Sztevanovity Dusán - Az ünnep

A ritka percek selyemszalagját most együtt bontsuk fel,
A számlát úgysem veszíthetjük el, most mégis rejtsük el,
S mint szelíd kéz a lázas gyermek forró homlokán,
Vagy rossz álom, ha felriaszt, és odabújsz hozzám,
Olyan jó-jó-jó, de mondd, hány perc az ünnep?
Oh mondd-mondd-mondd-mondd-mondd, mondd, meddig tart?

A béke, nehogy végleg elfelejtsd, üzen, hogy létezik,
Mondd, meglep-e, ha átnyújtom neked az ünnep perceit?
S csak félrekapcsolt csengetés, ha drága hangot vársz
Vagy régi zsebben maradt pénz, mit szűk napon találsz
Oh mondd-mondd-mondd-mondd-mondd, mit ér az ünnep?
Oh mondd-mondd-mondd-mondd-mondd, mondd, meddig tart?

S mint szelíd kéz a lázas gyermek forró homlokán,
Vagy rossz álom, ha felriaszt, és odabújsz hozzám,
Olyan jó-jó-jó, de mondd, hány perc az ünnep?
Oh mondd-mondd-mondd-mondd-mondd, mondd, meddig tart?

Zene:	Presser Gábor
Szöveg:	Sztevanovity Dusán

Jenny Joseph - Figyelmeztetés

Red Hat Society

Ha megöregszem, lila ruhákat fogok hordani
és hozzá piros kalapot, ami nem illik sem a ruhához, se hozzám,
nyugdíjamat konyakra és nyári kesztyűre fogom költeni
és atlaszcipőkre és azt mondom: nincs vajra pénzünk.
Ha elfáradok, leülök a járdaszélre,
és felzabálok minden ingyen kóstolónak kitett élelmiszert,
és megnyomok minden vészcsengőt,
botomat végighúzom a nyilvános épületek kerítésén
és kipótolom mindazt, amit józan ifjúságom idején mulasztottam.
Papucsban járkálok az utcán, esőben,
idegen kertekben szedek virágot,
és megtanulok köpködni.

Szörnyű ingeket viselhet az ember, és meghízhat,
és megehet három font kolbászt egy ültő helyében,
vagy egy hétig kizárólag kenyeret és savanyúságot,
és gyűjthet tollakat, ceruzákat, poháralátétet meg mindenféle
mást dobozokban.

De most még rendes ruhát kell hordanunk, hоgy meg ne ázzunk,
és fizetnünk kell a házbért, és nem káromkodhatunk az utcán,
és jó példát kell mutatni a gyerekeknek.
Ma vacsoravendégeket várunk, és újságot olvasunk.

De nem kellene már most egy kicsit gyakorolnom,
hogy ismerőseim ne döbbenjenek meg túlságosan,
ha egyszerre csak megöregszem és elkezdek lilát hordani?

(Gömöri György)

~ o ~ o ~ o ~

Warning

When I am an old woman I shall wear purple
With a red hat which doesn't go, and doesn't suit me.
And I shall spend my pension on brandy and summer gloves
And satin sandals, and say we've no money for butter.
I shall sit down on the pavement when I'm tired
And gobble up samples in shops and press alarm bells
And run my stick along the public railings
And make up for the sobriety of my youth.
I shall go out in my slippers in the rain
And pick flowers in other people's gardens
And learn to spit.

You can wear terrible shirts and grow more fat
And eat three pounds of sausages at a go
Or only bread and pickle for a week
And hoard pens and pencils and beermats and things in boxes.

But now we must have clothes that keep us dry
And pay our rent and not swear in the street
And set a good example for the children.
We must have friends to dinner and read the papers.

But maybe I ought to practice a little now?
So people who know me are not too shocked and surprised
When suddenly I am old, and start to wear purple. 

Jenny Joseph felolvassa a versét

Falcsik Mari - Kék ősz

levedli vörös ruháját a szenvedély

az ember kedve színt cserél
most a kék a legszebb
ez a provanszi hűs derű:
a levegő nem reszket
nem csillog nem izzad – csak van
van megfoghatatlan
mint a távolságtartó tények
átlátszó mint végül a lényeg
átlátszó és egyszerű
ízében valami új
valami ínyenc keserű

Falcsik Mari

Szilágyi Domokos - Őszi séta

    Zsongva-nevetve remegtek a fákon a drága gyümölcsök.
Mint ódon páncélingen mikor átüt a sejlőn
meg-megcsillámló szövedéke a finom aranynak:
borzongó lombok közül úgy kacarásztak elő a
napsugarak. - Mikor elbúcsúztam egy évre tetőled,
roskadtan vajúdó s már szőkés hajkoronájú
régi gyümölcsös: künn a mezőn készült puha ágy a
megszületendő, ring-izmú élet-erőnek.
S ez az igézet gyújtja szememben a fényt, amikor most
járom a megvacogó-fogú, dért váró-fejű várost.
Nyári napok heve, érett élet-illatú fények
elszálló emléke bizserg tüzelő ereimben;
minden elmúlt, s minden eztán elsuhanó nyár
csorgó méze ízét-aromáját ízleli nyelvem.

    Míg sétálok, rám mosolyogsz, ősz. Rám mosolyogsz a
sarkon a gesztenyeárus síró tűzparazsából,
rám mosolyogsz az esőből; és ha megállok a hídon:
ellocsogod, minden titkod kibeszéled a szürkés-
sárga habokból; és a szelekből hogyha fülembe
súgsz nagy pajkosan illetlen szavakat, ugye, akkor
el ne csodálkozzál, amikor zavaromban az arcom
is kipirul tőlük. - S ha a Fellegvárra fölérek:
sárgálló levelek tömegét küldöd föl utánam,
mik titkos szövegét mikívülünk senki sem érti.

    Sok leveledre, ha későn is, de küldöm a választ.
Halld meg hát: szeretem bágyadt meleged ragyogását,
mely a nyári remények dús kiteljesedését
hozza magával; és szeretem hűvös nyugalommal
elvánszorgó napjaidat, mert széllel-esővel
késztik az embereket, hogy egy kissé melegebben
nézzenek egymásra; szeretem, ha a ködsüvegekkel
ellátott havasokra telepszel, s nézed a távolt:
van vajon-é sok időd még itten időzni minálunk:
jő-e a tél már, és elkerget, s hóborította
országában átveszi-é az uralmat, avagy még
hagyja, hogy elkészítsd egy évre előre lakásod:
béleljed bíbor szőlőkkel, aranysugarakkal...

    ...Vége a sétának, búcsúzom hát, s hallom, amint te
is búcsúzol: hosszú, hömpölygő verssorokat súgsz.
- Engem várnak a tantermek, könyvtárak aranyló
könyvekkel, mikben, mint hogyha megárad a széles
Duna: olyan méltósággal hullámzik, ezernyi
színben csillámlik anyanyelvem; avagy csobogósan
szökdel, mint ha a Ciblesről nevetőn lekanyargó
kis patakok gyors habja után futamodva, megállni
nem is akarna, amíg meg nem pillantja a tengert...
- Nos, a viszontlátásra, öreg. S ha te is búcsúzol majd:
küldd minél hamarabb szép unokád: a Tavaszt!

Hajnal Éva - Ringató

Már ősz van és csak csordogál
és fátyolos a félhomály
és szórt arany a fák alatt
csak röpke csókot hint a Nap
és zúg a szél és zengenek
az égen szürke fellegek
egy régi dalt mi itt maradt
a lombjuk vesztett fák alatt
és búg a dal a szép zene
és táncra perdül mind vele
a gondolat a bársonyon
a régi égi dallamon
a zongora a harsona
a mennyei melódia
és karnyújtásra itt a csend
mi minden hangot visszacsent
és szép nyugodtan szendereg
az őszi esten elmereng
és szótlan áll a zongora
a nesztelenség mákonya
most elpihen az ég alatt
és csipkecseppje itt marad
a szél horgolta dallamon
és csókjainkon ringatom
mi csendjeinken csordogál
e bíbor őszi alkonyon.

Fekete István - Van egy nap ...

[...] van egy nap, amikor kimegy a falu a temetőbe, virággal és fénnyel, ami elmúlik, és békével, szeretettel, ami nem múlik el. Nincs már ezen a napon fájdalom, csak enyhe távoli szomorúság úszik a táj felett, mint maga az ősz bánatos, ködös álomra készülő ragyogása.

Meglepetés c. elbeszélés

Szabó Magda - Az emlékekről

Az emlékeket, sajnos, nem lehet átadni senkinek örökségül.
Szabó Magda - Pilátus