Pál Feri - Szabadon

Tudtátok-e azt, hogy az életben nincs egyetlen kapcsolat, egyetlen történés sem, amelyet nem ti fejezhettek be szabadon? Minden élettörténetet szabadon befejezhettek! Még azokat is, amelyekben a másik szereplő már nem is él ezen a földön. Ez furcsán hangozhat, de hadd hozzak rá példát. Sok amerikai filmben jelenik meg a vége felé egy felirat, hogy 'tíz év múlva'. Tíz év múlva pedig ugyanazok a szereplők tűnnek fel a vásznon – lehet, hogy csak egyetlen percre, de azzal fejeződik be a történet, nem azzal a két órával, amit előtte láttunk. Tulajdonképpen az életünk minden történetét szabadságunkban áll befejezni, és újból befejezni úgy, ahogy akarjuk. Az én szüleim nem élnek már, de ez egy kicsit sem lehetetleníti el azt, hogy beszéljek velük. Hogy beszélgessünk. Idebenn. Csodálatos élmény, amikor valamit felismerek például az anyukámmal való kapcsolatomban, és azt mondom magamban: „Te, anyu, én rájöttem valamire, és most szeretném megosztani veled is!” Vagy azt, hogy: „Bocsáss meg, micsoda marhaságokat csináltam, amikor serdülő voltam!” Ettől a pillanattól kezdve kettőnk története ezzel a felkiáltással fejeződik be. Nem azzal, amikor ő meghal, hanem utána tíz évvel, amikor rá gondolok, és azt mondom, hogy 'bocsáss meg, anya!' Vagy azt mondom: 'azért, anya, itt belül még dühös vagyok rád egy kicsit'. Tehát életem valamennyi történetét befejezhetem, a legfájdalmasabbat, a legnyomorultabbat, a legszívbemarkolóbbat is. Még ott is, ahol a halálos sebet megkaptam, van annyi szabadságom, hogy írjak egy utolsó jelenetet. Egy zárójelenetet.

Pál Feri

Pál Feri - Az egyensúlyról

Az élő rendszerekben az egyensúly elsősorban nem állapot, 

hanem folyamat.

Pál Feri - Az élet élvezetéről

A fogyasztói társadalom tulajdonképpen átvágott minket, hiszen ha a személyiségünk alkalmas arra, hogy az életet élvezzük, akkor tulajdonképpen meglepően kevés is elég nekünk. Ha ahhoz, hogy az életet élvezni tudjuk, állandóan élvezetekre van szükségünk, az azt jelenti, hogy valójában nem tudjuk élvezni az életet. Ha tudom élvezni az életet - nagyon kevés is elég. Ha nem - a sok is kevés. Erre mondta valaki, hogy bőven vannak olyanok, akiknek sok a pénzük, de csak kevesen gazdagok közülük.

Pál Feri - Sors és önismeret

Nyitott Akadémia 

Pál Feri - A problémáinkról

 

Az életünkben egy ideig (...) azt gondoljuk, hogy a problémáinkra megoldást kellene találnunk. A spiritualitás növekedésével fölfedezzük, hogy a probléma a megoldás része. A veszteség a növekedés része. Az ellentétek az egység részei. A tökéletlenségeink a tökéletes felé irányítanak. A sebeink mások gyógyításának, gyógyulásának eszközévé válnak

 

Pál Feri - Az igaz-ságról

Már nem az a fontos, hogy igazam legyen, hanem hogy igaz legyek.

A szorongástól az önbecsülésig 
Kilátás a szakadékból c. fejezet

Pál Feri - Segíteni a másiknak

Hallgasd meg

Mi a feltétele annak, hogy az egyik ember képes legyen valóban segíteni a másiknak? Például az, hogy nem ront neki rögtön a tanácsaival, nem mondja meg, mit kellene tennie, nem oktatja ki, nem moralizál. Ezt rettenetesen nehéz megállni, amikor valaki érzelmileg, értelmileg, erkölcsileg, világnézetileg érintve van egy helyzetben. Ilyenkor hihetetlen erővel betör az a vágy, hogy a problémát valamilyen módon megoldjuk a másik helyett. Tanácsot adva, lebeszélve, fölháborodva vagy másképpen. Holott ebben a helyzetben jó volna az erkölcsi hozzáállásunkat nem kifejezni, és egyszerűen csak befogadni azt, amit a másik érez. Nagy szükség volna arra, hogy ne akarjunk azonnal viszonyulni, átalakítani, megváltoztatni, minősíteni, ha a másikat abban szeretnénk segíteni, hogy sikerüljön eljutnia a létének a mélyéhez. A cél ugyanis jó esetben ez, nem pedig önmagunk igazolása.

(Forrás: Nyitott Akadémia)

Pál Feri - A megbocsátásról és a haragról

Simon András - A szeretet harmóniája

Nem az a legnehezebb feladatunk, hogy belássuk, fontos a megbocsátás - a legtöbb ember ezt magától is tudja -, hanem, hogy felismerjük és elfogadjuk: a megbocsátás útja a haragon keresztül vezet. Akkor beszélhetünk hiteles megbocsátásról, ha előtte átpasszírozzuk magunkat a bosszúvágyon, átéljük a vágyat, hogy a másiknak is úgy fájjon, ahogy nekünk. Amíg ezt megpróbáljuk elkerülni, mert azt gondoljuk, hogy a megbocsátás ellenében hat, addig nem jön létre hiteles megbocsátás - és a legtöbben ezen a ponton akadnak el. Őket én arra bátorítom: merjenek már haragudni! Engedjék meg maguknak, hogy egy ideig akár utálják is azt a valakit. Az utálat majd el fog tűnni - és jön az együttérzés.