Ül a bogáncson a sárga csicsörke,
félszeme lopva az égre tekinget,
másik a földre pillog ijedten.
Ám, hogy a zord ég hirtelen enged,
s fellege nyíltán ömlik a napfény,
éneke buggyan: csókot ígérő,
angyali tiszta, mennyei nektár!
S a Temetőkert és a November
hallja s nem érti: honnan e bízás,
e hihetetlen lelkierő, a tél küszöbén is,
e cseppnyi madárban?
félszeme lopva az égre tekinget,
másik a földre pillog ijedten.
Ám, hogy a zord ég hirtelen enged,
s fellege nyíltán ömlik a napfény,
éneke buggyan: csókot ígérő,
angyali tiszta, mennyei nektár!
S a Temetőkert és a November
hallja s nem érti: honnan e bízás,
e hihetetlen lelkierő, a tél küszöbén is,
e cseppnyi madárban?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése