Kányádi Sándor - Ige–idők

 

– Az én időmben,
– A mi időnkben:
Múltban és mában,
a jövendőben.
– Tízezer éve.
– Tízezer múlva.
Mondották, mondjuk
s mondják majd újra:
volt,
vala,
lesz,
van.
Kifogyhatatlan.
S elfér e három
igealakban.

 

Forrás 

Lackfi János - Randa macska líroz ...

Randa macska líroz,
Köntör mindig falaz,
Kacska farka ringóz,
Kodik folyton ravasz. 

 

Konyha lenn a kövön,
Szun egy kutya dikál,
Fickán fejben dozik,
Séta macska fikál.

Ablakpár fenn kányon
Szlalo cicus mozik,
Csere egy pesvirág
Kóka vígan dozik.

Puha ott tolózik,
De nem ázik totoj,
Vélet szinte lenül
Bele lába botol.

Sánti rosszban ikál,
Rugasz odébb kodik,
Gömböly össze ödik,
Szunnya mint ki dozik.

Ripi törik tyára
Cserép fején kutya,
Felü ébred völtve,
Agya lesz itt bugya.

Forrás

Lázár Ervin - Dömdödöm

 

Réber László, grafikusművész

 

Aromo úgy meséli, hogy Dömdödöm egyszer nagyon megszeretett valakit. Igen megörült, te is tudod, mennyire megörül az ember annak, ha megszeret valakit.

El is indult Dömdödöm, hogy majd odaáll az elé a valaki elé, és azt mondja: szeretlek. 

Igen ám, de útközben látott két asszonyt. Éppen azt mondta az egyik a másiknak: „Én igazán szeretem magukat, de ha még egyszer átjön a tyúkjuk a kertembe!…” Mi az, hogy „de ha még egyszer” – gondolkozott Dömdödöm –, akkor már nem fogja szeretni? Aztán jobban odanézett, s akkor ismerte meg a két asszonyt. Világéletükben gyűlölték egymást. „Ejha!” – mondta Dömdödöm, és odaért a templomtérre. 

Ott éppen egy zsinóros zekés poroszló püfölt egy rongyos gyereket. „Én szeretem az embereket – ordította a poroszló, és zitty! a somfa pálcával –, de azt nem tűrhetem…!” – óbégatta a poroszló, és zutty! a somfa pálcával. „Már megint ez a szó, már megint ez a szeretni szó!” – mormogott Dömdödöm, és elgáncsolta a poroszlót, s amíg őkelme feltápászkodott, ő is meg a rongyos gyerek is kereket oldott. S úgy futás közben fülébe jut egy beszélgetésfoszlány. 

Egy fiú éppen azt mondja a másiknak: „Én a világon a legjobban a pirított tökmagot szeretem.” Erre már igazán elkeseredett Dömdödöm, de ez nem volt elég, mert akkor meghallotta, ahogy a ligetben egy lány azt mondja egy fiúnak: „Én igazán szeretlek.” „Mi az, hogy igazán?!– háborgott magában Dömdödöm. – Akkor talán olyan is van, hogy nem igazán? Ha nem igazán, akkor az már nem is szeretet. S ha szereti, akkor miért kell hozzá az az igazán? Vagy szeret valakit az ember, vagy sem.”

S akkor elgondolkozott ezen a szeretni szón. Mit is jelent igazából? Mit jelentett annak az asszonynak a szájából? Mit a poroszlóéból? Mit a tökmagevő fiúéból és mit a ligetbeli lányéból? Mit? De már akkor oda is ért ahhoz, akit megszeretett. Megállt előtte, rápillantott, és azt mondta: „Dömdödöm.” Azóta se hajlandó mást mondani, csak ennyit, hogy dömdödöm.

 

Lázár Ervin - A négyszögletű kerekerdő (részlet)

 

Forrás  

Major Petra - A szeretet matematikája

Osztva szorzódik.

Major Petra

Reményik Sándor - Az ige

Dávid Júlia - Szkíta élefa

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek, 

És áhítattal ejtsétek a szót,

A nyelv ma néktek végső menedéktek,

A nyelv ma tündérvár és katakomba,

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek!

E drága nyelvet porrá ne törjétek,

Ne nyúljon hozzá avatatlanul

Senki: ne szaggassátok szirmait

A rózsafának, mely hóban virul.

Úgy beszéljen ma ki-ki magyarul,

Mintha imádkozna,

Mintha aranyat, tömjént, myrrhát hozna!

És aki költő, az legyen király,

És pap, és próféta és soha más,

Nem illik daróc főpapi talárhoz,

S királyi nyelvhez koldus-dadogás.

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,

Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely,

Ki borát issza: Élet borát issza,

Előre néz s csak néha-néha vissza -,

S a kelyhet többé nem engedi el!

Jancsó Ágnes - Cenzúrázatlanul

 

Közhírré teszem,

hogy soha nem voltam elég

bátor, hogy árnyékként kullogok

magam után, ráadásul félhomályban,

nehogy túl sokan vegyék észre,

hogy létezésem 33 éve 7 hónapja és 22 napja alatt megközelítőleg 230 ezer köbméter oxigént vontam el másoktól,

hogy hiába tudok nyolc nyelven bemutatkozni, mégis szégyellem

azt, akit szerintem elsőre vagy másodszorra vagy mindörökre láthatnak bennem,

hogy akárhányszor a gázra lépek, nyomom a féket is,

hogy legszívesebben egy számmal kisebb cipőt választanék a maratonhoz,

nehogy könnyű legyen, ami lehet nehéz is,

hogy a ki nem mondott szavaimat hatalmas bőröndökbe zárva húzom magam után,

nehogy mások viseljék azoknak a súlyát,

hogy féltem az írás közben lemeztelenedő lelkemet,

ezért inkább cenzúrázom a gondolataimat,

hogy valójában mindentől féltem a lelkemet,

ezért inkább cenzúrázom a gondolataimat,

hogy szeretnék szőke lenni és piros rúzst viselni,

de akkor talán már túl sokan vennék észre,

hogy egy nagyjából 168x70x50 centiméternyi téglatestet veszek el a térből,

hogy néha szeretnék csak egy könnycsepp lenni,

érzelmektől túlcsordulva lefolyni egy arcon,

és örökre felszívódni egy zsebkendőbe,

mennyire egyszerű,

nem kellene megfelelni

valaminek, amiről azt sem tudom, micsoda,

és nem kellene félni például attól sem,

hogy most rányomjak a küldés gombra,

hogy bárki olvashassa cenzúrázatlan gondolataimat,

amiknek a súlyát még megsaccolni sem tudom.

Jancsó Ágnes

Mikszáth Kálmán - A természet szülte gondolatokról

Aki az erdő fáitól, a sziklától, a zuhogó pataktól és a vándorló felhőktől kéri kölcsön a gondolatokat, az nem is fogy ki soha belőlük.

Mikszáth Kálmán - Tót atyafiak

Oubaitori

 

Az Oubaitori egy ősi japán kifejezés és a tavasszal virágzó négy fa - cseresznyevirág, szilva, barack és kajszibarack - kandzsi, azaz japán írásjegyeiből származik. 

Mindegyik virág a maga idejében virágzik, és az kifejezés azt a jelentést hordozza, hogy mindannyian a saját tempónkban növekedünk és virágzunk. 

The ancient Japanese idiom, Oubaitori, comes from the kanji for the four trees that bloom in spring: 

cherry blossoms, plum, peach, and apricot. 

Each flower blooms in its own time, and the meaning behind the idiom is that we all grow and bloom at our own pace.

Forrás 

Fodor Ákos - A haiku

lábam előtt ült

egy madár, majd felröppent -
Nehezebb lettem.

 

Két megközelítési kísérlet (tizenhét illusztrációval)

A formatechnikai minimum (17 szótag, 3 sorban: 5 / 7 / 5; rímtelen, stb.) tiszteletben tartása kötelező, de nem elegendő (aminthogy az még nem szonett, ha egy szöveg tizennégy sorból áll, és a megfelelő helyeken rímel). Egy-egy kiforrott műfaj már mentalitás: élethez, világhoz való viszony, melyet a Szerző képes vagy képtelen hitelesen megérlelni és továbbadni.

