Este,
felzúg az ár,
az erdők mély lélegzete,
rikoltó madarak
szállnak az égen, partok,
a sötétség partjai, vénen,
s a csillagok tüze fölöttük.
Ember módjára éltem,
elfeledtem a nyitott kapukat
megszámlálni. A zártakon
bekopogtam.
Minden kapu nyitva.
Tárt karral áll, aki hív.
Lépj hát asztalhoz.
És szólj: zengnek az erdők,
a föllélegző folyón át meg át-
szállnak a halak, az ég
csupa tűz-remegés.
Der Wanderer
Abends,
der Strom ertönt,
der schwere Atem der Wälder,
Himmel, beflogen
von schreienden Vögeln, Küsten
der Finsternis, alt,
darüber die Feuer der Sterne.
Menschlich hab ich gelebt,
zu zählen vergessen die Tore,
die offenen. An die verschlossnen
hab ich gepocht.
Jedes Tor ist offen.
Der Rufer steht mit gebreitenen
Armen. So tritt an den Tisch.
Rede: die Wälder tönen,
den eratmenden Strom
durchfliegen die Fische, der Himmel
zittert von Feuern.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése