Akik megvilágítják a lelkünk, a szellemünk.
Amit helyettünk öntenek szavakba olyan ékesen vagy olyan magától értetődő egyszerűséggel. Olyan szívderítően vagy olyan inspirálóan. Olyan finoman vagy olyan leplezetlenül, pontosan. És akik eldalolják azt.
Ma csak a szád kell és a kezed, a szavak most nem hoznak lázba, napoljuk el a költészetet - nézd, a testem mennyire árva. Rád csókolom, mit elmondanék, bőrödbe sütöm a szavakat - holnap lehet, majd meg is írom, ha lángra gyújt újra a gondolat. Lobbanj fel bennem, mint szószegett napok után a csavargó ihlet, ereimben lüktetve zakatolj, eméssz fel, akár percet az élet. Úgy ölelj, hogy költemény legyen a vágyódó, lázas mozdulat. Szeress, mint még sosem szerettél - s én minden sorommal megáldalak.
Egy időszak vègèt ès egy ùj kezdetèt nem a naptàr mutatja, hanem a
szìvünk. Nem az ùj èvben kell hinni-bìzni, hanem mindig ès mindenkor
önmagunkban. Szántó Brigitta asztrozófus