Aszaltszilva arcú
görbült nagyanyám,
decemberi varjú vén gesztenyefán
Hócsillagos télben lelsz-e még magot?
Látsz-e hulló égen néha szép napot?
Lelkedet a vállad azért tartja csak,
hogy a vesző vágyak arra hulljanak?
Vagy fel tudsz még szállni,
ha a föld nehéz?
Szemed csöndje nyári mezőket idéz:
Búzavirág fényű reggelek tüzét,
érett zizzenésű élet örömét,
szikár nagyapámat friss tarló fölött,
derekán a nyárnak, aki megszökött.
És most itt kucorgol, eres küszöbön,
ajkad imát mormol, lesed hátha jön
nagyapa a csöndből hulló égen át,
ellopni a földről saját asszonyát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése