Gyurkovics Tibor - Hajnal

A nap aranyos karikája
sugaraz rá nagy sisakot
karját kinyújtva a tájba
mint hajnali fáklya, lobog.

Lesem, idejössz, ideérsz-e
a fák közt? Rajz a vizen
cikázik az árnya, a lépte
hogy sajdul és fáj a szivem!

Ne siess, ne siess, de szeretlek!
Tudod-e, hova érsz, te leány?
Itt zúgnak estente a vermek
itt hullik a fűzfa reám.

A sípjaim is szomorúak

az ünneplőm fekete
ősszel madarak raja krúgat
és csontos a férfi keze.

Csak a fejsze villog a vállon
a melledet hó födi el
és nappal oly nagy a magányom
hogy estére nem birom el.

Gyere már, gyere már, ideérsz-e?
Sugaras kicsi énekesem
kapaszkodj nyírfa-levélbe
azon érsz ide szélsebesen!

Szeretlek. Gyöngyöm a gyöngyöd
Tiéd a sóm, kanalam
mezítlen kell idejönnöd,
hogy rádadjam, ami van.

Rádadjam ruhául a tájat
s a bíbor nagy hegyeket
el kell, hogy bírja a vállad
mindent, amit szeretek.

Örökké hordjad a házam
csiga fel, csiga le, ez az út
és én adok Néked majd három szivet
falevél-alakút!

Szeretlek, jobban a szélnél
mi öleli hosszan a fát
szeretlek, mintha Te élnél
helyettem egy életen át.