Aromo
úgy meséli, hogy Dömdödöm egyszer nagyon megszeretett valakit. Igen
megörült, te is tudod, mennyire megörül az ember annak, ha megszeret
valakit.
El is indult Dömdödöm, hogy majd odaáll az elé a valaki elé,
és azt mondja: szeretlek. Igen ám, de útközben látott két asszonyt.
Éppen azt mondta az egyik a másiknak: „Én igazán szeretem magukat, de ha
még egyszer átjön a tyúkjuk a kertembe!…” Mi az, hogy „de ha még
egyszer” – gondolkozott Dömdödöm –, akkor már nem fogja szeretni? Aztán
jobban odanézett, s akkor ismerte meg a két asszonyt. Világéletükben
gyűlölték egymást. „Ejha!” – mondta Dömdödöm, és odaért a templomtérre.
Ott éppen egy zsinóros zekés poroszló püfölt egy rongyos gyereket. „Én
szeretem az embereket – ordította a poroszló, és zitty! a somfa pálcával
–, de azt nem tűrhetem…!” – óbégatta a poroszló, és zutty! a somfa
pálcával. „Már megint ez a szó, már megint ez a szeretni szó!” –
mormogott Dömdödöm, és elgáncsolta a poroszlót, s amíg őkelme
feltápászkodott, ő is meg a rongyos gyerek is kereket oldott. S úgy
futás közben fülébe jut egy beszélgetésfoszlány. Egy fiú éppen azt
mondja a másiknak: „Én a világon a legjobban a pirított tökmagot
szeretem.” Erre már igazán elkeseredett Dömdödöm, de ez nem volt elég,
mert akkor meghallotta, ahogy a ligetben egy lány azt mondja egy fiúnak:
„Én igazán szeretlek.” „Mi az, hogy igazán?!– háborgott magában
Dömdödöm. – Akkor talán olyan is van, hogy nem igazán? Ha nem igazán,
akkor az már nem is szeretet. S ha szereti, akkor miért kell hozzá az az
igazán? Vagy szeret valakit az ember, vagy sem.”
S akkor
elgondolkozott ezen a szeretni szón. Mit is jelent igazából? Mit
jelentett annak az asszonynak a szájából? Mit a poroszlóéból? Mit a
tökmagevő fiúéból és mit a ligetbeli lányéból? Mit? De már akkor oda is
ért ahhoz, akit megszeretett. Megállt előtte, rápillantott, és azt
mondta: „Dömdödöm.” Azóta se hajlandó mást mondani, csak ennyit, hogy
dömdödöm.
Lázár Ervin: A négyszögletű kerekerdő (részlet)