A haiku hűvös tökéletességéért „meg kell dolgozni”. A haiku nem harci induló szövege, nem szerelmes levél, nem önajnározó szépelgés, nem muzeális műveltségbemutató. Hanem? Hm. A haiku: haiku. Szerintem valami igen gondosan kimunkált, keskeny, kényes rés, esetleg átjáró: Valóság és Igazság között. Ennek megtalálása sok-sok játékos komolyságot és komoly játékosságot igényel – „feladótól” és „címzettől” egyaránt. Szemlélődő, távolságtartó módon megértő és elfogadó tűnődés és mosolyképesség nélkül csupán haikunak látszó tárgyak jöhetnek létre.

*

A haiku kettőt tesz költővé, amint a szerelem kettőt, szeretővé.

Leírója nem sámán, nem szónok, nem sebész; elolvasója nem alávetett, nem elszenvedő, nem tétlen. Találkozva e fókuszban, oldva oldódhatnak, gyógyulva gyógyíthatnak, s válnak, míg vállalják, valami Harmadikká.

Aszketikus forma, próteuszi műfaj, eleven mentalitás; időt, teret inkább teremt, mint fogyaszt.

Boldogok, akik – ha egyetlen haiku pontjában is – találkozhatnak, és megérinthetik egymást.

Kortárs, 2011. május 

Forrás

Haikuk

Haj, regő rejtem!

Kelj fel gazda, kelj fel, szállott Isten házadra,
Sorjával, seregével, szárnyas angyalával,
Terített asztalával, tele poharával.
Haj regő, régi törvény, haj, regő rejtem!

Amott keletkezik az égen egy pázsit,
Abban legelészik csodafiú szarvas,
Csodafiú szarvasnak ezer ága boga,
Ezer ága bogán, ezer mise gyertya,
Gyújtatlan gyulladjék, oltatlan aludjék.
Haj regő, régi törvény, haj, regő rejtem!

Adjon az Úristen, ennek a gazdának,
Négy szép ökröt, két szép bérest!
A kisebbik béresnek arany ostornyelet,
A nagyobbik béresnek arany ekeszarvat!
Haj regő, régi törvény, haj, regő rejtem!

Adjon az Úristen, ennek a gazdának,
Egy hold földön, száz kereszt búzát,
Egy hold réten, száz szekér szénát!
Haj regő, régi törvény, haj, regő rejtem!

Itt is tudunk egy szép kislányt, kinek neve Örzse,
Amott tudunk egy szép legényt, kinek neve Pista,
Soha Isten meg ne vesse, kebelébe beleejtse,
Bele sindir-söndörgesse, ki-be húzogassa, bele nyomogassa, mint a róka farkát lukba,
Még annál is jobban!
Haj regő, régi törvény, haj, regő rejtem!

Becsiszegünk, csoszogunk,cserfa kéreg bocskorunk,
Hajdina köntösünk.
Haj regő, régi törvény, haj, regő rejtem!

Ajtó mögött van egy ágy, abba hever házigazda,
Feje fölött csatos erszény, abba hever kétszáz forint,
Fele szegény regösöké, fele a gazdáé.
Haj regő, régi törvény, haj, regő rejtem!

 

Zalaszentgyörgyi gyűjtés 1954-ből

 

Neale Donald Walsch - mintha a legjobb barátoddal...

                       Mara Berendt Friedman - Listen. She will teach you Her ways

Honnan szedted azt az ötletet, hogy Isten csakis 'tiszteletteljes' lehet? Isten a fent és a lent. A forró és a fagyos. A bal és a jobb. A tiszteletteljes és a tiszteletlen.
Gondolod, hogy Isten nem tud nevetni? El tudod képzelni, hogy Isten nem élvez egy jó tréfát? Úgy tudod, hogy Istennek nincs humora? Bizony, mondom, Isten találta fel a humort!
Egyáltalán, muszáj ilyen fojtottan beszélned, amikor szólsz hozzám? Azt hiszed, a szleng, vagy a durva szavak kívül esnek a látókörömön? Bizony mondom, úgy beszélhetsz velem, mintha a legjobb barátoddal beszélnél.
Gondolod, hogy létezik olyan szó, amelyet még nem hallottam? Olyan látvány, amit nem láttam? Hang, amit nem ismerek?
Az az elképzelésed, hogy ezek egy részét elvetem, míg másokat kedvelek? Bizony mondom, nem vetek meg semmit. Nem taszít ezek egyike sem. Ez az élet, márpedig az élet ajándék; az elmondhatatlan kincs, a lélek szentsége.
Én vagyok az élet, hiszen Én vagyok az anyaga, és semmi más. Az élet 'valamennyi' oldala isteni célt szolgál. Semmi nem létezik - 'semmi' - Isten által megértett, és Isten által jóváhagyott ok nélkül.

Neale Donald Walsch - Beszélgetések Istennel

Kosztolányi Dezső - Beszélő boldogság

Emily Kell

Beszélni kell most énnekem. Szeretnek.

Szeretnek engem, boldogság, hogy élek.

Beszélni kell mindig s nem embereknek,

hogy vége már, eltűntek a veszélyek.

 

Beszélni égnek, fáknak és ereknek,

neked, ki nagy vagy, mint az űr, te lélek

s nincsen füled sem, látod, én eretnek,

csupán neked, a semminek beszélek.

 

S ki hajdanán lettél a fájdalomból,

mely a vadember mellkasába tombol

és a halál vas-ajtain dörömböl,

 

most megszületsz belőlem és dalomból,

minthogy kitörve rég bezárt körömből,

ujjongva megteremtelek örömből.

 

Forrás

Polcz Alaine - Arról, hogy mit hogyan mondunk

 

Olyan mintát kaptam, mely szerint nem a szépség, az ész a fontosak, hanem valami egészen más. És az, hogy mit hogyan mondunk. Persze mondhatunk sok mindent, nem kell félni, hogy melyik szavunk hova esik és mi lesz belőle, de amit szívből mondunk, az tényleg belehullik a lelkünkbe, mint egy mag. Ilyen vagy, olyan vagy, nem számít, ha mindeközben szeretnek.

 

Polcz Alaine - Leányregény

 

Forrás

Ottlik Géza - Amikor valami baj ért bennünket...

Valaha, amikor valami baj, rosszízű kitolás, megaláztatás ért bennünket, éppen Szeredy találta ki a megoldást rá: elmesélte. Délután a tanteremben, ha tíz percre kiment a felügyelő altiszt, vagy este az árnyékszéken, ahol mindig összegyűltünk, Dani elmondta újra, eljátszotta egy kicsit, hogy hogyan is volt a dolog. S mint egy keleti sámán, afrikai varázsló, ezzel a ráolvasással, vajákolással, egyszerű elmeséléssel elvarázsolta, ártalmatlanná tette, átformálta az egész rosszat, s szinte a szemünk láttára semmisült meg a mérge, szinte érzékelhetően szakadt le lelkünkről gonosz nyomása. Pedig Szeredy sosem humorizált, sosem parodizált, sőt, a lehető legszabatosabban, a valósághoz teljesen hűen foglalta szavakba a történteket. Talán éppen az volt a titka, hogy a teljes és hű valóságot mondta el.

 

Iskola a határon - Medve kézirata

Ágai Ágnes - Szó, ami szó

Nagyon egyszerűen kellene szólni

ebben az agyonbonyolított világban.

Veretes, tiszta, igaz beszéddel

lehántva a sallangokat,

az utánzatok idegen koloncát,

a cifra cikornyák vadhajtásait.

Fehér szavak kellenének,

újra felfénylő, megtalált szavak,

lesikált, erős tölgyfa szavak,

masszívak, faraghatóak,

kemények, érthetők.

Vissza kell adni hitelét,

becsét, szépségét a szónak,

a szóra érdemes szavaknak,

melyekkel szót válthatunk,

és szót érthetünk egymással

jó szóban szűkölködő korunkban.

 

Forrás

Sárhelyi Erika - A szerelem grammatikája

 

Kielemezlek, mint a mondatot,

hiszen alanyi jogom, hogy így tegyek.

Nézem, hogy járják táncukat konok-

szép homlokodon a gondolatjelek.

 

Akár az állítmány, ha kimarad,

vagy egy csonka, torz birtokos szerkezet,

az lennék nélküled - vagy mint szavak,

ha rájuk hullnak zárójel-ketrecek.

 

S te sem lehetsz, csak hiányos, árva,

esetlen félmondat, hogyha nem vagyok.

Ez a szerelem grammatikája -

magában a legszebb szó is csak dadog.

Karinthy Frigyes - Előszó

Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.

