Szabó T. Anna - Útravaló

 

Bátorság. Indulj. Meg ne torpanj.
Ne kérdezd, hogy a célod hol van.
Köss könnyű kendőt, köss sarut.
Ki tudja, meddig visz az út.

Ha minden lépés élvezet,

tán mindegy is, hová vezet.
Csak lélegezz, csak lépj. És ennyi.
Szívdobogásra menni, menni.

Vidd, ami kell. Kevés elég.
A tűz, a föld, a víz, az ég.
Aki ismeri önmagát,
útvesztőiből is égre lát.

Nem baj, ha körbe-körbe jársz:
aki vár, úgyis rátalálsz.
Úgyis rád talál, aki vár:
az út kinyit, a pont bezár.

A labirintus közepe
csalogat, csábít befele:
puha, fészekmeleg, sötét.
Ki kit talál meg, az a tét.

Indulj. A többit rád hagyom.
A táska leng a válladon:
az ellensúlyról énekel,
miközben lelked égre kel.

Itt tart a földön: el ne szállj.
Vedd, vidd, vidulj! Menj, meg ne állj!
Ha messze jut, ha visszafut:
mindig magadhoz visz az út.

Garai Gábor - Növényi hit

A természet hitében élők
tudják: növények, állatok
hült porából nőtt, amivé nőtt
az ember,
s visszatántorog
a porba, virágba, madárba;
és sárba fúl, és szállni kél;
s nem jön el végső pusztulása, –
tovább él minden, ami él:
a falon a futó bogárka,
utcán a kolduló veréb,
égbe nyújtózó szomjú pálma,
s elefánt, mely tűnődve lép,
mind – az Ő s az Én – elegyedve.

 

S a változás formáin át
egyszerre vált halált új rendre
az innen- és a túl-világ.

 

A kert öröme, (1971) [26-27.]

Szabó T. Anna - Tűz

Egy régi vers Géher Istvánnak

 

Mert a varázsló tudja.

Ülnek körülötte, a szemük parázslik,

a szívük mohóság és szomj. Körülülik,

mint a barbárok a tábortüzet.

Tűzzé akarnak válni maguk is.

 

De a varázsló tudja.

Nem erdőtüzet akar, nem

mindent felfaló lángot,

hamut a szív helyén. Nem.

Koncentrált izzást, egy tűzben a mindent.

 

És a varázsló tudja.

Aki barbárságát már tógára cserélte,

ide akar majd visszatérni, mindig.

Ez volt a leghevesebb láng, amikor még

körben sötétség. Ott és akkor: éltünk.

 

Forrás

Garai Gábor - Fényes ősz

Lehullt a záporos nyár minden fanyar gyümölcse,
s most lobban föl az ősz: deres prizmákon át
harmatos ég ragyog rám, hogy gyöngéden betöltse
e zord, szeszélyes év késő varázslatát.

Fűbe ájult az alma, de zöld a lomb a fákon,
fölpattant a dióhéj, de eper-inda jár
rögtöl-rögig a torzs közt, s rügyet fakaszt sugárzón,
hol bambán körbe-leng a faggyal-verő halál.

 

És harmadszor virágzik az asszony-húsu rózsa,
tomboló dáliák mámorban ringanak.
S a lágyan érkező est hűs arcomba sodorja
a jövendő tavaszból kihajló ágakat.

Mert ujjászületést igér minden e földön;
mert: égjen az avar, – hamva új fát nevel.
És a hajnalmadár – ha bíbor napja följön –
örökös forradalmak deléről énekel.

Kedd, (1966) [51.]

Forrás

Az vagyok...

Alice Mason

 

Nem az vagyok, ami történt velem, az vagyok, azzá leszek, amit választok.

 

I am not what happened to me, I am what I choose to become.

 

(Ezt nem Carl Gustav Jung mondta.)

Elena Bernabè - A sötétségről

~ Nagyi, hogy vészelsz át egy ilyen sötét pillanatot?

~ Kicsikém, a sötétség csak egy meghívás. Megszabadít attól, ami volt, hogy lásd, ami van.

~ Ezen a ponton csak feketét látok.

~ Miért keresed a fényességet, ha helyette a sötétben találod meg az erődet. Újjászületni egy új életre. Ne utasítsd el a sötétséget, menj át rajta.

~ Meg is lehet halni...

~ Valószínűbb, hogy inkább meggyógyulsz. Az összes belső gyengeségedtől.

~ Nagymama, a gyógyulás az egy más dolog. Azt jelenti, hogy az ember jól érzi magát, békében van önmagával és a világgal, azt jelenti, hogy fittnek kell lenni, és megvan a szükséges erő az élettel való szembenézéshez.

~ Gyermekem, elhitették velünk, hogy ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, időt kell szánni a problémák megszüntetésére. De a belső gazdagodáshoz vezető út más. A gyógyulás azt jelenti, hogy megvan a bátorságod átmenni a saját sötétségeden. Nem ismerek más gyógyulási módot, mint a sötét és titokzatos utazást. Magadban...

 

Elena Bernabè

 

Marianne Williamson - A bőségről

 

Addig, amíg ügyelünk arra, hogy a benső bőségünket építsük – egység bősége, megbocsátás bősége, szolgálat bősége, szeretet bősége – addig bármilyen külső hiány csak átmeneti.

As long as we remain vigilant at building our internal abundance — an abundance of integrity, an abundance of forgiveness, an abundance of service, an abundance of love — then external lack is bound to be temporary.

Marianne Williamson - Everyday Grace