Az a srác a mi utcánkból, az a srác hova lett,
aki lógni az órákról veled úgy szeretett.
Az a srác, az a szélfútta, egyedül csakis ő tudta
úgy fogni a kezedet, hogy soha ne feledd.
Az a srác a mi utcánkból, az a srác hova lett,
aki küldte az udvarról fel a füttyjeleket.
Ha az éneket ő fújta, egyedül csakis ő tudta
úgy játszani el a dalt, hogy boldogan belehalt.
Az a srác a mi utcánkból, az a régi gyerek,
keresem, hogy a tükrömből, ugye visszanevet.
Ha belőlem előbújna, az eszemadta de jól tudna
úgy venni ma levegőt, mint ahogy azelőtt,
venni a levegőt, nem félni a jövőt.
Ki a térre, ki az útra, hej, ki az ég alján túlra,
kihevülve, kipirulva lépjen a srác bennem újra.
Ki a voltból, ki az újba, hej, az időt zsebre gyúrva,
nekifutva, szabadulva, el, el, a felhőket fújva
a szívem azt zúgja, hogy jó
venni a levegőt, úgy ahogy azelőtt,
venni a levegőt, nem félni a jövőt.
Az a srác a mi utcánkból, ide nézz, kiszalad
lekaparni a tűzfalról ócska jelszavakat.
Ma belőlem előbújva megölelne, csak ő tudja,
úgy venni a levegőt, mint ahogy azelőtt,
venni a levegőt, nem félni a jövőt.
Ki a térre, ki az útra, hej, ki az ég alján túlra,
kihevülve, kipirulva lépjen a srác bennem újra.
Ki a voltból, ki az újba, hej, az időt zsebre gyúrva,
nekifutva, szabadulva, el, el, a felhőket fújva
a szívem azt súgja, hogy jó
venni a levegőt, úgy ahogy azelőtt,
venni a levegőt, nem félni a jövőt.
Venni a levegőt, úgy ahogy azelőtt,
venni nagy levegőt, nem félni a jövőt.
