Éppúgy bemocskolja a kristályszél alját,
mint például három hete.
Éppoly szomorú a málló vakolat porlása a falon,
s a leveletlen gallyak bádogcsörgése az akácfán.
De jön az ünnep, s nő, fényesedik.
Megtölti a szíveket, s kidől belőlük.
A sár, a gally-csörgés, a málló vakolat:
kellék lesz, épp idevaló.
Az ünnepé, mely hívja őket, s lábához szelidíti.
Az ünnepé, mely oly mérhetetlenül hatalmas,
hogy még ellenségét is
magához engedheti kockázat, aggodalom nélkül.
Az ünnep a szív legfőbb gazdagsága.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése