni,
karcsú sziklák, szépfejűek, felhőlépők, bátorítók,
szélben dzsiggelő bokor-gyermekek, gondolkodó, komoly fenyők,
táncos patakok, újjáteremtők, mint az asszonyi csók,
szemérmes kis tisztások, pihentetők, s mint a szerelem, újjászülők,
sűrű örömök szülei, kovácsoljátok bennem az acélpengésű akaratot -
simogató kéz, puha ágy, okos elme, akit bármikor szólíthatok,
ki sosem hagy el, ki érvel, meggyőz, s - tanácstalannak - tanácsot ad,
ölelő szerető, ki bánatot öl; nyugalmas öl, ki fiául fogad,
s biztat, hogy szép a harc, szép ez az emberi lét,
üt is, hogy eddzen, izzítja küzdelmem hevét,
ki hű hozzám, hogy hű maradjak és józan és fegyelmezett -
köszönöm nektek, hegyek és erdők, sziklák és lombok, fák, füvek.


(1964)

Szilágyi Domokos - Élnem adjatok


2025. július 7., hétfő

2025. június 25., szerda

Szabó T. Anna - A leghosszabb nap


A leghosszabb nap. Eleven az erdő,
álltában mozog, pumpál és feszül,
háncs- és fatestben föl-le liftezik
a színtelen vér, siseg és bozsog
az égszagú lomb, a földszín avar,
a lélegző tér mozgó sejtjei
rendelt rend szerint éltetnek és ölnek.

Dobogva futni lefelé a hegyről,
a levegő lágy gyantájában, harsány
madárzenében, karcsapkodva úszni
a zöld esőben repülés helyett,
szikla, gyökér lapuló éleit
puhává tompítja a lendület,
az egész erdő vibrál és dobog,
véráramában surrog a futás,
senki vagyok és mindenki vagyok,
vagyok a botlás és a zuhanás,
a felhorzsolt bőrt nyalni, földízű
és vérízű, az ég tovább forog,
lombban a ringás, forró szédülés,
lehúz a föld, a könnyűség sajog.

Később az eső. Bizsereg a víz,
bő patakokban lerohan a lejtőn,
a repülés és zuhanás után
a futás vágya sodorja tovább,
tajtékosan fut és elevenen dől,
lehajolok, az ujjaim körül
örvényeket vet, vinne engem is,
viszi az útjába tett köveket,
mozgás megint és dobogás megint,
dagad és árad, surrog és sodor,
sáros, erdőszagú és égszagú,
nem ismer botlást, sajgást, zuhanást,
old, öl és éltet, nem tűr semmi súlyt.

A nap megint. A tér a fák között,
aszfaltos út, és gőzölgő meleg.
Száll fel a pára, száll a könnyű víz,
irizáló fényselymek lengenek.

2025. május 12., hétfő

Jaiya John - A szeretben töltött életről

 
Lányom, szeretetben töltsd az életed. Ne a szeretet kutatásával. Az óceán nem kell, hogy keresse a vizet.
 
Daughter. Spend your life Loving. Not seeking Love. Ocean need not seek water.
 

2025. május 1., csütörtök

Seamus Heaney - Májusi máglyák

 Májusi máglyák - Phoenix Park, 2004. május 1

Az uisce: víz. És fionn: a tiszta víz.
Merülj belé, nem gael a víz: görög.
A fionn uiscén felizzó főnix-tűz.

Idegenszavú barbárok, ne bízz
Badar beszédükben, így a görög.
De megtisztult a nyelv, akár a víz,

Ajándékul rájuk hagyott örök,
Főnixláng és fionn uisce vis-à-vis
Egymás szavába pattog és csörög.

A dombtetőn a máglya messzi tűz,
Hajósok partra szállnak, ég dörög,
Lecseng, és értik már, mit mond a víz.

Új érkezők leltek hazát, pörög
A nyelvük, és beszédük tiszta íz,
Megértve lenni, szólni: örömök.

Elmés beszédünk folyjon, mint a víz,
Lobogjon, mint a jelző fénykörök,
Tekintet tengerén szemünkbe néz
A fionn uiscén felizzó főnix-tűz.

