Tobias Lorowicž - A kilencedik

 

mind a tizenkettőt szeretem. mégis akkor vagyok a

legboldogabb, amikor láthatom az augusztus és a

szeptember kézfogását. amikor elköszön az egyik,

vidámságait és gyűjtögetett fiatalságát zsebre téve.

sosem szomorú vagy életúnt, csak lejárt a munka-

ideje és megtette, amit kellett. a cipőinek kopogá-

sában még visszhangzik a nyár összes frissessége

és ezért nem is tud búslakodni. aláírogatják a papír-

munkát és helyet foglal a kilencedik. csak egy nap-

pal idősebb, mégsem vethetőek össze, mert más-

hogyan tökéletesek mindenkor. ő is üde és mégis

minden csepp esőjében méltóságot parancsol ma-

gának az elmúlás tudása. távol van még a szürke-

ség, de már nem hazudik örök napsugarakat. ezért

is bölcs és rámutat az örökölt adományaira. szeré-

nyen és elegánsan. nem skandál harsányan dalokat,

inkább csak rekedten szaval mély dallamokat

mindenkinek és saját magának. nem tolakodik so-

sem, csak látni és hallani tanít. de nem lehetne

ilyen markáns elődje munkálkodása nélkül, aho-

gyan az sem lehetett volna annyira visongó utódját

nélkülözvén. mást adnak és másként szólítanak

meg. szeretni is csak másként lehet őket. nem kü-

lönbek a többi tíznél, de a legtisztább mondatok

akkor születnek, amikor ők találkoznak.

 

Forrás