szavaim talán sürgetőnek tűnnek, és eléggé suták is.
Kalácsot sütöttem ma itthon,
csordult a tészta át a tálon,
eszembe jutott kelesztés közben,
amit régen meg akartam kérdezni tőled:
használtál-e öntőformát az első nő teremtésekor?
Volt-e recepted, vagy improvizáltál
a hozzávalókkal?
Egyszerűen fogtad Ádám bordáját,
adtál hozzá pár evőkanálnyi kerekséget, puhaságot,
gyorsan párolgó könnyeket?
Futott-e túl leheletedre a lélek az anyag határán?
Amikor kész lett, mit illesztettél először
a csupasz testre,
szájat, szempillákat, gömbölyű mellet,
vagy azonnal magokat szórtál
a medencecsontok közé a nemesebb
célok érdekében?
Ismerted te egyáltalán a szépség fogalmát, Uram?
gondolkodtál azon, mit kezd a nő vele,
és mit a férfi?
Kimérted dekára a józan ész és az érzékek arányát?
Felvágtad-e az első nő nyelvét a boldoguláshoz.
Voltak elvárásaid felé, hogy mennyit szüljön,
meddig maradjon otthon kenyeret sütni,
mikor adja bölcsődébe gyermekét?
Számoltál akkor a szingliség
vagy az egyedülálló anyaság eshetőségeivel?
Gondoltad volna, ha a nő kilakozza körmét,
vörösre festi száját, miniszoknyát húz,
a férfiak szabad prédának tekinthetik?
Adtál-e tanácsot, ahogy egy jó szülő,
hogy óvja magát, ha Ádám
mégsem találja benne kedvét?
Fülébe súgtad, amíg kezed között forgattad,
hogy a teste nem eladó?
És vajon felháborodtál-e,
amikor megtudtad,
másoknak mennyit ér?
Kézen fogod, ha körömcipőben botladozik,
dicséred-, ha előléptetik,
kimosod száját a céges bulit követő hányás után,
vagy ha mérgében káromkodik?
Megbocsátod szertelenségét?
Haragszol, amikor rossz döntéseket hoz?
Küldesz-e hozzá angyalokat, ha szüksége van vigasztalásra?
De, valójában csak annyit akartam kérdezni, Uram,
elégedett vagy-e azzal, amit most bennem látsz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése