A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csend. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csend. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. július 23., csütörtök

Jevgenyij Jevtusenko - Bűvölő


 
Tavaszi éjszakán gondolj reám
és nyári éjszakán gondolj reám.
És őszi éjszakán gondolj reám,
és téli éjszakán gondolj reám.
Ha lennék tőled oly távol talán,
mintha más ország volna a hazám,
ágyad hűs lepedőjén, vánkosán,
hanyatt feküdve, mintha óceán
habja himbálna, lágyan és puhán,
add át magad ott is nekem csupán.
.
Nappal ne is gondolj rám, úgy becsülj.
Nappal minden fonákjára kerül;
imádjanak, lengjen tömjén körül,
gondolj nappal - búdul vagy élvedül -
mire elméd gondolni kényszerül;
de éjszaka rám gondolj egyedül.
.
Halld meg mozdonyfüttyökön is át,
a szélben, mely felhőkkel vív csatát,
hogy vasfogóban vagyok, s csak az ád
megenyhülést, ha miattam reád
oly öröm árad, oly szomorúság,
fájásig nyomod homlokod falát.
.
A csönd csendjével susogja a szám,
az esővel esengem szaporán,
a hóval, mely szűk szobád ablakán
bedereng s álmomban s álmom után,
tavaszi éjszakán gondolj reám
és nyári éjszakán gondolj reám,
és őszi éjszakán gondolj reám,
és téli éjszakán gondolj reám. 

Fordította: Illyés Gyula

Jevgenyij Jevtusenko

 ~ o ~ o ~ o ~


Заклинание

Весенней ночью думай обо мне
и летней ночью думай обо мне,
осенней ночью думай обо мне
и зимней ночью думай обо мне.
Пусть я не там с тобой, а где-то вне,
такой далекий, как в другой стране,—
на длинной и прохладной простыне
покойся, словно в море на спине,
отдавшись мягкой медленной волне,
со мной, как с морем, вся наедине.

Я не хочу, чтоб думала ты днем.
Пусть день перевернет все кверху дном,
окурит дымом и зальет вином,
заставит думать о совсем ином.
О чем захочешь, можешь думать днем,
а ночью — только обо мне одном.

Услышь сквозь паровозные свистки,
сквозь ветер, тучи рвущий на куски,
как надо мне, попавшему в тиски,
чтоб в комнате, где стены так узки,
ты жмурилась от счастья и тоски,
до боли сжав ладонями виски.

Молю тебя — в тишайшей тишине,
или под дождь, шумящий в вышине,
или под снег, мерцающий в окне,
уже во сне и все же не во сне —
весенней ночью думай обо мне
и летней ночью думай обо мне,
осенней ночью думай обо мне
и зимней ночью думай обо мне.
 

2026. június 20., szombat

Balázs Imre József - Ahogy a csönd


„Csak engedd, hogy tested puha állata
szeresse, amit szeret.”
~ Mary Oliver


A testállat szárítkozik,
életét most rábízza a napra.
A szellőjárta bunda borzolódik,
elpihen vele a fű is. Hagyja.

A vízemlék messze csillan,
és szelíd kék színt biccent a fénynek.
Úgy lenni csupán, ahogy a csönd van,
lehunyt szemmel nyílni ki az égnek.

Balázs Imre József

Forrás

2026. június 15., hétfő

Szabó T. Anna - Örökmúlás

 
hidd el, már rég tudom,
hogy jó tempóban haladok
a megkezdett úton,
mert testem eszköz, munkagép,
s a hangom a zeném,
az tart meg csak a szakadék
imbolygó peremén,
vigyázok, le nem zuhanok,
élek, amíg lehet,
mert vagyok az, aki vagyok,
szeret, aki szeret,
 
egyszerre óvott s kitakart
valóság és csoda,
láttam, az ember hova tart,
de azt is, kicsoda,
szemembe nézz, mert nem zavar,
hogy bántasz vagy dicsérsz,
mert aki tudja, mit akar,
az tudja, mennyit érsz,
és bármilyen mély kútba nézz,
lent látni az eget,
ha tudod, hogy a rész egész,
semmi sem hiteget,
 
de fényes minden pillanat,
és lélegzik a csend,
a föld felett, az ég alatt,
távol és idebent,
mert minden lélegzet zene,
ha mélyén vér lobog,
ha az örökét üteme
a testen átdobog,
nem hangszer vagyok: muzsika,
én játszom magamon –
 
ne mondd, hogy meg sosem halok:
legjobban én tudom.
 

2026. január 10., szombat

Nagy László - Csönd

Táncol a csönd fehér tarlón,
trombitája égszin virág,
hatalmától megnémulnak
nádasok és bölömbikák.

Táncol a csönd háztetőkön,
fáradtaknak jó az álom,
ablak alatt, kertek alatt
csukott szájjal danolászom.


