Sárhelyi Erika - Ősz a tónál

 

                                                       OPhoto - 2014.11.11.

Ködöt vajúdik a vadkerti reggel,
s éggel a víz félúton összeér.
Léptem nyomán avar perel a csenddel,
kedvetlenül dünnyög a holt levél.

Nád között kis, ütött-kopott bárka,
a strand sápadt, akár az őszi Nap.
Köröttem mintha maga a tél járna,
érzem súlyát a vézna fák alatt.

Akár emléke a dús nyáridőnek,
távolba vész a viharvert móló,
s míg a padok kábultan partra dőlnek,
szívem fölött fészket rak egy holló. 

Forrás

Sárhelyi Erika - Álom

 

 Olykor az álom,

akár egy lábnyom,
átbotlik életen-halálon,
hogy nálad vagy
nálam magára
találjon.
Hiszen a való
pont arra való,
hogy legyen
benne jó,
valami apró
szeretnivaló.
Mint a napfény
télnek idején,
vagy egy csillag
az éj köldökén,
egy út, egy cél,
arcodon a szél,
a pillanat,
ahogy lelkedhez ér,
a mágia,
a hét és a három,
vagy csupán
egy álom,
mi átlebeg
életen, s halálon.

Sárhelyi Erika - Szerelmes altató

Tíz körmöm tíz ragyogó csillag,
hátamon folyik el a Tejút,
szempillámmal Téged takarlak,
s mondok neked mesét, halk szavút.

Tekintetem óvó végtelen,
ajkam gyöngéd, dél-nyugati szél,
hajnalként simít a két kezem -
súg-búg a lélek, a test beszél.

 

Tenyerem est, szemem a holdfény,
két karom akár az alkonyat,
éj lobban az ujjaim hegyén -
kedves, álmodj édes álmokat.

 

(2006)

 

Forrás

Sárhelyi Erika - A szerelem grammatikája

 

Kielemezlek, mint a mondatot,

hiszen alanyi jogom, hogy így tegyek.

Nézem, hogy járják táncukat konok-

szép homlokodon a gondolatjelek.

 

Akár az állítmány, ha kimarad,

vagy egy csonka, torz birtokos szerkezet,

az lennék nélküled - vagy mint szavak,

ha rájuk hullnak zárójel-ketrecek.

 

S te sem lehetsz, csak hiányos, árva,

esetlen félmondat, hogyha nem vagyok.

Ez a szerelem grammatikája -

magában a legszebb szó is csak dadog.

Sárhelyi Erika - Illúzió

 

Sárhelyi Erika - A világ vége

Egyszer elmennék a világ végére.
Csak hogy tudjam végre, le tudok-e
Ülni a szélére. Megnézném, milyen
Onnan a kilátás, s elvész-e a kiáltás,
Vagy egy másik világból megjön
Rá a felelet. Elvégre meglehet,
A világ vége csak egy másik kezdet.
Talán egy híd is vezet oda át.

Már látom, ahogy sok óriásplakát
Hirdeti: „Last minute ajánlat, vissza
Nem térő alkalom, megnézheti
- Most akciós áron – mi van odaát,
A másik oldalon!” Ha a hídon túl
Nagy lenne a forgalom, fizetnék egy
Révészt, aki átvisz. S ha sokat nem is,
De maradnék néhány röpke órára,
S kipróbálnám, milyen egy másik
Világból fütyülni erre a világra. 

Forrás

Sárhelyi Erika - Éjmély

puha hó hullik
csak a csend hallik
csupa csipkében
bokor, ág alszik

puha ágy szusszan
hold az ablakban
csuda dolgokról
tavaszt álmodtam

csak a szív dobban
semmi sem moccan
téli éjmélyben
havazik halkan

Sárhelyi Erika

Sárhelyi Erika - Suta szavak

Kopott szavakon, elrongyolódott

rímeken, régi, unott frázisokon

át, bukdácsolva keresem egyenként

a betűket, mik hozzád vezetnek.
De hiába gömbölyítem az ó-kat,
az ő-ket, hagyom el, vagy teszem ki
a vesszőket, mindegyre kicsúsznak
tollam alól a selyemfényű szavak.
Mikor a tekintet vak, s a száj csak
néma, határozott vonal, akkor
a tinta, mint végenincs fonal képes
teleszőni a gondolat hófehér vásznát,
a betűre sóvár, telhetetlen papírt.
S talán adhat a bajra némi gyógyírt
egy suta, elkoptatott ˝szeretlek˝,
tán e szó még valamit jelenthet
így leírva, pőrén és kendőzetlenül.

 

Sárhelyi Erika

Sárhelyi Erika - Te, ki félszavakból ért

Védtelen vagyok ebben a se-tél se-tavaszban,

mint a rügy, mi féli, hogy túl korán kipattan,

s bomló ruháján át a dér szívéig ér.

 

Védtelen vagyok, ha nélkülem futnak a napok,

s én bénultan egy nem múló tegnapban maradok,

miközben minden perc taszít egyet rajtam.

 

Ilyenkor elbújok mélyen egy születő versben,

hogy reszkető magamat a sorok közé rejtsem,

ne bírja a világ legbensőbb harcaim.

 

De nem bánom, ha olykor Te, ki félszavakból ért,

lefejted rólam a strófák szép-szelíd bilincsét,

és rímes rejtekemből előcsalogatsz.

 

2007.

 

Sárhelyi Erika

 

Sárhelyi Erika - Téli rajz

Puhán és hangtalan, mint fekete hó,

hullik le az este, a nagy takaró,

s a felfénylő, ezüst ablaküvegek

diszkréten csukják le vaksi szemüket.

