Vaskor Gréta - Élet

Fefa Koroleva

"Az életvágy ott lapul a csontokban, ott csörgedezik az erekben..."

Az életvágy ott csörgedezik a csontokban, ott lapul az erekben, feszül az inakban, áramlik a gyökerekben, dobban a szívekben, és ott a mesékben is a "szent élniakarás" - a mesehősöknek az egész teremtett világ segédkezik ebben! Bölcs ősöreg anyók, mindentudó öregapák és varázsállatok kísérik a hőst - mert élni kell!
Megélni, átélni, túlélni, kiélni mit lehet?
Az életet szolgálják a mesék! Mert az életvágy néha lapul, rejtőzik, fárad, sőt, néha fagyott is, de megszólítható, föltámasztható, aktivizálható, a mesék ezt üzenik!

Idézetek: Jón Kalman Stefánsson

Forrás: Mesék és utak

Major Petra - A sorról

Ne félj kilógni,

a legjobb dolgok soron

kívül érkeznek!

Forrás

Albert Camus - Az őszről

Az ősz [...] egy második tavasz, amikor minden levél virággá változik.

~ o ~ o ~ o ~

Jan: “You’re not quite fair; you have the autumn, too.”
Martha: “What’s the autumn?”
Jan: “A second spring when every leaf’s a flower. [He looks at her keenly.] Perhaps it’s the same thing with some hearts; perhaps they’d blossom if you helped them with your patience.”

The Misunderstanding in Act 2.

~ Albert Camus

Katona Judit - Suttogás

...a soft morning

Most már tudom, hogy kék a nesz,
a bánat barna, a csend fehér.
Magányom szűk medrét kivájtad
s a rámhulló éjjel torkig ér.

Cserben hagytak a tárgyak is.
Ágakon dértől cinke fagy.
Holdmellem őriz, nem tudod
s arcom mögül már kél a nap.

Tíz ujjam rácsát rázhatom:
bámulnak süket ablakok.
Mint aki járni most tanul,
fogódznék hol, miben tudok.

Most már tudom, hogy kék a nesz,
vörös a láz, a csend üveg
s mint könny törik, mert megvakult
fák élnek bennem – nélküled.

Katona Judit 

Forrás

Szilágyi Domokos - Ballada éjjel

Eljutok-e oda, ahol

az anyag létformája a mosoly?

Részlet 

Szilágyi Domokos

Dimény H. Árpád - Kényelmes dobozba

 

Egy csipkemadár

a kisfiam szeme láttára

csapódik

az ablaküvegnek,

majd zuhan a terasz

hideg betonpadlójára.

 

Senki más nem hallja

a tompa koppanást,

csak ő.

Rőt villanás.

Egy napsugár, ami

betörhetné

a csillámos ég

szürke tükrét.

 

Az életben

hányszor lehetünk

tanúi a halálnak?

 

Dobozt kér.

Kibéleli.

Legyen kényelmes

a puha testnek,

ami alig fér

tenyerében. 

 

A pihés fej erőtlenül

gördül oldalról oldalra,

szemei fénylő

fekete magok.

 

Azt akarja

segítsek,

csodát akar.

Bármit mondok

örök marad.

Nem úgy a réteges égbolt,

a tölgyfák gyémántos levelei.

 

Sötétebb napok,

de én megtanultam

az ilyent is dicsérni.

 

A naptár már csomagolja

az időt az új évszakig.

Öltözünk, és öltöztetünk,

sírunk és siratunk,

eltemetjük halottjainkat.

 

Ő ezt még nem tudja,

tehát betakargatjuk a madarat,

mesélünk bámulatos reptéről,

elképzeljük csodásan daloló csőrét.

Ő választja a dalt,

és dúdoljuk

újra meg újra.

 

Dimény H. Árpád 

 

Forrás 

Izsó Zita - A távozás kényszere

 

A hozzátartozókkal tapintatosan közölték,
mintha buszon ülnének,
hogy ez már a végállomás,
de ők nem hajlandók leszállni.
Itt a látogatási idő végének,
ebéd utáni pihenésnek hívják,
de mi tudjuk,
hogy a napnak ugyanabban a szakaszában
valami földöntúli ragyogás önti el
az épületet, valamennyi kórházi szobát,
ilyenkor indulnak el azok, akiknek
menniük kell,
és bármennyire is akarjuk,
nem kísérhetjük el őket,
el kell hagynunk a helyet,
mintha egy ártéri erdőben járnánk
nem szabad megzavarni a távozók vonulását.

 

Forrás