A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyár. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyár. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. szeptember 19., szombat

Csukás István - Számon méz íze van

 

Évszakom az ősz, évszakom a szerelem,
ruhámra varrom kettős címerem,
csatámra várok, néma rajvonal
vonul s itthagy látomásaival,
ökörnyál fércel vadul szétszakadt,
összefüggéstelen évszakokat,
szerelem enyhít nagyra tervezett
futást, ha pihenőkre szétesett;
piros szem pillog a bokor alól,
hogy így is jó lesz, hogy már így lesz jól,
ha sátort ver fölém a nő s szelíd
szavakkal oldja szívem görcseit,
álomkék égboltra visszaevez
velem s ha madár-gyöngéden neszez;
hogy így lesz jó, ha halhatatlanul
az ifjúság páros szobra felmagasul,
háttal a halálnak, szemben a halállal,
ha örömből, kínból egyforma részt vállal;
ha lobogtatja kendőjét, a remény
zászlóját s fényfoltok sütnek szemén,
s mosolya villan, nyári zivatar,
ha lányos bújába lágyan betakar,
már így lesz jó; számon méz íze van,
fejemnél csillag muzsikál hangtalan.
 

2026. szeptember 1., kedd

Radnóti Miklós - A mécsvirág kinyílik

 Silene latifolia 

 
A mécsvirág kinyílik
s a húnyó láthatárnak
könyörg a napraforgó;
a tücskök már riszálnak,
odvában dong a dongó
s álmos kedvét a bársony
estében égre írta
egy röppenő pacsirta;
s ott messzebb, kint a réten,
a permeteg sötétben
borzong a félreugró
nyulak nyomán a fűszál,
a nyír ezüstös ingben
immár avarban kószál,
s holnap vidékeinken
újból a sárga ősz jár.
 
 

2026. augusztus 3., hétfő

Zorán - Romantika


Kedves, elviszlek oda, hol senki sem ismer, de értem a szót,
Hol esténként ringató tengerről dalolnak altatót.
Az álmok szerények,
a hálók erősek,
ott ritka szó a romantika.

A partmenti sziklákra szőlő és magányos ház tapad,
az örök szél ráncosra gyűri a tengert s az arcokat.
A napfény megéget,
a vágyak kiégnek,
s csak éjjel éled a romantika.

Ott délidőn nem mozdul más, csak a megkötött csónakok,
s egy eleven képeslap eltúlzott színeit láthatod.
A fények kemények, 
az álmok kiégnek
és porrá hamvad a romantika.

Majd felhevült part ölén szeretlek forrón, míg tart az éj,
s a meztelen tengerben hűvösen fürdünk, ha véget ér.
A csókom sós lesz,
és hidd el, jó lesz,
mert néha kell a romantika.

2026. július 5., vasárnap

Szőke István Atilla - Belesimulok...


Belesimulok a tájba
csöndet vigyázva
nyáron napsütésben
ősszel bőrig ázva

tavasszal vígan-vidáman
télen hűs lázban
szélfútta felhőben
csíkos csigaházban

átváltozom fűnek-fának
vad agyarának
szépszárnyú lepkének
ágas-bogas ágnak

napraforgó leszek
szálló párát eszek
Pilis bíborából
könnyű gúnyát veszek

kis dombként heverek
út-port felkeverek
gombák kalapjára
nagy pettyeket verek

mint fény-nyaláb állok
alkonyatkor szállok
földi békességben
harmatcseppé válok

karomba véve az időt
úgy vigyázom őt
hogy véle lelkem már
örökre összenőtt.
 
 

2026. július 1., szerda

Szlukovényi Katalin - Tanulni kell


Tanulni kell a nyári macskát.
A hosszan elnyújtózó mancsát
függönyök árnyán, fény mögött.
Meg kell tanulni azt a sávot,
hol a nap épp elköltözött,
s a tűz melegbe szelídült,
akár a test a kényelembe.
És a puha törülközőt,
jó szagú, tiszta bolyhait,
s a háztartás diszkrét zaját,
amelyben ebédszagok szállnak,
meg kell tanulni a cicák
kéjjel bölcs, tétlen perceit.

Hommage à mes maîtres: Porcelán & NNÁ

Szlukovényi Katalin

Forrás

2026. június 29., hétfő

Dimény H. Árpád - A nyár amikor megtanulsz majd úszni


A nyár amikor megtanulsz majd úszni
az a nyár lesz amikor békét kötök magammal
idén még csak az arcod dugtad bele a vízbe
mintha ki akarnád inni a klóros vizet
de azon a nyáron majd ott fogok állni
a medence szélén és te beleugrassz
majd gyorsan a széléig evickélsz szemrehányóan nézel
valamit elfelejtettél és én mondom
hajrá meg tudod tenni
te ellököd magad
átúszol az én oldalamra
majd nevetve kapaszkodsz a szélében
a hajad az arcodhoz tapad

én is beleugrok
és új dolgokat próbálok ki
hogy ne adjak kéretlenül tanácsot
versben imádkozzak hajnalonta
ne gerjedjek hirtelen haragra
nézlek és erősödöm
a bátorságod mint hal
siklik el a félelmeim elől

azon a nyáron a világ lélek és víz lesz
a fény patakokban csorog le a csúcsokról
te megtanulod a kutyauszást
a lepkeuszást a férfiúszást
a fejesugrást a bombát
és én megtanulom várni
hogy odaússz hozzám

Dimény H. Árpád

Forrás

2026. június 26., péntek

Parti Nagy Lajos - Nyár, némafilm


Ma bolyhos csönd a nyár, keringő vattazápor,
válik a nyár, fehér bohóc a cirkuszától,
a cintányér, a dob, a síp, a kasztanyét
cihát lobogtat érte, pár dunyha tollpihét,
meleg szél szórja szét prüszkölve és kacagva,
vedlik a nyár, az ágynak, asztalnak is vacak fa,
bár kormos és vörös szemed az éjszakától,
s nem látod tán e boldog, fehér erdőt a fától,
szeretnek, mind szeretnek, hajlong a kába rost,
majd fognak és kifőznek, irkába papirost.
Vedlik a nyár, szivem, lenyergelt vattapóni,
na bumm sztarára bumm, hát nem fogsz folytatódni,
pofozgatsz, mint a szél, cihát és tollbabát,
na bumm sztarára bumm, nyitsz ugróiskolát,
kis ródlizó anyák, kis kölykök szája kapkod,
mi hát a fulladásod e sürgő vattahadhoz?
az ugrabugra hóhoz egynyári némafilmen,
mind elmegyünk, na bumm, ma épp te mégy el innen,
hol forrón és puhán kering a vattazápor,
s válik a nyár, fehér bohóc a cirkuszától.

Forrás

2026. június 21., vasárnap

Ispiláng ünnepén


Nagy tengerég lángjával 
ég lelkünkben Isten szelleme.
[...] 
Szent Ispiláng, mennyei láng, 
gyújtatlan gyulladó, oltatlan aludó...
 

2026. június 1., hétfő

Ágai Ágnes - Dél

 

Elvágólag.
Az előtt és az után között.
Metszéspont. Tobzódás.
Most van a Nap delelőben.
Csúcsforma. Koncentrált sugárzás.
UV és a többiek.
Az alkony még messze.
Szép, szikrázó perzselődés.
Erőtelj. Délidőben.
Nincs reggelidő és nincs estidő.
Csak délidő van. Ebédidő.
Rágcsálás, nyelés, szusszanás.
Dolce far niente.
A dél nem romantikus.
Délben nem ölelkezünk,
nem születünk, nem halunk meg.
Ezt jobb hajnalra hagyni.
Délben élünk és töltekezünk.
Délben húsz és harminc év között vagyunk.
A dél egy pillanatig tart.
Aztán a Nap szedelődzködik.
De délben ennek nyoma sincs.
Dél van.


2025. szeptember 19., péntek

Radnóti Miklós - Éjszaka



Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom,
alszik a pókháló közelében a légy a falon;
csönd van a házban, az éber egér se kapargál,
alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály,
kasban a méh, rózsában a rózsabogár,
alszik a pergő búzaszemekben a nyár,
alszik a holdban a láng, hideg érem az égen;
fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben.

1942



2025. augusztus 29., péntek

Juhász Gyula - Falusi alkony

 
 

A házak és a lelkek csendje jön,
A béke száll nagy, szürke lepedőn.

Bús táj fölött, bárányfelhők alatt
Ezüstöt önt az estbe a harang.

Ballag a nyáj, elbődül boldogan,
Már minden lélek s kapu tárva van.

A mezőkről az illat lopva jár,
Most legbujább, mert elmúló a nyár.

A padokon pipázás, mély a csend,
A kutak gémje kék magosba leng.

A tetőn a nap arany csókja ég,
Ó nap, derű, öröm! maradj ma még!

2025. augusztus 15., péntek

Szabó T. Anna - Ének minden anyához

Nagyboldogasszony


Rejtelmes nyár-éjszaka
tündérfényes csillaga,
szerelmes fény teremjen
felhőfüstös szemedben.

Déli napfény illata,
búzaföldek asszonya,
virágcsokor nevessen
sarlóvágta kezedben.

Bölcsőnk fölé hajoló,
altatódalt dúdoló,
ne engedd el a kezünk,
szívedből nőtt életünk.

2025. június 27., péntek

Weöres Sándor - Égi csikón léptet a nyár



Égi csikón léptet a nyár,
tarka idő ünnepe jár,
táncra való, fürdeni jó,
nagy hegy alatt hűsöl a tó.

Hogyha kijössz, messzire mégy,
hogyha maradsz, csipdes a légy.
Habzik az ég, mint tele-tál,
tarka idő szőttese száll.

2025. június 25., szerda

Szabó T. Anna - A leghosszabb nap


A leghosszabb nap. Eleven az erdő,
álltában mozog, pumpál és feszül,
háncs- és fatestben föl-le liftezik
a színtelen vér, siseg és bozsog
az égszagú lomb, a földszín avar,
a lélegző tér mozgó sejtjei
rendelt rend szerint éltetnek és ölnek.

Dobogva futni lefelé a hegyről,
a levegő lágy gyantájában, harsány
madárzenében, karcsapkodva úszni
a zöld esőben repülés helyett,
szikla, gyökér lapuló éleit
puhává tompítja a lendület,
az egész erdő vibrál és dobog,
véráramában surrog a futás,
senki vagyok és mindenki vagyok,
vagyok a botlás és a zuhanás,
a felhorzsolt bőrt nyalni, földízű
és vérízű, az ég tovább forog,
lombban a ringás, forró szédülés,
lehúz a föld, a könnyűség sajog.

Később az eső. Bizsereg a víz,
bő patakokban lerohan a lejtőn,
a repülés és zuhanás után
a futás vágya sodorja tovább,
tajtékosan fut és elevenen dől,
lehajolok, az ujjaim körül
örvényeket vet, vinne engem is,
viszi az útjába tett köveket,
mozgás megint és dobogás megint,
dagad és árad, surrog és sodor,
sáros, erdőszagú és égszagú,
nem ismer botlást, sajgást, zuhanást,
old, öl és éltet, nem tűr semmi súlyt.

A nap megint. A tér a fák között,
aszfaltos út, és gőzölgő meleg.
Száll fel a pára, száll a könnyű víz,
irizáló fényselymek lengenek.

2025. április 29., kedd

Napfonat - Kicsi madár

 
Mondd meg nekem, kicsi madár,
Mikor leszen nyár?
Húsvét után tavaszvilág
Még aztán jő nyár.

Tavasz, tavasz, gyönge tavasz,
Mindent megújítasz.
Erdőt-mezőt béborítasz,
Engem boldogítasz.

S mondd meg nekem, kicsi madár,
Mikor leszen nyár?
Mondd meg nekem, kicsi madár,
Mikor leszen nyár?
 

2024. október 21., hétfő

Fodor Ákos - Kis öröm-ének


Nem, mint párkányról cserép virág, zuhan:
madártollként lebegve landol, némán, hosszasan;
ez a szép nyár így érkezik az őszbe
s mint hálás testek, úgy simulnak össze.

2024. október 1., kedd

Szabó Lőrinc - Hajnali himnusz



A Nap! a Nap! – Nézd, emeli már nagyságos homlokát
s bizseregve dobban az öreg hegyek vas-szive… Lármás
zivatarok után láthatatlan sípokon ujjong a csönd
és harmatos örömtől borzong a fenyves zöld élete.

Talán a tegnapi villámok fénye fürösztött: szemeid éles villanya
lelkemig fénylik. Szemedben: szememben: ragyog a reggel.
Szép tarka gombák bújnak elő, – játékszereim; sercegő fényben ázik a fagyöngy
s a kavicsokkal-szines patakokban látni, amint kék függönyeit becsüngeti az ég.

Óh, kedvesem, itt egy vagyok veled! Nemcsak veled: boldog tenyészés,
ártatlan erdő és egyszerű élet vagyok én: acélos levegő, isteni kert és isteni kertész;
a bükkfa hosszú moha-szakálla, kövek, feketeszemű virágok, a nap tüze: ez vagyok én:
erdő vagyok én, vér és csira, élet: mi lenne nélkülem az isten?

Mi lenne nélkülem e ragyogás? mi lenne a földalatti
harangok csendülő szive? s a hajnali boldog cinege-dal?
– Óh, csak az én hitem dobog a fényben, lobog a szélben, izgatott
mámorában égi zenévé szőve a szürke földi zajt!

Mert nincs öröm, mi nem az enyém, mert bánat sincs, mi nem én vagyok;
a nyár lobogó aranyligetein át, vagy mikor az őszi eső dideregve
nedves ujjakkal a lombokon átnyúl: távoli dombok olvatag
éneke én vagyok: láthatatlan hangok s visszhangok kara:

mert hang vagyok én, visszhang vagyok én: magam visszhangja, rugalmas
szinek kacagása, szemed szine, zápor, fény és árnyék: Te vagyok én!
A föld! Nem ember! Erdő! – Az én szemeimből csókolod szemedbe
a napot, a csöndet, a vért s a vídám mogyoróbokrokat.

Föld, erdő, Isten

2024. szeptember 25., szerda

Hamvas Béla - Aranynapok

 

Ha csak néhány napra, vagy órára, van úgy, hogy egy hétre, sőt még tovább, de minden esztendőben visszatér az idő, amit szeretnék úgy hívni, hogy: az aranynapok. A föld a nyár végi esőktől újra nedves és puha. A levelekről a víz a port lemosta, s a lomb újra zöld. A hajnalok frissek, de a nap még meleg. S a hegyeken alkonyatkor langyos a nyugati szél. Aranynapoknak ezt az időt azért neveztem el, mert a szeptember színe az arany. A levegőben apró ragyogó szemecskék tündökölnek, és ha az ember a hegytetőről a síkságra néz, úgy látja, hogy a tájat fénylő aranypor vonja be. A ragyogó ködben, a csillogó párában a kertek lustán pihennek s ettől a szendergő lassúságtól érik meg a szőlő, válik az alma habossá, ízesedik meg a dió, a mandula, az őszibarack és a szilva. Arany mézben úszik a föld és a napfény úgy fénylik, mint a sárga olaj.

Mikor a nyárvégi esős idő szűnik, az ég kitisztul és az időre jellegzetes lágy nyugati szél megindul, tudom, hogy itt vannak az aranynapok, mindig találok valamilyen módot arra, hacsak kétszer, vagy háromszor huszonnégy órára is, de a hegyekbe menjek, és a kertekben töltsek el annyit, amennyit csak lehet. Nemcsak azért, hogy a szőlőtőkék alá üljek, sorra, lassan végigkóstoljam a fajták
elragadó sokaságát. A Muscat Blanc Hamburg, a tojásdad fekete muskotály, omló mazsolaízével minduntalan visszatérésre csábít. De ott van a Muscat Ottonel, a Mézes Fehér, a Delaware, a Szőlőskertek Királynője is. Közben mandulát rágcsálok, leülök a partra, friss diót hámozok, figyelmesen és gondtalanul. Ezekben a kései, érett napokban még a madarak is megszólalnak. Reggel korán rigót hallok, délután a fülemüle énekel néhány ütemet, mintha sóhajtana, s alig tudom a meghatottságtól könnyemet visszafojtani. Miért? Nem tudom.

Reggel tavasz van, délben nyár, este ősz, az akác virágzik, a cinke szól, az erdei pacsirtát egész éjjel hallom a völgyből, olyan ez az idő, mint az egész év összefoglalása, de kimondhatatlan békével és szelíden, mintha bölcs emlékezet képe lenne, s a bűbájos melankóliába feloldaná.

Kimegyek a kertek közé, hogy teleigyam magam az érettség illatával, szemem jóllakjon a dús káposzták, répák, érett paradicsomok, paprika, a nehéz tökök és dinnyék csodájával. A gyalogút fölé szilvafa hajlik, két szemet leszedek, a földre hajolok, hogy a lábam mellöl a négylevelű lóherét leszedjem, mintha május vége lenne.

De kimegyek azért is, mert a múlandóságnak e bűvös napjaiban, inkább, mint a friss áprilisban, a lángoló júliusban, közvetlenül át tudok élni valamit: az élet megdicsőülését. Az az arany, ami az égen és a levegőben ragyog, nem természeti jelenség. A megdicsőülés aurája fénylik az érett föld körül. S ebben a világ fölötti tündöklésben, a halál küszöbén, de az élet csúcsán, amikor érett, mézes békében már szenvedély s erőszak nélkül a természet önszántából szórja el egész vagyonát, ebben a megnyugodott szépségben minden alkalommal megérik belül is valamilyen rejtélyes gyümölcs. Valahányszor az aranynapok elkövetkeznek, én elindulok, hogy létükben részesüljek, mindig kapok valamilyen belátást, mintha az év munkája akkor érett volna meg, és szüretelésre készen állna. Az idén e napok aránylag későn kezdődtek és szokatlanul soká tartottak. Az ég szeptember huszadika körül derült ki, az arany az erdők fölött október ötödikén még mindig ragyogott, az erdei pacsirta szüntelenül énekelt, és a nedves völgyekben ibolyát szedtem csokorba. Könnyű nyári ruhában félnapokat kószáltam az erdőben, s amikor hazatértem, a szőlőskertek alatt nyíló levendulát találtam.

Részlet 

2024. szeptember 8., vasárnap

Szabó T. Anna - Ezer a nyár...

 

Ezer a nyár egy a bánat,
hajnal könnye hulló harmat,
madár zengeti a fákat,
fényességgel ébred a nap.

Kiszakad a sötétségből,
fényes fej a sötét ölből,
ég könnye, föld verítéke,
nap kezdete, éjjel vége.

Fényes fejét földre hajtja,
sűrű sötét betakarja,
szép kezdetben szomorú vég,
nyári reggel, gyönyörűség.

Forrás: Anna FB oldala

2024. szeptember 1., vasárnap

Nemes Nagy Ágnes - Ne csukd be még vagy csukd be már…

Ne csukd be még vagy csukd be már
a hűs zsalut az ablakon,
úgyis befolyt a délután,
befolyt a nap, s az alkalom.
Befolyt a perc, befolyt a rét,
befolytak mind a jegenyék,
a távolból utak, terek,
ázott foltokban emberek,
nyugágyak, pondrók, méhek és
napfénybe fúló zümmögés,
a táj, mi forr, az ősz, mi jön,
múlt heverés meleg kövön,
s mint vízbe tinta, zöldbe kék:
befolyt a tó, befolyt az ég.
És mire lassan este lesz,
magába oldja testedet.