 

Paplan az égbolt, csillagos a vászna,

felhőbe ér egy régi utcalámpa,

alig kel a Hold, míg félútig elér,

a kertvárosi csendre rácsókol a dér.

 

Sárhelyi Erika

Sárhelyi Erika - Őzek a városban

Daróczi Csaba - Itt van az őz, itt van újra

A többnapos esőtől bókoló
fák alatt harsogó zöld a szőnyeg.
Azt várná az ember, hogy a város
közepén megjelennek az őzek,
és szelíden, ahogy a szeptember
veszi karjába a múló nyarat,
megállva az út egyik oldalán,
foguk itt még harsány füvet harap,
aztán lassan átlépve az őszbe
a Nap még megfesti lágy szőrüket,
s hogy az égen ordas felhők nőnek,
a nyár, mint megriadt őz, elüget.

Sárhelyi Erika - http://netelka.blogspot.com

Sárhelyi Erika - Szakvélemény

Ha falat emelsz,
legalább vágj ablakot.
Lásd, mit veszítesz.

Sárhelyi Erika - Máglyák és patakok

Két szemed két lobogó máglya,

két kezed két hűs vizű patak,

felperzsel tekinteted lángja,

s körém úsznak csiklandó halak.

 

Te vagy a tűz, és te vagy a víz,

tombolnak benned az elemek,

bár volna még kezed tízszer tíz,

s lobbanna rám százezer szemed!

 

Ha egyszer majd messze kell mennem,

szemedből lángnyelvet lopok,

s hogy kezedet sose feledjem,

megölelek minden patakot.

 

Sárhelyi Erika

 

 

Sárhelyi Erika - Áldásod keresem

 

Azt mondják, annyira hasonlítok rád.

Hogy enyém a szemed és elloptam a szád.

Hogy mozdulásommal visszaidézlek

furcsa ajándékként hugomnak, öcsémnek.

 

Tükörbe nézve mégsem látlak soha,

bárhogy hívlak, anya, nem tekintesz vissza.

Rejtőzöl, nem felelsz, hiába szólok,

ajkad cserepein rég kiszáradt csókok.

 

Nézem a kezem... Igen, az hasonlít,

látom összebújni ereink folyóit.

Ujjaim egymásban: néma rekviem.

Gyermek vagyok újra, s áldásod keresem.

 

(2018.)

 

Sárhelyi Erika oldala

Sárhelyi Erika - Szélcsend

Tegnap még a tavaszban fürödve, hanyatt

heverésztem a kitárt karú ég alatt,

s míg a mohó március kedvem kereste,

önfeledtségemben rám hullott az este.

 

Eltelt az éjjel, s felfalta a szép időt,

bennem ősz lett, szeptember végi délelőtt,

mi rímek szélcsendjét teríti el rajtam,

s szóra bírja tollam, habár nem akartam.

 

2019

Forrás: Sárhelyi Erika oldala

Sárhelyi Erika - Az alagút vége

Ahogy az alagút, meg a vége,
vagy mint a penge és az éle,
alma meg a héja, kés szalad
a vajba, úgy vagyunk mi már.

Ahogy a háború, meg a béke,
vagy mint az ágynak a két széle,
kártya meg a párja. Megpakolva
mit sem ér a félfülű kosár.

Ahogy a Vénusz, meg a fénye,
vagy folyóban a Holdnak képe,
ahogy Thales meg a körök, örök,
mint az alagút, na meg a vége.

Sárhelyi Erika - Napod leszek

Magamra veszem a kelő Nap fényét,
szívembe rejtem, hogy aztán neked adjam.
Az éj sötétjéből indulok eléd,
engem láss örökké a lobbanó Napban.

Engem láss mindig téli hajnalokon,
mikor fázósan bújnak egymáshoz a fák.
Engem láss, ha csak dereng az ég alja,
s a tegnap tenyerén hozza elénk a mát.

Ott leszek majd az első napsugárban,
a horizont széléről küldöm mosolyom.
Ablakodra a dér virágot csókol,
én ott leszek, s szádra szívemet csókolom.

Sárhelyi Erika - Révült reggelek

Szeretem a reggeli szenvedély furcsa
mohóságát, mikor még rest a test,
ám magát a vágynak úgy adja át, ahogy
nyugvó föveny a hullámot fogadja.
Álom s ébrenlét határán simul az
ismerős mozdulatba, míg a dévaj
gondolat izzó valóságra ébred.

S én szeretlek ilyenkor szeretni Téged,
mikor úgy találsz rám, mint a legelső
napon, tékozlón, vadul és kapkodón,
akár ha a szökevény időt féltenéd.
Ha lehetne, bőrömbe égetném ujjaid
parázsló helyét, hogy e reggelek
révületét mindöröknek tudjam.

Sárhelyi Erika

Sárhelyi Erika - Magamra öltöm a tavaszt

Magamra öltöm a tavaszt.
Belebújok a fénylő, üde zöldbe,
Mint bársony tapintású, langymeleg köntösbe.
Rózsaszín szirmokból lábamra könnyű sarut kötök,
Alkonyatkor tobzódó illatokkal jövök.

A madárfüttyöt éhes szívembe rejtem,
S a most születő, gyönge leveleken
- Egy harmat lepte, csöndes hajnalon -
Elaltatom télről maradt csöppnyi bánatom.

Sárhelyi Erika - Téli ringató

Mélykékbe hajlik a rám zuhanó este,
kertemet a tél a karjaiba vette.
Míg ringatja lágyan a szunnyadó magot,
altatót dúdolnak messzi-szép csillagok.

Szusszan a hó, elsimul a karcsú fákon,
rügybe zárt testükben a tavasz csak álom.
Belép az ablakon, és fogva tart az est.
Szívemig ér a csönd. Újra havazni kezd.