József Attila, Sebő Ferenc - Harmatocska

Guggolva ringadoz
a málnatő, meleg
karján buggyos, zsiros
papiros szendereg.

Lágy a táj, gyöngy az est;
tömött, fonott falomb.
Hegyek párája rezg
a halmokon s dalom.

Hát dolgoztam hiven,
zümmögve, mint a rét.
Milyen könnyű a menny!
A műhely már sötét.

Fáradt meg együgyű,
vagy tán csak jó vagyok
s reszketek, mint a fű
és mint a csillagok.

Horatius, Sebő Ferenc - Lydiához

Míg én voltam a kedvesed,
s felfénylő nyakadat még nem ölelte más
ifjú, míg veled éltem én,
nálam jobban a dús perzsa király sem élt.

Ana-nana-na ana, ana-nana-na ana
Ana-nana-na ana, na-nana-na-nana.

Míg más nem hevített, csak én,
míg el nem ragadott tőlem a trák Chloé,
rólam szólt a dalod s olyan
híres voltam, akár hajdani ősanyánk.

Ana-nana-na...

Lantot penget a szép Chloé,
fenséges szerető és dalosajkú is;
hogy megváltsam az életét,
vállalnám a halált boldogan érte én.

Ana-nana-na...

Engem meg Calais szeret,
testem most vele ég egy szerelem tüzén,
hogy megváltsam az életét,
vállalnám a halált kétszer is érte én.

Ana-nana-na...

S mit szólnál, ha a régi láng
fellobbanna ma és szőke Chloé helyett
hozzád kötne a vágy megint,
ajtóm újra neked nyílna ki Lydiám?

Ana-nana-na...

Szép csillag Calais ragyog,
náladnál meg a bősz Ádria sem vadabb,
nád sem hajladozóbb, de nézd!
csak véled tudok én halni is, élni is!

Ana-nana-na...

(Radnóti Miklós fordítása)

Tóth Árpád - Esti sugárkoszorú

Előttünk már hamvassá vált az út
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.

Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szívembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le
S lombjából felém az ő lelke reszket?

Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek, -
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szívembe visszatér,
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!

Paolo Santarcangeli - Nyelvtudat

Csak a magunk szavát mondjuk, kedvesem.
Csak azt, ami bennünk virágzik.
Beszéljünk tavaszul, nyárul vagy tengerül.
Barbár másoknak nyelvén ne dadogjunk.

Ha akarod, beszélhetünk ölelésül vagy virágul.
Tekintetünkkel is mindent elmondhatnánk.
Úgy megnémított már engem a süket távolság,
hogy azt sem tudom, hallóképes vagyok-e még.

Magyarul se beszéljünk hát többé,
de franciául vagy németül vagy másként sem.
S mivel a hallgatás könnyen félreérthető,
beszéljünk hát már csak szerelmesül.

Ancsel Éva - A lélekkondícionálóról

Vannak emberek, akik olyan beszabályozottan középhőmérsékletűek, mintha lélekkondícionáló készülék működne bennük. De van remény, mert a műszerek szerencsére fel szokták mondani a szolgálatot.
Bekezdések az emberről -1991 XXVII

Szabó Lőrinc - Pocsolyák

Amikor a boltívből alagút lesz

Esett. Megint kisütött. Szanaszét
tócsák ragyogtak. Mint mély szakadék,
nyílt elém egy-egy tükrös pocsolya,
a fekete Föld egy-egy ablaka,
s az Ég beléjük oly mélyre esett,
hogy szédítette a rémült szemet,
s egy pillantásra elhitette, hogy
lent valahol egy másik ég ragyog,
igen, egy másik: az amelyik a
talpunk alatt szikrázik: Számoa
vagy hogy is hívják azt a szigetet,
mely valahol épp alattunk lehet:
annak az ege tátongott felém,
vagy majdnem az, olyan iszonyu fény,
oly gyönyörű, gyémántkék áradás
rohant meg lentről, olyan ragyogás
csapott elő, és olyan hirtelen,
hogy azt hittem, mindjárt beleesem,
és csak kápráztam és szédültem és
oly jó volt e gyönyörű tévedés,
hogy sokáig eljátszotta vele,
s szerettem volna mutogatni...De
aztán, mégis, nem szóltam senkinek:
kinevettek volna az emberek,
míg most, versben, elhiszik a csodát,
a valóságot: hogy a pocsolyák
tükrös fényükkel a tavaszi napban
kilyukasztották a Földet alattam!

Faludy György - Te érdekelsz csak

Te érdekelsz csak: járásod, kisujjad
nézésed kék halai bennem úsznak
megérezlek, ha még a sarkon túl vagy.

Te vagy a tükör, hol magamra látok
az ablak: abból nézem a világot,
s a labirintus: mindig benned járok.

Paolo Santarcangeli - Nagyon prózai levél

Egy nagyon prózai virág

 

Talán elválaszthatatlan jelenléted: a boldogság –
És távolléted: annak bűnhődése és bánata.
Talán minden logika ellenére mégiscsak mosolygok, mert tetőtől-talpig újjászülettem benned.
Úgy, amint az minden teljes értékű szerelemtől megkívántatik.

Oly sok kedveset kaptam tőled: majdnem mindent.
Oly keveset adhattam neked: majdnem mindenem.
Mosolyogj hát te is, ha tudsz, mert elvégre
mégiscsak győztünk, bár nehezen.

Zárjam hát ennek folytán levelem, látszólag laposan,
mondván, hogy „őszinte tisztelettel és szeretettel üdvözöllek”?

Weöres Sándor - Boldogság

`A férfi`

Szeretem ernyős szemedet,
etető puha kezedet,
mellém simuló testedet,
csókolnám minden részedet.

Ha minket földbe letesznek,
Ott is majd téged szeretlek,
őszi záporral mosdatlak,
vadszőlő-lombbal csókollak.

`A nő`

Hidd el, ha egyszer meghalunk,
föl a felhőbe suhanunk.
Vének leszünk és ráncosak,
de szívünkben virágosak.

Nagy felhő-hintánk csupa láng,
alattunk sürög a világ,
gurul a labda, sül a fánk,
mosolyog hetven unokánk.

Sárközi György - Virágének

Ha ki merném mondani, ha ki mernéd mondani,
Világokat tudnánk emelni s rontani.

Ha egy lépést én tennék, ha egy lépést te tennél,
Pergő csillagoknak avarán léphetnél.

Ha vas-karom átfonna, ha tej-karod átfonna,
Napoknak, holdaknak járása más volna.

Ha legyőzném ajkadat, ha szolgálnád ajkamat,
Nem volna virradat, nem volna alkonyat.

Ha lebuknánk lihegve, ha lebuknánk lobbanva,
Az Uristen szíve is gyorsabbat dobbanna.

Rainer Maria Rilke - Szerelmes vers

Hogy tartsam lelkemet, hogy lelkedet
ne érintse? Hogyan emeljem át
más tárgyakat érinteni feletted?
Bár lelnék néki néma rejteket,
hol párjaként valami Elveszettnek
idegen csöndbe zárnám, mely tovább
nem rezdül, hogyha mélyeid rezegnek.
Mégis, mi minket ér, egybefogó
egy mozdulattal ér, mint a vonó,
mikor két húron egy hangot zenéltet.
Mily hangszerre vagyunk feszítve ketten?
Mily hang vagyunk mily játékos kezekben?
Ó édes ének.

(Nemes Nagy Ágnes fordítása)

Pilinszky János - Átváltozás

Varjúháj - átváltozás előtti pillanatok

Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan.

Weöres Sándor - Ima

Borzas Kata mandala a kertemben

Köszöntelek a folyók zúgásával,
a felhő-arcú hegyekkel, a hegy forma fellegekkel,
a gong-alakú csillagokkal,
köszöntelek a szivárvánnyal, az éj minden tüzével,
és végül az ámulatos nap-ragyogással:
mind a tiéd!
valamennyiben itt vagy,
akkor is, ha szenderegsz és úgy is, ha leszállsz hozzánk váratlanúl
s a teremtmények seregének megvilágítod újra meg újra
kerek pajzsaidat, eleven mezőkön és rideg mérföldköveken heverőket,
egyszerűségük örök titkában, nyíltságuk rejtelmében,
miket állandó ittlétük miatt oly könnyen, szűntelenül feledünk.

Weöres Sándor - Szembe-fordított tükrök

Ég és föld között

Örömöm sokszorozódjék a te örömödben.
Hiányosságom váljék jósággá benned.
Egyetlen parancs van, a többi csak tanács:
igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél.
Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás:
Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.
Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.
Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában.