Milyen jó most nekem pihenni.
Nem történik velem rossz semmi.
Lelkemben méla csend dalol,
távolodik, de örömöt dúdol.
Surranva fölrepül a gond.
Szépség van, lebegő, édeni Biosz.
Ablakomon időpók sző csipkehálót.
Két ködszála közt kisuhanok,
hiszen nyitottak a dimenziók.
Elérkezett az én világalkonyom,
ajándék ez, mennyire nem bánom.
Múlt és jövő között jelen vagyok.
Csak az én hal meg. Én nem vagyok.
E „nem vagyok” a legszebb dalnok.
Vándorlok, kóborlok, szárnyalok,
nem-énként boldog vagyok.
Szikra, amely parázsként hunyorog.
Örökmécs. A küszöbön majd átlobog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése