Salvador Dali - Lágy óra első robbanása pillanatában 1954
A tegnapokkal fogy az élet,
A holnapokkal egyre nő,
S szemedben mégis mindörökké
A mának arca tűn elő.
Ha ember távozik a földről,
Helyére nyomban más hatol,
S az esti nap, mikor lenyugszik,
Egyúttal fölkél valahol.
Úgy látod: mindig egy a gázló,
Csak rajta más hullám suhan,
Úgy látod: mindig minden ősz más,
Egy lomb hull mégis lassudan.
Vak éj nyomán a drága reggel,
A szép királyasszony lebeg;
Még a halál is csalfa látszat,
Úgy életünket őrzi meg.
Egy ős igazságról beszélnek
Parányi percek, nagy korok:
Halhatatlan az Universum,
S a végtelen körül forog.
Ezért ha illan ez az év is,
S a múltba szállva szétomolt,
Lelkedben ott a kincs örökre,
Amely valaha benne volt.
A tegnapokkal fogy az élet,
A holnapokkal egyre nő,
S szemedben mégis folyva-folyvást
A mának arca tűn elő.
A csillogó és változó táj,
Az elszáguldó földkerek:
A Gondolat fényzáporában
Örök-egyformán szendereg.
Dsida Jenő fordítása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése