Nem pattant fel még a hársfa
olvadékony mézvirága,
még nem hömpölyög az illat
mint az áradó folyó,
de a fényzöld lombozatban
mézgásan csorog a dallam:
füttyöget és csetteget egy
szürketarka léprigó.
Énekében nincs cikornya:
mintha aprókavics volna
torka mélyén, úgy csereg fel
először, csak próbaképp,
megáll aztán, vetélytársa
távoli válaszát várva,
figyelmesen hallgatózik,
félrebillenti fejét.
Bár ligetnyi madárdal szól,
kihallja a madárdalból,
hogy távoli revírjéből
a másik mit válaszol,
s megereszt egy könnyű trillát –
úgy pereg le, mint a csillám:
villódzik a levegőben,
s mire leér, nincs sehol.
Megint szünet. Most a kedve
megjön, s belemelegedve
cifrázza és hajlítgatja
a bonyolult íveket –
de egyszerre abbahagyja,
és tetű után kutatva
szárnya viszketős fonákján,
gyorsan tollászkodni kezd.
Forrás: A madár. Azt hiszem, a Rögzített mozgás kötetemben volt (2004).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése