Sűrűsödik a táj:
a dér-pettyes avarra
leszivárog a barna,
bársonyos félhomály.
Mégis elmúlt a nyár.
Lomb-fosztó szél sikoltoz:
a lanka zöld-bozontos,
de a gerinc kopár.
Gyanútlan őz-suta
áll odafönt; szemében
se félelem, se szégyen
(futnia nincs hova),
csak forgatja szelíd
szájában, lassan, enyhe
bánattal, elmerengve
az ősz vad ízeit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése