2025. február 26., szerda

Szabó Lőrinc - Szövetség

 

Ágaink egybecsavarodtak,
gyökereink összefogóztak,
árnyunkba utasok heveredtek,
lombunkból madarak szárnyrakeltek, –
magunknak mi már megmaradjunk,
másnak, egymásnak annyit adtunk,
annyit kinlódtunk és mulattunk,
hogy vígak, búsak, rosszak és jók,
lettünk egy kicsit már hasonlók.
 
Mikor a sors összeültetett,
csemeték voltunk még, gyerekek,
fiatal társak, szövetkezők,
rosszabbak elől menekülők,
játszottunk tündéri fuvolákkal,
haragos, fekete trombitákkal,
nem törődve senki fiával:
elszakadók és összehajlók,
valami titokban hasonlók.
 
Aztán nőttünk – Védett az isten,
nincs fejsze, amely leterítsen,
jöttek ránk fénylő fegyverekkel,
mi álltunk hallgató sebekkel,
s ki ellenünk tört, keze fonnyadt,
szúrós tűzben csontja megolvadt,
háza bedőlt, szeme kisorvadt, –
s mi álltunk, két fa, virágba bomló,
elrendelt csodához hasonló.
 
S ez biztat, ez, az érthetetlen.
Mesében állunk, csoda-kertben, –
s ha mese, a fának is lehet szive,
zengünk is, ugy zeng a kettőnk hite,
mint a harangok, ha vasárnap
Kálvin lelkével nekiszállnak
az illatos, napos határnak:
jövőt zeng két hang, muzsikáló,
szétlüktetve egybefonódó.
 
Kétszer-egy sors az isten előtt,
szövetség nem lehet más se különb:
hogy én mi vagyok, nem tudom,
csak azt, hogy benned bizhatom:
bármennyit sírtál, hadakoztál,
jönne uj vihar, rámhajolnál,
magad ellen is átkarolnál:
egymásra fájva rászorulók,
lettünk mindenkihez hasonlók.
 
Két fa, együtt, testvéri lombban,
egyek vagyunk sok fájdalomban,
örömökben és kényszerekben,
máskép tán élni is lehetetlen:
magunknak hát már megmaradjunk,
gyökereinkről ne szaladjunk,
tavaszban, őszben gyarapodjunk,
legyünk hívők, bátrak, kitartók:
az örök reményhez hasonlók.
 

2025. február 25., kedd

Nemes Nagy Ágnes - Magas hegyekre áhitok

 
Magas hegyekre áhitok
hol megfejtődik száz titok,
hol nincsen bűn és nincs piszok,
csak fényes ég és nárciszok.

Forrás

2025. február 22., szombat

Turi Tímea - Innen szép



Ahol én állok, onnan szép győzni.
Megtalálni rejtett tartalékokat.
Tapogatózni, csak araszolni,
és hirtelen ellátni messzire.

Ahonnan én nézek, nem néznek mások,
és én sem látok máshonnan, ahonnan ők.
Megbeszélem velük, de mire átkiáltok,
nem értenek, és őket én sem értem.

Útban a dombtetőre: innen szép győzni,
de hogy mászhatnék hegyet, istenem?
Az élelmem fogytán, és bár süt még a nap,
uram, tudod, hogy fázok éjjelente.

Ahol én mászok, onnan szép nyerni,
belátni, hogy a hegy miért magas;
és hogyha ez a hegy alólam elpereg,
az első szem, vigyázok, ne legyek magam.

Várni jó, ezt, igen, tényleg megtanultam,
és bármibe már megkapaszkodom.
Egy hegy tetején, itt, a déli féltekén:
ki tudja, most mélyen vagy magasan vagyok.
 


2025. február 19., szerda

A segítségről

Aki megpróbálja kisegíteni a pillangót a gubójából, megöli. Aki megpróbál egy csírát kisegíteni a magból, elpusztítja. Aki megpróbálja felébreszteni a tudatosságot valakiben, aki még nem áll készen, csak összezavarja. Vannak olyan dolgok, amelyeket nem lehet segítséggel előremozdítani; belülről kell elkezdődniük.

Whoever tries to help a butterfly out of its cocoon, kills it. Whoever tries to help a sprout out of seed, destroys it. Whoever tries to awaken consciousness in someone who is not ready, confuses them. There are certain things that cannot be helped; they must happen from the inside out.

(eredete ismeretlen)

2025. február 17., hétfő

Szepes Mária - Fényköszöntő

 

Milyen jó most nekem pihenni. 
Nem történik velem rossz semmi. 
Lelkemben méla csend dalol, 
távolodik, de örömöt dúdol. 
Surranva fölrepül a gond. 
Szépség van, lebegő, édeni Biosz. 
Ablakomon időpók sző csipkehálót. 
Két ködszála közt kisuhanok, 
hiszen nyitottak a dimenziók. 
Elérkezett az én világalkonyom, 
ajándék ez, mennyire nem bánom. 
Múlt és jövő között jelen vagyok. 
Csak az én hal meg. Én nem vagyok. 
E „nem vagyok” a legszebb dalnok. 
Vándorlok, kóborlok, szárnyalok, 
nem-énként boldog vagyok. 
Szikra, amely parázsként hunyorog. 
Örökmécs. A küszöbön majd átlobog.
 

2025. február 16., vasárnap

2025. február 12., szerda

Rick Rubin - A művészetről


A művészet nem a felhasznált eszközben, anyagban vagy felszerelésben rejlik. Hanem abban, ahogy a világot látod.
 
Art isn't in the tools, material or equipment you use. 
It's in the way you see the world. 

 

2025. február 11., kedd

Sadhguru - Az emberről

Emberként nem egy végleges teremtmény, hanem egy állandó folyamat vagy. Semmi sincs rögzítve – olyan lehetsz, amilyen lenni akarsz.

Sadhguru

Forrás

2025. február 10., hétfő

Fekete István - Az Élet ébredése


Elindult benne valami titokzatos reszketés, ami nagyobb volt mindennél, amiért volt és lett minden, elindult benne a teremtés lüktetése, az Élet.
A kis kukoricaszem élni kezdett. Szétfutott benne a szeretet melege, és engedni kezdett a téli zsugoriság keménysége. A kemény szem megpuhult, lisztje tej lett, héja bölcső, és a rügyező kis csíra elindult a nap felé.
 

2025. február 8., szombat

Faludy György - Michelangelo utolsó imája


Üllőd a föld s az égi boltra állván
oly ívet írsz karoddal, mint a nap.
Hetvenhat éve állok fenn az állvány
deszkázatán, de nem találtalak.

Vésőm alatt porladva hullt a márvány
s öklömben torzó, vagy bálvány maradt.
Nem leltelek meg, illanó szivárvány,
ki ott ragyogtál minden kő alatt.

Magam lettem vén kőtömb, száz bozótban
megszaggatott, mogorva, durva, szótlan,
de lelkemben még égi fény ragyog.

Hogy tudnám testem börtönét levetni?
Üss rám, ha tudsz még vén bűnöst szeretni,
Istenszobrász! A márvány én vagyok.

 
(Firenze, 1935)

Forrás

2025. február 2., vasárnap

Szabolcsi Erzsébet - Körforgás


Szikra voltam,
lánggá lettem,
fellobogva
lángra leltem,
lángnyelvekkel
ölelkeztem,
ellobbanva
hamu lettem.
 
Hamu voltam,
füstté válok,
füstként felhők
közé szállok.
Felhőhabként
messze futok,
esőcseppként
hozzád hullok.
 
Eső cseppje,
ennyi voltam,
amíg hozzád
eljutottam.
Arcod, tested
megismertem,
a talpadnál
földdé lettem.
Hideg földre
mikor fekszel,
nem tudod még,
mit cselekszel.
 
Szerelmesen
hozzád bújva
lobbanok fel:
szikra újra.

Forrás