A Nappal vagyok egy,
sólymok, farkasok unokája,
ember-állat, furcsa elegy,
napfivér, széltestvér, tavaszi mohikán,
szenvedély-útvesztő nyílik a lábam nyomán.
És a hangok, a hangok, szavak és csendek
üldöznek örökkön és körém térdepelnek.
Én neked akarok énekelni,
én így vagyok szabad
Az ölelés is áttüzesedhet,
vigyázz: gazdája mostantól Te vagy!
Átvirrasztott évezredek,
és hatalmas csönd után
én mindig eljövök, hogy újra láss,
én, a titkos örömök kincstárnoka,
én, a tavaszi mohikán,
én mindig eljövök, hogy újra láss.
Szemed íriszén magunkat látom,
Fénylő tükör a döbbenet.
Sok életet meguntam már,
de most örülök neki, hogy itt lehetek.
Túl a bűnön, a megbánáson,
hitem tüzéhez ülök közel,
Mellém fekszel és azt se bánom,
hogy úgy alszol el, ahogy megszoktad már
másvalakivel...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése