László Noémi - A jó kérdés

Néhány hete a mell­ka­som­ban
va­la­mi úgy tesz, mint­ha fájna,
és nyom és szúr, elég erősen,
on­nan.

Tán azt akar­ja: te­gyem ki, a fényre.
Vagy kerítsek még va­la­mit köréje,
hogy szét ne röpüljön a sok ca­fat,
ha rob­ban.

Mindkét do­logról azon­nal le­mond­tam.
Jel­lemző vétek: történjen va­la­mi, én
csak a halál tu­datában
lépek.

És ami történhet, amúgy se sok.
Legföljebb nem áll hátam mögött
an­gyal, mi­kor le­blok­ko­lok.
De nem,

a szívzár szép, könnyű és egy­szerű,
nem es­het meg ve­lem, és an­gya­lom is
itt van va­la­hol, mert meg­tart
a derű:

a mell­ka­si rossz érzést leszámítva
nyu­godt va­gyok, mint­ha sikítani és
fe­jem fal­ba ver­ni nem vol­na
sem­mi ok,

mint­ha tudnám: méltányo­san
és bölcsen cse­le­ked­tem,
miután min­den helyénvaló
kérdést fel­tet­tem.