Nézek és a horizont visszanéz.
Reggel-este vigyázza léptem
követelő napszem, hűvös holdszem,
sohase lehetek egyedül.
Felhők, vizek, fák vissznéznek,
citromból visszanéz a sárga,
tenyeremből kutyafej bólong:
hogy veled vagyok, jól van így.
Felel a kávé keserűje,
felel az esővíz az arcon:
velünk vagy, itt vagy, elfogadtunk,
érzékletekkel biztat a test.
Ölelés melege, kéz szorítása,
a jóság közele ahogy átjár,
felel rám, megfelel nekem,
beburkol, megvéd, mikor alszom.
Felébredek, kezdődik újra:
minden hívás és felelet,
minden lélegzet átjár rajtam,
átlelkesíti a világot.
Az Ár című kötetből, Mesterházi Mónikának ajánlva
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése