Itt időzöl néhanap, mikor hagyom
hosszúra nyúlni a csendet,
váratlan születsz újjá körülöttem,
de felismerlek minden alakban.
Csontjaid helyén most ágak hajladoznak,
szemed kékje halvány égderengés,
átüt súlyos lombokon.
Olyan lettél, mint a legendák:
egyszerre érvényes rád az összes igeidő.
Vajon értenéd-e még a nevedet,
ha kimondanám?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése