Bejön egy arc és nem megy többet el.
Egészen behajol a képbe.
Tapogatózó ujjunk alatt ver
a homlok érverése.
Nem gondoltuk, hogy ez lesz az az arc.
Nem néztük jól meg az ablakkeretben.
De tarkójára tűz a nap
és értjük őt már egyre fényesebben.
Nem gondoltuk, hogy ez lesz az az arc.
Szabálytalan az orra, szája,
de közelebb jön és pontosan
kirajzolódik minden vonása.
Mert hátulról kap megvilágítást,
hogy fölragyogjanak könnyű ujjai.
Bejön, leül, levetkezik.
És nem tudjuk már elbocsátani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése