Tóth Krisztina - Keskeny szoba

Eleinte még mindent hazavittem.

Metróztam kisszekrénnyel, képkerettel.
A legnehezebb ezt volt megtanulni:
hogy az emberek itt mindent kiraknak.

Faragott fotelt, lámpát, gyerekágyat.
Gyakran álltam a szakadó esőben,
és nézegettem egy horpadt ágybetétet,
vagy egy kaspóval szálltam fel a buszra.

Van mindenünk, hogy ehessünk, aludjunk.
Semmi se kell már, lehajolok mégis:
megfordítok egy sáros nagykabátot,
mintha megnézném, hogy tényleg halott-e.

Ha nem vagy otthon, fejben rendezel be
titkos szobákat, talált bútorokkal.
Belekotorsz a kidobott ruhákba,
hogy felismersz-e valamit a múltból.

Itt ez a vers is: rögtön telehordtam
tömött szatyrokkal, székekkel, komóddal.
Alig lehet a sorok közt haladni,
és a fal mellett kijutni belőle.

Forrás

Tóth Krisztina - Éjjeli haiku

Léptek helyére

Hold tűje hímez csendben

Árnyékvirágot

Forrás: Tóth Krisztina oldala

Tóth Krisztina - Matrjoska

Bennem lakó anyám felébreszt éjjelente.

Üvöltve rádiózik, rosszul hallja a múltat.
Ha kimegyek a mosdóba, a lámpafényben
kiül az arcomra és visszabámul.

Az öregek otthonából már kitették,
most bennem él és használja a hangom.
Ha elküldöm, ütögeti a szívem,
belülről visszerekkel megkötöz.

Kiabál a fiammal, lecsavarja a fűtést,
hülyén sminkel, hamisan énekel.
Nem hagy aludni, beszélgetni szeretne,
próbál rávenni, hogy én legyek ő.

Ha nem felelek, elkezdi unalmában
szólongatni a bennem lévő anyákat,
az összes héjat, levedlett, régi testet,
és hajnalig sorolja a nevüket.

A legbelső anyám egy hallgatag sejt.
Virraszt a mormolásban éjszaka,
membránkendőjét hirtelen ledobja,
és elindul, hogy végre csend legyen.

Tóth Krisztina - Altató

Ezüst cipőben jár a Hold
Kigyúl a légi lámpabolt
Ott fönn lakik mind aki volt
Kék függönyön sok égi folt

Aki volt annak ott van ágya
Ágya fejénél ég a lámpa
Feje alatt a párna felhő
Mikor fény gyúl az árnya megnő

Itt lenn is árnyékok a fák
Aki elalszik messze lát
Aki ott fönn van messze néz
Csurog le ránk a lámpaméz