2025. december 30., kedd

Jóna Dávid - Várok


Egész életemben várok,
egy telefonhívásra, zöld lámpára, napos időre,
várok egy ismerős arcra, lelkem akarta hőre.

Várok a gólra, a változásra, egy mozdulatra, egy döntésre,
arra, hogy elindulhassunk, s várok a megérkezésre.

A kapásra, a refrénre, a gyógyulásra,
egy nyitott ajtóra, egy újabb feladatra,
egy érdekmentes társulásra,
és végre egy megbukott árulásra,
ahol meztelenség vár az álruhásra.

Várok valamire, arra, hogy elkezdődjön,
hogy vége legyen,
hogy végre legyen….

Várok arra, hogy összegyűljön, hogy elfogyjon,
hogy megerősödjön, hogy válasszon, hogy elkopjon,
hogy adjon, hogy megmaradjon,
hogy álljon meg, hogy szaladjon.
várok egy újabbat, egy mást,
mert nem értem, miért ez…
Ady gazdagságot ígér annak,
ki várni tud, s várni érez.

Várok az alkalomra, egy igaz hitre, barátságra,
egy megálmodott állomásra,
várok egy bocsánatra, egy vallomásra,
egy nem felesleges önfeláldozásra,
egy őszinte találkozásra,
úgy várok rá, mint fonalra a rokka,
várok igaz kérdésekre, s igaz válaszokra.

2025. december 29., hétfő

Szabó T. Anna - Határok


Minden mozdulattal
határokat keresek
és határokat hágok át.
Mint az újszülött
és a haldokló hadonászik, ahogyan
keresi testének körvonalát.

Kisbaba, megragadom a világot,
mohón magamba tömöm,
anyaseb, anyaűr, csupa fájás,
csupasz létszomj, kell, kell, kell az öröm.

Körülrajzolva, beszorítva
átjárok határaimon.
Ordítva, kiborulva-borítva
a teljességet iszom.

*
Körülrajzolni magamat.
Tért foglalni a nap alatt.
Hogy ez vagyok, hogy ez leszek.
Valakit mindig keresek.
Egy saját testet. Másik testet.
Hogy átszeressen. S ne keressek.


Dalai Lama - A különbségről


Ha túl sokat hangsúlyozom, hogy ázsiai vagyok, tibeti vagyok, buddhista vagyok, én magam hozom létre a különbséget.

A Dalai Láma – A boldogság tanítása c. film főszereplője maga Őszentsége, a 14. Dalai Láma

2025. december 25., csütörtök

Nemes Nagy Ágnes - Hóesésben


 Szakad a hó nagy csomóban,
veréb mászkál lenn a hóban.
Veréb! Elment az eszed?
A hóesés betemet!
Nem is ugrálsz, araszolsz,
hóesésben vacakolsz.
Fölfújtad a tolladat,
ázott pamutgombolyag.
Mi kell neked? Fatető?
Fatető!
Deszka madáretető!

2025. december 24., szerda

Szabó T. Anna - Hóhullásban

 

Hóhullásban sok pihe hull:
egy pihe sem lesz így egyedül.
Egyedül nem jön, nincsen kedve:
egyedül a hópihe csak dideregne.
 
Egymaga nem jön: százan jönnek,
kavarog a sok pihe, hullanak, esnek,
kavarog százezer, hull millió,
perdül és táncol és kanyarog a hó.
 
A földre leérve összefogóznak,
tolldunnának, lágy takarónak,
belepik az utcát, a tereket, a várost,
Szentendrét és Budafok-Hárost,
 
belepik a ligetet, belepik a szigetet,
összefogózva már nem didereg,
már nem fázik a sok pihe-csillag,
tollpuha paplana csillog-villog.
 
Alszik alatta a rét meg az erdő,
könnyű a dunna, pihepuha felhő,
alszik a föld és a földben a búza,
hótakaróját magára húzza.
 
Csend van, csend van, semmi se moccan,
ág sem roppan, cipő se koppan,
nyugszik és alszik a tér meg a táj,
csak a hó, csak a hó, csak a hó muzsikál.

 

2025. december 23., kedd

Szabó T. Anna - Fénykör


Szép asztalkánk, terülj-terülj,
gyertya, te középre kerülj,
lobogj, vonj be fénykörödbe,
hadd legyünk itt mindörökre.


Fénykör az én varázsköröm,
varázslatát meg nem töröm,
szép terítő, díszes asztal,
emlékekkel megvigasztal.

Akik egyszer köztünk ültek,
égi asztalhoz kerültek,
de most közénk visszajönnek,
velük lesz teljes az ünnep.

Karácsonykor varázsolok,
minden hiányt bepótolok,
minden rosszat helyrehozok,
karácsonykor varázsolok.

Akik éltek, bennünk laknak,
örülj minden mozdulatnak,
ők néznek ki a szemedből,
ők esznek a kenyeredből.

Ők teszik a sok jót benned,
értük kell most jónak lenned,
karácsonykor mind itt vannak,
nem kérnek, de mindent adnak.

Gyertyafényben mind itt vagyunk,
eszünk-iszunk, jól mulatunk,
örülünk az öröklétnek:
ez az ünnep örök élet!

Karácsonykor varázsoljunk,
áldott jó szavakat szóljunk,
mosolyunkat, víg kedvünket
sokszorozza meg az ünnep!

Forrás

2025. december 22., hétfő

Áprily Lajos - Vigasztaló vers


Ne félj, az óra meg nem áll,
szelek szűnnek, vizek apadnak.
Hiába hosszú, vége lesz
az éjszakai sivatagnak.
 
Sívó, sötét homok felett
a hajnalszél kibontja szárnyát
s elmenekül a puszta-rém,
a bíboros ruháju skárlát.
 
Ne félj, az óra meg nem áll.
Reggel felé elszáll a láz is,
reggelre enyhülés fogad,
forrásvizes, hűvös oázis.
 
Új fénnyel csillogó utunk
riasztó árnyékkal nem állja,
sem orgonálva nem kisér
a bú alattomos sakálja.
 
Ne félj, az óra meg nem áll.
Mint valami fekete várrom,
a gond komor pirámisa
elmarad a látóhatáron.
 
Nézd, gyöngyházfény az ablakon,
a köd csak egypár szürke foszlány,
s azt is széttépi most a nap:
sörényes, büszke hímoroszlán!