Tóth Krisztina - Keskeny szoba

Eleinte még mindent hazavittem.

Metróztam kisszekrénnyel, képkerettel.
A legnehezebb ezt volt megtanulni:
hogy az emberek itt mindent kiraknak.

Faragott fotelt, lámpát, gyerekágyat.
Gyakran álltam a szakadó esőben,
és nézegettem egy horpadt ágybetétet,
vagy egy kaspóval szálltam fel a buszra.

Van mindenünk, hogy ehessünk, aludjunk.
Semmi se kell már, lehajolok mégis:
megfordítok egy sáros nagykabátot,
mintha megnézném, hogy tényleg halott-e.

Ha nem vagy otthon, fejben rendezel be
titkos szobákat, talált bútorokkal.
Belekotorsz a kidobott ruhákba,
hogy felismersz-e valamit a múltból.

Itt ez a vers is: rögtön telehordtam
tömött szatyrokkal, székekkel, komóddal.
Alig lehet a sorok közt haladni,
és a fal mellett kijutni belőle.

Forrás