2025. november 23., vasárnap

Bonifer Ádám - Ha hozzám jössz


Ha hozzám jössz, a téren gyere át,
hozd magaddal a mezők illatát,
lépd át a dombot és az árkokat,
bújtass szemedbe délibábokat,
hozd el a tiszta levegő ízét,
hajnal harmatát, a tavak vízét,
madár dalából a legszebb hangot,
déli kongásba olvadt harangot.

Ha eljössz hozzám, úgy gyere szépen
ahogy a csillag ível az égen,
ahogy a szellő suhan a parton,
ahogy a naphoz búvik az alkony;
gyere úgy, mintha nyílna a rózsa,
ahogy a csermely indul a tóra,
ahogy az utak összehaladnak,
ahogy a reggel köszön a napnak.

Ha hozzám jössz, a fények közt gyere,
bújjon ruhádba tavaszok szele,
kísérjen el a csend, a nyugalom,
keress meg engem rejtett utakon,
ahogy két világ egymáshoz szól át;
hozz nekem emlékteremtő órát,
hozd el a szavak másik értelmét,
s ha itt vagy, mindezt szórd, szórd szerteszét.

Forrás


2025. november 7., péntek

Katona Judit - Suttogás

...a soft morning

Most már tudom, hogy kék a nesz,
a bánat barna, a csend fehér.
Magányom szűk medrét kivájtad
s a rámhulló éjjel torkig ér.

Cserben hagytak a tárgyak is.
Ágakon dértől cinke fagy.
Holdmellem őriz, nem tudod
s arcom mögül már kél a nap.

Tíz ujjam rácsát rázhatom:
bámulnak süket ablakok.
Mint aki járni most tanul,
fogódznék hol, miben tudok.

Most már tudom, hogy kék a nesz,
vörös a láz, a csend üveg
s mint könny törik, mert megvakult
fák élnek bennem – nélküled.

Katona Judit 

Forrás

2025. október 15., szerda

André Foulon de Vaulx - A csönd alléja

 

A puszta park ölén, 
hova emberi szó át nem hallik 
és ahol nem rezzen semmi zaj, 
hallgat a nagy fasor komoly hajóival, 
miknek letépte már az október a lombját. 
 
S amely az évszakok 
körforgásaival nem fogy, 
növelni még e nagyságos 
komolyság pompáját: 
rejti a vadász Diána szobrát 
istensége fagyos kőgesztusaival. 
 
Légy hasonló, utam, 
e fák tágas sorához. egyenes, halk; 
csupán a Művészetnek áldozz 
zajoktól távol és meg ne alkudj soha. 
S akarom: az időt megvetve 
s mint a szálfák, bátran, 
benned ez egy szerelem mámora 
emelje ég felé márványa ragyogását. 

Fordította: Rónay György

André Foulon de Vaulx

2025. szeptember 10., szerda

Major Petra - Jelenés


Itt időzöl néhanap, mikor hagyom
hosszúra nyúlni a csendet,
váratlan születsz újjá körülöttem,
de felismerlek minden alakban.
Csontjaid helyén most ágak hajladoznak,
szemed kékje halvány égderengés,
átüt súlyos lombokon.
Olyan lettél, mint a legendák:
egyszerre érvényes rád az összes igeidő.
Vajon értenéd-e még a nevedet,
ha kimondanám?

Major Petra

Forrás: Litera-Túra


Esterházy Péter - A hallgatásról


Általában beszéd helyett hallgattam, amire apám hallgatással válaszolt, amit én indulatos csönddel vettem tudomásul.

2025. szeptember 8., hétfő

Ady Endre - Az Ősz dicsérete


Egyszer csak, észrevétlenül
A fa alá avarszőnyeg kerül.
Megállsz a mélázó napsütésben,
Gyönyörködhetsz az őszi ködben.
Ezer színnel festett képek,
Mind a szívedbe égnek.
Nincs még egy évszak,
Mely ennyi pompát rejt
Fejedre kedvesen gesztenyét ejt.
Nézheted a vadludak vonulását
Ahogy őz keresi tisztáson a párját,
Szürettől hangos a hegyoldal
Itt, ott felcsendül egy dal.
A kertekben érik a dió
Hangosan kárál a szajkó.
Este, ha begyújtasz, fával a kályhába,
Tehetsz almát, krumplit a parázsba.
Mesebeli illat lengi át a szobát,
Megidézheted régi korok hangulatát.
Forralt borral kezedben, a karosszékben,
Gyönyörködhetsz szebbnél-szebb zenékben.
Este a csillagos eget nézve,
Felidézhetsz meséket,
Amiket egykor hallottál,
Amikor tiszta és jó voltál.
Ne bántsd az Őszt,
Fedezd fel inkább,
Amit nyújt,
Az összes titkát.

2025. augusztus 29., péntek

Juhász Gyula - Falusi alkony

 
 

A házak és a lelkek csendje jön,
A béke száll nagy, szürke lepedőn.

Bús táj fölött, bárányfelhők alatt
Ezüstöt önt az estbe a harang.

Ballag a nyáj, elbődül boldogan,
Már minden lélek s kapu tárva van.

A mezőkről az illat lopva jár,
Most legbujább, mert elmúló a nyár.

A padokon pipázás, mély a csend,
A kutak gémje kék magosba leng.

A tetőn a nap arany csókja ég,
Ó nap, derű, öröm! maradj ma még!

2025. augusztus 25., hétfő

Markovics Anita - Záróakkord

 

itt belül
ahol voltál
elült
minden szitok
és zsoltár

itt belül
ahol éheztek a szavak
a csended
csontomhoz
tapadt

2025. augusztus 14., csütörtök

Feldmár András - A megengedésről


Mindig a másik a tükör. Nincs önmagában, azaz egyedül senki és semmi. A szeretet türelem és kíváncsiság, megengedi két embernek, hogy áthidalják a köztük lévő szakadékot, a kimondhatatlan és leírhatatlan másságot. Mindegyikünknek vannak privát élményeink, amiket képviselnünk kell, nekem a saját élményeimet, neked a tiéidet. A szeretet tehát munka, aktivitás, cselekvés: teremtünk egy világot magunknak, ahol együtt lehetünk anélkül, hogy neked el kellene árulnod a te élményeidet, és nekem az enyéimet. Tágasnak kell lennie a mi közös világunknak, és a szeretet megadja azt a tágasságot, amiben nincs benne az a dominancia, hogy az én élményeimet éljük, és te csendben (vagy hangosan) gyűlölsz engem a szeretet álarca mögött.

Feldmár András - Szeret, nem szeret

2025. július 12., szombat

Szilágyi Domokos - Hegyek, fák, füvek



Hegyek, fák, füvek, haragzöld, azúr menny, szívem rokonai,
kedvesek, emlékeimben látlak szelíden bólintani,
izmaim is emlékeznek ernyedőn, erdők, titok-ösvények, farkas szagúak,lombkunyhók, égboltnyi lombfelhők, csukott szemű lombalagutak,
fürdik, frissül a fáradtság itt, ahol a konok csönd üget,
róttam az erdőt, lépéseimből róttam nesz-betűket,
libegő muzsikát, lobogó kedvet mosolygós fák alá,
nap vére hullott, mintha leterített szarvas kínját kiáltaná,
nap vére hullott, elöntött a mindenség-fia-fény-suhogás,
szívemen, mint ághegyen mókus, ült a várakozás,
vagy mint az éjszaka tetején a liliomszirmú csillagok
- pilla mögé bújt szemek, melyekbe a nappali fény belefagyott -:
a várakozás, hogy olvashassam remény-virág-betűitek,
s belém leheljétek a mindenség erejét, hegyek, fák, füvek.

Hegyek, fák, füvek, erdők, haragzöld, azúr menny, szívem rokonai,
kedvesek, emlékeimben látlak szelíden bólintani,
szelíden - ti vagytok a jóság -; meghitten - ti vagytok a csönd -;
jobbik felem tibennetek önnönmagának köszön;
ti vagytok a béke: levegő, hogy lélegezhessék az emberiség,
ti vagytok a fegyver, védekezni, a halál ha újra kísért;
küldtök fényes magasságokba, agyunk-szemünk szoktatni a végtelenhez,
az elmúlás mihozzánk miattatok és érettetek türelmes,
ózon-leheletű tájak, források, ti, erdők csillagai,
titeket hívtalak-hívlak-idézlek vidítani, segíteni,
ha ujjaim begyén kiillan az akarás, szememből fénytelen porba hull a fény,
ti élesztitek újjá, ti, gazdag szívűek, az újjászülető reményt,
tőletek orozzam a szót, a muzsikát, az észt, a szívet,
tőletek, mindig tőletek, hegyek, erdők, fák, füvek.

Hegyek, fák, füvek, ágak, haragzöld, azúr menny, szívem rokonai,
titeket hívtalak-hívlak-idézlek vidítani, segíteni,
karcsú sziklák, szépfejűek, felhőlépők, bátorítók,
szélben dzsiggelő bokor-gyermekek, gondolkodó, komoly fenyők,
táncos patakok, újjáteremtők, mint az asszonyi csók,
szemérmes kis tisztások, pihentetők, s mint a szerelem, újjászülők,
sűrű örömök szülei, kovácsoljátok bennem az acélpengésű akaratot -
simogató kéz, puha ágy, okos elme, akit bármikor szólíthatok,
ki sosem hagy el, ki érvel, meggyőz, s - tanácstalannak - tanácsot ad,
ölelő szerető, ki bánatot öl; nyugalmas öl, ki fiául fogad,
s biztat, hogy szép a harc, szép ez az emberi lét,
üt is, hogy eddzen, izzítja küzdelmem hevét,
ki hű hozzám, hogy hű maradjak és józan és fegyelmezett -
köszönöm nektek, hegyek és erdők, sziklák és lombok, fák, füvek.


(1964)

Szilágyi Domokos - Élnem adjatok


2025. június 30., hétfő

Petz György - Szeretem a csöndet


Szeretem a csöndet,
ami előtted fut,
és ami követ;
szeretem a hangod,
ami nem fél a csöndtől,
és a kézmeleged.
Vajon az angyaloknak
kezük van-e,
avagy ideává
nemesült már rajtuk minden?
Te például szárnyad hova rejted;
lehúz-e a föld,
a szánalom, ha erre jársz,
belenehezülsz a lélekbe,
mi nem a tied,
s vigasztalnád?
Vagy áthullasz égen és bőrön,
ha vagy, ha nem, de hatsz,
hát itt vagy velem,
és élni tanítasz,
miközben az a filozófia, mi:
halni tanít; de te tudod,
halál nincsen,
az egy eltévedt metafora,
ami a létet
a nem-létezéssel kapcsolná össze;
a vant a ninccsel;
mert ráereszti a logikát arra,
ahol a logikának helye –
Kincsem;
ha csöndet szólsz,
az is zene nékem,
figyelni tanítasz.

Petz György

Forrás


 

2025. április 17., csütörtök

Pilinszky János - Imádságért


Add, Istenem, hogy a világ kisimuljon és elcsendesedjen bennem és mindenkiben.
Hogy az éjszaka csöndjében asztalodhoz ülhessek, ahhoz az asztalhoz, ami mellől senki se hiányozhat. Ahhoz az asztalhoz, hol a Nappal és a csillagokkal együtt a hétköznapok is kialszanak, s egyedül a te békéd világít.

2025. március 10., hétfő

Tóth Árpád - Elejtetted a napot

 

Rád gondoltam délután,
Fönn az arany nap sütött,
S lehunyt szemhéjaimon
Rózsaszínnel átütött. 
 
Fáradt arcom szeliden
Tüzesítette a fény,
S szemlehunyva a szokott
Utazásra vártam én, 
 
Arra, mikor - halk hajó
Titokzatos tengeren -
Fekvőszékem útrakél,
S lázam sodrán ring velem 
 
Felelőtlen, gyönyörű
Fantázia-tájakig,
Ahol romló életem
Némely bús álma lakik: 
 
Mindaz, ami sohse lesz,
Mindaz, ami sohse volt -
Így indultam ma is el,
Húnyt szemekkel, mint a holt, 
 
Álmodozni: életet.
És úgy hajlott rám a nap,
Mintha pilláimra a
Rózsaszínű parazsat 
 
Az a szent fény ejtené,
Mit még ott látott a szem
Isten-atyja kebelén,
S melyre szomjas szüntelen. 
 
És egyszerre úgy esett,
Telin, forrón, hirtelen
Rád gondoltam s arra, hogy
Messze vagy, és jaj nekem. 
 
És megriadt szemeim
Felpattantak: a hegyek
Csúcsain már pirosan
Búsultak a fellegek. 
 
És egy furcsa vízió
Vad erővel elkapott.
Úgy éreztem: kezeid
Tartották ma a napot. 
 
Azért volt oly különös,
Minden fénynél édesebb,
És én ezt csak most tudom,
Amikor már este lett, 
 
Mikor kezed fáradtan
Elejti már a napot,
S szívemben is csöndesen
Elhallgatnak a dalok. 

1927
 

2025. március 9., vasárnap

Tóth Krisztina - Matrjoska


Bennem lakó anyám felébreszt éjjelente.
Üvöltve rádiózik, rosszul hallja a múltat.
Ha kimegyek a mosdóba, a lámpafényben
kiül az arcomra és visszabámul.

Az öregek otthonából már kitették,
most bennem él és használja a hangom.
Ha elküldöm, ütögeti a szívem,
belülről visszerekkel megkötöz.

Kiabál a fiammal, lecsavarja a fűtést,
hülyén sminkel, hamisan énekel.
Nem hagy aludni, beszélgetni szeretne,
próbál rávenni, hogy én legyek ő.

Ha nem felelek, elkezdi unalmában
szólongatni a bennem lévő anyákat,
az összes héjat, levedlett, régi testet,
és hajnalig sorolja a nevüket.

A legbelső anyám egy hallgatag sejt.
Virraszt a mormolásban éjszaka,
membránkendőjét hirtelen ledobja,
és elindul, hogy végre csend legyen.