~ o ~ o ~ o ~

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek
 

Próbáltam súgni, szájon és fülön,
Mindnyájatoknak, egyenként, külön.
 

A titkot, ami úgyis egyremegy
S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.
 

A titkot, amiért egykor titokban
Világrajöttem vérben és mocsokban,
 

A szót, a titkot, a piciny csodát,
Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább.
 

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
 

Mert félig már ki is bukott, tudom
De mindig megrekedt a féluton.
 

Az egyik forró és piros lett tőle,
Ő is súgni akart: csók lett belőle.
 

A másik jéggé dermedt, megfagyott,
Elment a sírba, itthagyott.
 

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
 

A harmadik csak rámnézett hitetlen,
Nevetni kezdett és én is nevettem.
 

Gyermekkoromban elszántam magam,
Hogy szólok istennek, ha van.
 

De nékem ő égő csipkefenyérben
Meg nem jelent, se borban és kenyérben,
 

Hiába vártam sóvár-irigyen,
Nem méltatott reá, hogy őt higgyem.
 

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
 

Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak
És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,
 

Mert álom a bűn és álom a jóság,
De minden álomnál több a valóság,
 

Hogy itt vagyok már és még itt vagyok
S tanuskodom a napról, hogy ragyog.
 

Én isten nem vagyok s nem egy világ,
Se északfény, se áloévirág.
 

Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél,
Mégis a legtöbb: ember, aki él,
 

Mindenkinek rokona, ismerőse,
Mindenkinek utódja, őse,
 

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
 

Elmondom én, elmondanám,
De béna a kezem s dadog a szám.
 

Elmondanám, az út hová vezet,
Segítsetek hát, nyujtsatok kezet.
 

Emeljetek fel, szólni, látni, élni,
Itt lent a porban nem tudok beszélni.
 

A csörgőt eldobtam és nincs harangom,
Itt lent a porban rossz a hangom.
 

Egy láb mellemre lépett, eltaposta,
Emeljetek hát fel a magosba.
 

Egy szószéket a sok közül kibérlek,
Engedjetek fel lépcsőjére, kérlek.
 

Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.
 

Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt
Nektek, kiket szerettem,
Állván tátott szemmel, csodára várván.
 

Amit nem mondhatok el senkinek,
Amit majd elmondok mindenkinek.

 

Csongor Andrea - Enyéd-tiém

 

Felszaladok a szemöldököddel

Vagy legörbülök a száddal

Nyáron kijönnek rajtam a szeplőid,

És néha megvonom a vállad.

 

Derekamon szétágaznak tenyered vonalai

Testemben meleged hűlt helyét vigyázom

Fázlak, vagy megfájdulok fejedben:

És tulajdonod lehet minden hiányom.

 

Csongor Andrea

 

Forrás

Kormányos Sándor - A mi csendünk

 

A mi csendünk az csendesebb

mint bárki mások csendje,

a mi csendünk az olyan mintha

folyton csendesedne,

s mennél halkabb annál jobban

lehet hallani,

és úgy üvölt, hogy néha már

ki kell mondani.

Lackfi János - Te is, én is

 

 

Te vagy az ág, én a levél,

te vagy az ér, én benne vér.

Te vagy a mák, én a dió,

te a tucat, én a bio.

Te vagy a kulcs, én meg a zár,

ha te a bér, én meg az ár,

te vagy a kés, én az acél,

te a szoknya, én a pecér.

Te az írás, én meg a fej,

te a zloty, és én a lej.

Te vagy a szem, én meg a száj,

te a lehet, én a muszáj.

Te az igen, én meg a nem,

ketten együtt a nemigen.

Te fül, én meg fülbevaló,

te a címzett, én feladó.

Te a labda, én az ütő,

te a süti, én a sütő,

te a citrom, én meg a mag,

én is magam, te is magad.

Te vagy a szörny, én meg a szép,

te a festő, én meg a kép.

Te a gitár, én meg a hang,

te vagy a nyelv, én a harang.

Te vagy a fej, én meg a nyak,

te a pohár, én a konyak.

Te vagy a csont, én meg a hús,

te az ajak, és én a rúzs.

Te vagy a sok, én a kevés,

te a sírás, én nevetés,

te vagy a min, én a denem,

te vagy a vég, a végtelen.

 

Forrás: Lackfi János