Evellei Kata és Dányi Dani fordítása

Seamus Heaney előszava (részlet)
A májusünnep (May Day), ír nyelven Bealtaine, az egykor Európa jelentős részén használt kelta naptár szerint a lobogó tűznek és a nyár első napjának ünnepe volt: ezzel indult az év négy nagy szakaszának egyike. A kora ír Leabhar Gabhála (Hódítások könyve) szerint a sziget varázserővel bíró őslakosai, a Tuatha Dé Danaan, Bealtaine ünnepnapján szálltak partra; egy 9. századi szöveg pedig arról ír, hogy a druidák ezen a napon hajtották ki a nyájakat két tűzrakás között a legelőre. [...]
Vannak azonban, akik szerint a Phoenix Park (‘Főnix park’) neve az ír ‘fionn uisce’ szóösszetételből származik, amelynek jelentése “tiszta víz”. Ez az egybecsengés adta számomra az alapötletet.
A vers a Horatius által carmen sæculareként meghatározott műfajba tartozik: olyan költemény, amely a történelmi kor, a sæculum valamely fontos eseményét köszönti és ünnepli.

Forrás

~ o ~ o ~ o ~

Beacons at Bealtaine

Uisce: water. And fionn: the water's clear.
But dip and find this Gaelic water Greek:
A phoenix flames upon fionn uisce here.

Strangers were barbaroi to the Greek ear.
Now let the heirs of all who could not speak
The language, whose ba-babbling was unclear,

Come with their gift of tongues past each frontier
And find the answering voices that they seek
As fionn and uisce answer phoenix here.

The May Day hills were burning, far and near,
When our land's first footers beached boats in the creek
In uisce, fionn, strange words that soon grew clear;

So on a day when newcomers appear
Let it be a homecoming and let us speak
The unstrange word, as it behoves us here,

Move lips, move minds and make new meanings flare
Like ancient beacons signalling, peak to peak,
From middle sea to north sea, shining clear
As phoenix flame upon fionn uisce here.

Seamus Heaney, Nobel díjas ír költő

2025. március 21., péntek

2025. február 2., vasárnap

Szabolcsi Erzsébet - Körforgás


Szikra voltam,
lánggá lettem,
fellobogva
lángra leltem,
lángnyelvekkel
ölelkeztem,
ellobbanva
hamu lettem.
 
Hamu voltam,
füstté válok,
füstként felhők
közé szállok.
Felhőhabként
messze futok,
esőcseppként
hozzád hullok.
 
Eső cseppje,
ennyi voltam,
amíg hozzád
eljutottam.
Arcod, tested
megismertem,
a talpadnál
földdé lettem.
Hideg földre
mikor fekszel,
nem tudod még,
mit cselekszel.
 
Szerelmesen
hozzád bújva
lobbanok fel:
szikra újra.

Forrás 


2024. november 22., péntek

Szabó T. Anna - Örömdal

 

A világ csak egyre árad:
élvezzük, amit az ár ad.
Özönlik, zúdul és ömlik:
a világ egyre örömlik.
Eső zuhog, harmat szárad,
ragyog a nap, vihar támad,
érzi vad erejét bárki
aki az ég alá áll ki.
Része vagyunk az egésznek,
egésze vagyunk a résznek,
magunk magja nem múlik el,
újra fogan, újra kikel.
Kel a bánat, kel az öröm,
örökösen zúg az özön,
folyik öröm, folyik bánat,
a világ csak egyre árad.
Aki csak a fénybe kifekszik mossa az áradat pőrén.
Aki csak a vízbe beúszik villog az áram a bőrén.
Ereje a hold meg a csillag, a tűz meg a jég, meg a szél meg a zápor,
örökösen zúg, telik, árad és újra kirobban a magvak, a magma vad öröme magától.
Ez a világ mienk marad:
emel, sodor az áradat.
Hullám támad, aláhullik:
ez az erő sosem múlik.
Sosem múlik, mindig telik,
ha lehullna, felemelik,
emelkedik az egekig,
mindig múlik, sosem telik.
Vagyunk vad tenger tajtéka,
vagyunk holdon föld árnyéka,
vágyunk parázs, tűz és szikra,
mi vagyunk a titkok titka.
Örök láng és örök gyúlás,
nem fog rajtunk semmi múlás,
tűzön nem fog űr sötétje,
nem alszik ki csakazértse.
Árad a víz, árad a fény,
most is, mint a legelején,
hunyt szem mögött ragyog a nap!
Végül csak az öröm marad.

Lator László 88. születésnapjára.

Forrás

2024. november 16., szombat

Kányádi Sándor - Küküllő kalendárium: Őszutó

 

 Vacog a Küküllő,
éjjel-nappal fázik,
lábujjhegyen lépked
fűzfától fűzfáig.
 
Úgy kihűlt a medre,
égeti a talpát.
A felhők is hol ki-,
hol meg betakarják.
 
Jó volna egy tartós
eső biztatólag
a megridegedett,
soványka folyónak.
 
Örülne a gát is,
fölgyűlt a postája.
A Maros a füzek
levelét rég várja.
 
És ha megjön a tél,
vet azonnal véget
mindenféle őszi
levelezgetésnek.