Akik megvilágítják a lelkünk, a szellemünk. Amit helyettünk öntenek szavakba olyan ékesen vagy olyan magától értetődő egyszerűséggel. Olyan szívderítően vagy olyan inspirálóan. Olyan finoman vagy olyan leplezetlenül, pontosan. És akik eldalolják azt.
2025. január 29., szerda
Dsida Jenő - Tündéri éjben érkezel!
2025. január 26., vasárnap
ahogyan legbelül érezzük ...
2025. január 22., szerda
Bede Anna - Teremtés
2025. január 21., kedd
Babits Mihály - Esti kérdés
s oly óvatossan, hogy minden füszál
lágy leple alatt egyenessen áll
és nem kap a virágok szirma ráncot
s a hímes lepke kényes, dupla szárnyán
nem veszti a szivárványos zománcot
és úgy pihennek e lepelnek árnyán,
e könnyü, síma, bársonyos lepelnek,
hogy nem is érzik e lepelt tehernek:
olyankor bárhol járj a nagyvilágban,
vagy otthon ülhetsz barna, bús szobádban,
vagy kávéházban bámészan vigyázd,
hogy gyujtják sorban a napfényü gázt;
vagy fáradtan, domb oldalán, ebeddel
nézzed a lombon át a lusta holdat;
vagy országúton, melyet por lepett el,
álmos kocsisod bóbiskolva hajthat;
vagy a hajónak ingó padlatán
szédülj, vagy a vonatnak pamlagán;
vagy idegen várost bolygván keresztül
állj meg a sarkokon csodálni restül
a távol utcák hosszú fonalát,
az utcalángok kettős vonalát;
vagy épp a vízi városban, a Riván
hol lángot apróz matt opáltükör,
merengj a messze multba visszaríván,
melynek emléke édesen gyötör,
elmúlt korodba, mely miként a bűvös
lámpának képe van is már, de nincs is,
melynek emléke sohse lehet hűvös,
melynek emléke teher is, de kincs is:
ott emlékektől terhes fejedet
a márványföldnek elcsüggesztheted:
csupa szépség közt és gyönyörben járván
mégis csak arra fogsz gondolni gyáván:
ez a sok szépség mind mire való?
mégis arra fogsz gondolni árván:
minek a selymes víz, a tarka márvány?
minek az est, e szárnyas takaró?
miért a dombok és miért a lombok
s a tenger, melybe nem vet magvető?
minek az árok, minek az apályok
s a felhők, e bús Danaida-lányok
s a nap, ez égő szizifuszi kő?
miért az emlékek, miért a multak?
miért a lámpák és miért a holdak?
miért a végét nem lelő idő?
vagy vedd példának a piciny füszálat:
miért nő a fü, hogyha majd leszárad?
miért szárad le, hogyha újra nő?
2025. január 20., hétfő
A rugalmasságról
2025. január 17., péntek
Baj László - csönd csüng az ágon...
2025. január 16., csütörtök
Zsigmond Eszter - Hajnalban kéne
2025. január 14., kedd
María Montessori - A békéről
Mindenki a békéről beszél, de senki sem nevel a békére. Ebben a világban a versenyre nevelnek, és a verseny minden háború kezdete. Amikor az együttműködésre nevelünk, és összetartással fordulunk egymás felé, az lesz az a nap, amikor a békére nevelünk.
Everyone talks about peace but no one educates for peace. In this world, they educate for competition, and competition is the beginning of any war. When educating to cooperate and owe each other solidarity, that day we will be educating for peace.”
Ui.: Úgy érzem, vannak olyanok, akik a békére nevelnek és ez nagyon fontos. ~ B.
2025. január 12., vasárnap
Eckhart Tolle - ...hogy elkezdjen élni
2025. január 11., szombat
2025. január 10., péntek
Fodor Ákos - A haiku
Nehezebb lettem.
Két megközelítési kísérlet (tizenhét illusztrációval)
A formatechnikai minimum (17 szótag, 3 sorban: 5 / 7 / 5; rímtelen, stb.) tiszteletben tartása kötelező, de nem elegendő (aminthogy az még nem szonett, ha egy szöveg tizennégy sorból áll, és a megfelelő helyeken rímel). Egy-egy kiforrott műfaj már mentalitás: élethez, világhoz való viszony, melyet a Szerző képes vagy képtelen hitelesen megérlelni és továbbadni.
A haiku hűvös tökéletességéért „meg kell dolgozni”. A haiku nem harci induló szövege, nem szerelmes levél, nem önajnározó szépelgés, nem muzeális műveltségbemutató. Hanem? Hm. A haiku: haiku. Szerintem valami igen gondosan kimunkált, keskeny, kényes rés, esetleg átjáró: Valóság és Igazság között. Ennek megtalálása sok-sok játékos komolyságot és komoly játékosságot igényel – „feladótól” és „címzettől” egyaránt. Szemlélődő, távolságtartó módon megértő és elfogadó tűnődés és mosolyképesség nélkül csupán haikunak látszó tárgyak jöhetnek létre.
*
A haiku kettőt tesz költővé, amint a szerelem kettőt, szeretővé.
Leírója nem sámán, nem szónok, nem sebész; elolvasója nem alávetett, nem elszenvedő, nem tétlen. Találkozva e fókuszban, oldva oldódhatnak, gyógyulva gyógyíthatnak, s válnak, míg vállalják, valami Harmadikká.
Aszketikus forma, próteuszi műfaj, eleven mentalitás; időt, teret inkább teremt, mint fogyaszt.
Boldogok, akik – ha egyetlen haiku pontjában is – találkozhatnak, és megérinthetik egymást.
Kortárs, 2011. május