Csepeli Szabó Béla - Intuíció

Hubble teleszkóp - Androméda galaxis

 

Nincs rezdülés, amelyre ne figyelnék,
legyen bár látható, vagy láthatatlan,
hogy megszülessék lelkünkben a Dallam,
át kell élnünk a Mindenség Szerelmét.

Életszomj I.-II. kötetből (1999.)
www.csepeliszabo.hu

Fekete István - Almárium

Nem kívánok ragyogást, pénzt, dicsőséget. Csak egy tűzhelyet kívánok. Hívó lámpafényt, meleget azoknak, akiket szeretek. Egy darab kenyeret, csendet, pár halk szót, jó könyvet és kevés embert. De az aztán Ember legyen!

Almárium, 53. o.

Fekete István füveskönyve

Buda Ferenc - Ne rejtőzz el!

Ne rejtőzz el, úgyis látlak
Rádcsukom a szempillámat.
Bent zörömbölsz a szívemben,
S elsimulsz a tenyeremben.
Elsimulsz az arcom bőrén,
mint vadvizen a veröfėny.
Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,
nagyon jó így, hogy velem vagy.
Mindenekben megtalállak,
s öröm markol meg ha látlak.
Nézz rám! Szólok a szemednek,
ne fuss el! Nagyon szeretlek.

Füzesi Magda - Metamorfózis

Én azt hittem, enyém a tenger,
Amelynek mélyén a gyöngy terem.
Én önpusztító gyötrelemmel
E kincset vágytam szüntelen.

Lebuktam ím és fölmerültem,
Szorítva gyöngyház álmokat.
Megsebzett szívvel, szelídülten,
Felnőtt lettem egy perc alatt.

Tóthárpád Ferenc - Téli csend

Jég ül a fákon,
fagy dala cseng.
Csend van a földön,
s csend odafent.

Hó-puha réten
Roppan az ág,
büszke agancson
Fagy muzsikál.

Szökken a szarvas,
s szétveti az
ég peremén a
csillagokat.

Sztevanovity Dusán - Örökre szépek

Révész:
Valahol, a fényeken túl
ami szép volt s elmúlt, újra vár
valahol, az árnyakon túl
újra befogad egy távoli táj
ahol ő, aki elment már, ott kézenfog majd újra
odaérsz, hol eleven a múlt
mikor elindulsz a végtelen útra
s az elveszett játékok életre kelnek
és körbe kigyúlnak a fények
ó régen várnak ránk az örökre szépek
nincs még rá szó,
milyen az a múlt-bolygó
valahol, az alkonyon túl
hova annyi fénylő csillag hullt
valahol az álmon is túl
már a harag is a múltba simult
és távol a vonzástól még nyílik másik távlat
az a hely, mit nem hagy el a fény
soha nem üzen a földi világnak
s az elégett mécsesek újra kigyúlnak
és összesimulnak az évek
ó, ott ébrednek ők, az örökre szépek
új ország vár vissza sose enged már
Rádiós:
Ott van a múltunk egy távoli tájon
s az elveszett éveket el lehet érni újra
nem süllyed el semmi, ha nem felejtjük el
hogy élnek az emlékek még valahol
Révész:
Hol az elégett mécsesek újra kigyúlnak
és megállnak végre az évek
Rádiós:
Túl a fényeken, túl az árnyakon
Révész, Kölyök:
Ott ébrednek ők az örökre szépek
új bolygó vár, egy földöntúli világ
másik, békés táj. 

