Egy ausztrál ápolónő, Bronnie Ware végstádiumban lévő betegeit arról kérdezte, hogy mik azok a dolgok, amiket máshogy csináltak volna az életükben, azaz így a halálhoz közel miket bánnak leginkább. Az öt leggyakoribb megbánás:
„Bárcsak lett volna bátorságom a saját életemet élni, nem pedig mások elvárásainak megfelelni.”
A legtöbben ezt sajnálták. Amikor az ember élete végéhez közeledik és őszintén visszatekint, szembesül vele, hogy mennyi álmát nem teljesítette be.
„Bárcsak ne dolgoztam volna olyan sokat.”
Minden férfi betegem szájából elhangzott. Sajnálták, hogy kimaradt az életükből gyermekeik fiatalsága, hogy kevés időt töltöttek társukkal.
„Bárcsak lett volna bátorságom az érzéseim kimutatására.”
Sok ember érezte úgy, hogy a konfliktusok elkerülése végett elnyomta az érzéseit. Ennek az eredménye egy középszerű élet lett, és soha nem váltak azzá, akivé válhattak volna.
„Bárcsak ne hanyagoltam volna el a barátaimat.”
Gyakran egy régi barátság értékét csak az utolsó hetekben ismerjük fel. Sokan számoltak be arról, hogy annyira lefoglalta őket a saját életük, hogy az évek során fontos barátságokat hagytak elúszni.
„Bárcsak megengedtem volna magamnak, hogy boldogabb legyek.”
Sokan
csak életük végén ismerik fel, hogy a boldogság is választás kérdése.
És ahelyett, hogy a boldogságot választották volna, beleragadtak a régi
mintákba, szokásba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése