Tűzzel izzik az árnyék
a forró szelek évszaka ez
haragosan zúgnak ilyenkor
távoli tölgyesek
Gyűszűvirágok nyílnak a kertben
kelyhük füstölve ég
kábultan földre hull ha
szirmukra száll a méh
Ragadós nedvet izzad az ág
és földre hajol
Mintha aludnál az út
egyszer csak elfogy a lábad alól
ez már a lápvidék
homályos pára felette
lebegő nagy szitakötők
ülnek a forró fellegekre
a víz felett villognak illetetlen
milyen pazarló pillanat
szárnyuk hegyén a rezzenések
gazdag szeszéllyel játszanak
Itt buja fű tenyészik gólyahír nyit de lenn
a zöld alatt rejtett erek sziszegnek szüntelen
lépted nyomán a süppedékes földből
a víz mohón mindenfelől előtör
holnap magasra nő ezen a helyen is a sás
a folytonos teremtés egykedvű változás
ó beljebb már a fordított bozót
az égerfák gyökere vízbe lóg
és remegő növényzet közt lebeg
az arcod a homályos mély felett
érzed hogy vonz a víz s egyszerre csak a vad
hurkos hínárszorítás rád tapad
belülről látod mint sugárzik át
a gyűrűző rezgésen a világ
s a vízszintesre ferdült fény alatt
köréd gyűlnek a lomha nagy halak
(nyitott szemmel heversz síkos csigák között
szakállas hallgatás nő benned kívüled és lassan megkötöz
a víz színén virágszirom hintázik fenn a nap
hallod hogy bugyborékol a sűrű lágy iszap)
Mintha aludnál
az út egyszercsak elfogy lábad alól
tárul a hajnal kelyhe
s ismét összehajol
az arcod most homályos mély felett
remegő zöld növények közt lebeg
Mintha aludnál
nem emlékszel és semmit sem feledhetsz
A roppant meleg éjszaka
körötted egyre fényesebb lesz
Áttetsző közeli tűz
fénylik a füvek alól
Tárul a napok kelyhe
s ismét összehajol
(belülről látod mint sugárzik át
a gyűrűző rezgésen a világ
virágszirom a víz színén a nap
érzed hogy bugyborékol a sűrű lágy iszap)