Presser Gábor, Sztevanovity Dusán - A padlás 
Zsennye, 1986 nyara

Csepeli Szabó Béla - Viharos éjszaka

  NancyJHopping - Late January Sunrise in the Poconos

1.
Úgy forgolódnak a felhők az égen,
mint vaskos rögök az ásón,
mint sóhaj a lázas emberi mellben,
mint ősz és tél árnya a tájon,
finom remegés vibrál a vízen,
táncos por-bokrok nőnek a szélben,
s fel-fel huhognak a baglyok
a tornyok dohos, pókhálós üregében...
Alkonyodik... Vajúdik a mélység,
félelmetes vihart szül a légkör.
Felnyögnek a fák. Fogódznak a földbe,
majd balták villannak az égből,
s lent a folyónál, mint óriási,
csillámló mészkőcsiga a sáshoz,
búgva bújik, kötődik a hosszú,
erős gyárkéményekhez a város.
2.
Üresednek az utcák. Az ember is bújik.
Úgy isszák, úgy nyelik el a népet
a szélesre tárult mély kapualjak,
mint riadt hangyákat a kőrepedések.
Zeng-bong, reng-döng a magasság
mint zajló sarktengereken a jég,
ha bele-belerobbantgat a Nap,
és megered a zápor... Szálkás szálakban
és összecsomósodva - szakad!
Sok-sok millió-ágú jégcsomós korbács
zúdul a földre, a szürke kövekre,
sikoltozva futnak a villamosok,
redőnyök csúsznak az üvegekre,
imbolyog a tetők magasra tűzött,
súlyos, sötétvörös kontya,
hajtű-léceiket, gerenda-csatjaikat
az őrült vihar kicsatolja...
Ó, hol van a Hold? S a Göncöl
vad csillagszekere merre rohanhat?
Minden belefúl a sötétbe...
A villany- és telefondrótok leszakadnak.
Mint a halál angyalai, éles palák
és cserepek röpködnek a szélben,
s a rémület niagarái zuhognak alá
az emberek és állatok szívében...
3.
Felriad, ül az asszony az ágyon.
Gyufát lobbant... A láng beragyogja
Tűzsapkát tesz a gyertya fölé,
s mikor zilált hajjal, sápadtan, vacogva
a fiúnkra hajlik,
áttetsző könnyű ingén át-át derengve
meg-meg remeg két szép melle dombja,
de pilláiról lassan eltűnik az árnyék:-
Kint tombolhat az éj. A gyerek alszik
Megnyugszik hát és eloltja a fényt,
jaj, de kigyúlok és már nem nyughatom én!
A kinti éji vihar pici ikeröccse
ébredezik mellkasom közepén...
Gyenge az ember. Városa csöpp "fészek" csak,
az égbolt nagy, széles eresze alatt,
mégis: a végzet nem verheti le,
ha dacolni, szeretni mer, ha szabad!
Éltem parányként, iszapban, porban,
és állatként fák s hegyek odván,
mindig a harcok élein forogtam,
így alakult ki emberi orcám,-
vihar! Te is formáltad! Faragtad,
csiszoltad testemet, koponyámat,
fel-fel szítottad elmém parazsát,
s lám elmém lángja ellened lázad!
4.
Ó, nem vakít dölyf, nem kihívás ez,
de kell hát állok elébed:
legyőzhetetlenné tesznek az "álmok",
a vágyak, a munka, az ölelések.
Látom az elhagyott partok kígyóvonalát,
nagy útjaimat a Zajló Időből,
s hiszem: élet vár nem egy távoli bolygón,
ha kiszakadnék a Földből!
Ember vagyok. Ha meg is rettent,
tehetetlenné nem tesz a Gond,
se jégkorszak, se árvíz, se aszály,
se hegyet-völgyet rengető iszonyú "vakond"!
Bújj hát ide kedves. Jöjj, jöjj, ne félj.
Kint már oszlik az éj, csitul a vihar ereje,
s egyre áttetszőbbé tisztul az ég,
a látóhatár pereme...
S bár egy-egy "szelídebb" villám
néha-néha még bevilágít,
már békés esőben fürdik az ablak,
s meg-meg reszket szívem a vágytól,
mint a virág kelyhe, ha megtölti a harmat...
Magamhoz vonom és ölelem, ölelem
csókkal borítom felizzó, remegő nőmet:
- Nézd, ha ziláltan is, szép városunk Él!
Élünk! S szeretlek! Érzem erőnket!

Életszomj I.-II. kötetből (1999.)
www.csepeliszabo.hu

Kós Károly - Szeretném megérni

Varjúvár

Szeretném megérni, hogy kicsiny-kis portámat olyan rendben lássam, ahogyan én azt elgondoltam magamnak. Legyenek a földek egy tagban, gyümölcsfáim termők, pajtám tele, méhesem népes… Legyen minden gondosan gondozva, tisztán művelve, rendben tartva. Szép legyen és gyönyörű a szemnek is, és azt szeretném, hogy gazdaságom, melynek minden rögét magam szereztem, minden fűjét-fáját magam ültettem, minden épületét magam építettem, így szálljon az én maradékaimra.
Ezt szeretném még megérni épségben, egészségben. És ha ezt megértem, örömmel megyek el én – múlandó az ember – hogy itt aludhassam öröm álmomat öreg tölgyfáim tövén, virágzó gyep alatt… mert hallani fogom onnan is méheim döngését, unokáim unokáinak lépéseit – és boldog kacagását!

Kós Károly - Bevezetés a Testamentum és Agrikultura című kézirathoz

Kovács Ákos - Tavaszi mohikán

Égi jelnek földi mása.
A Nappal vagyok egy,
sólymok, farkasok unokája,
ember-állat, furcsa elegy,
napfivér, széltestvér, tavaszi mohikán,
szenvedély-útvesztő nyílik a lábam nyomán.

És a hangok, a hangok, szavak és csendek
üldöznek örökkön és körém térdepelnek.
Én neked akarok énekelni,
én így vagyok szabad
Az ölelés is áttüzesedhet,
vigyázz: gazdája mostantól Te vagy!

Átvirrasztott évezredek,
és hatalmas csönd után
én mindig eljövök, hogy újra láss,
én, a titkos örömök kincstárnoka,
én, a tavaszi mohikán,
én mindig eljövök, hogy újra láss.

Szemed íriszén magunkat látom,
Fénylő tükör a döbbenet.
Sok életet meguntam már,
de most örülök neki, hogy itt lehetek.
Túl a bűnön, a megbánáson,
hitem tüzéhez ülök közel,
Mellém fekszel és azt se bánom,
hogy úgy alszol el, ahogy megszoktad már
másvalakivel...

A kapcsolatokról

Egyetlen kapcsolat sem időveszteség. Ha nem azt adja, amit szerettél volna, akkor megtanít arra, hogy mire is van szükséged.

~ o ~ o ~ o ~

No relationship is ever a waste of your time. If it didn't bring you what you want, it taught you what you don't want

Ancsel Éva - A testi sértéseken túl

Katia Chausheva - Deep blue something 2011

 

A testi sértésekről készíthető látlelet, így az is megállapítható, hány napon belül gyógyulnak. De ki mondja meg egy szóról, egy hangsúlyról, egy vállvonogatásról vagy egy röhögésről, hogy meddig lehet utána életben maradni, s miféle belső vérzésekbe hal bele ilyenkor az ember?

Csepeli Szabó Béla - Reggel, este

Évről évre, ha a reggel
ablakomat fénybe vonja,
megpezsdülő életkedvvel
elindulok útjaimra,
városom vas-sűrűjébe, életünk forgatagába,
hogy gyönyörű álmaimat
beleírjam a világba...
Aztán, ha estéim árnya elém vetődik a földre
s fáradtan és összetörve
hazaballagok a tájból,
megfogadom, hogy nem és nem,
álmaimat nem cserélem
soha többé füstre, lángra!
Ó, de alig gyúl a tájra
új nap, új parázsló reggel,
megpezsdülő életkedvvel
elindulok újra s újra,
városom vas-sűrűjébe,
életünk forgatagába,
hogy gyönyörű álmaimat
beleírjam a világba...

S így forog ez napról napra,
reggel, este, reggel, este,
mindaddig míg át nem lobban
életem a végtelenbe...
Életszomj I.-II. kötetből (1999.)
www.csepeliszabo.hu