A szabad akarat: hogy mit kezdünk azzal, amink van.
2023. május 31., szerda
2023. május 30., kedd
Marianne Williamson - Legmélyebb emberi szükségletünkről
Our deepest human need is not material at all. Our deepest need is to be seen.
2023. május 27., szombat
Torma Judit - Házi feladat
Rájöttem: újra kell tanulnom beszélni.
Néhány dolgot alaposan elfelejtettem...
Meg kell tanulnom nemet mondani.
S aztán: elmondani hogy valami fáj.
Meg kell tanulnom: "megbántottál",
s azt is: "nem muszáj".
Meg kell tanulnom azt is: "kérlek"
s vele együtt: "nagyon köszönöm".
Meg kell tanulnom: "igazán semmiség",
és szívből:"nekem volt öröm".
Meg kell tanulnom néhány új szót is:
bár sokszor hallom, és régen ismerem,
velem nőtt fel és velem él,
de meg kell tanulnom: "megtennéd nekem?"
Meg kell tanulnom azt is: "sajnálom",
s kimondani, hogy "megbántottalak" -
de azt is meg kel tanulnom végre,
hogy kimondjam: "igen, régen vártalak".
Meg kell tanulnom szavakba önteni,
hogy mi az, ami emészt legbelül.
Meg kell tanulnom más szemébe nézve:
"beszéljünk: ez nem megy egyedül".
Meg kell tanulnom még három dolgot:
a világ legnehezebb három szavát,
és gyakorolni, hogy el ne felejtsem,
perceken, órákon, napokon át.
Meg kell tanulnom: "megbocsátok"
- ezt tudni a legnagyobb vagyon.
Meg kell tanulnom: "bocsánat" - és végül:
meg kell tanulnunk: "szeretlek nagyon"...
Torma Judit
2023. május 26., péntek
Csoóri Sándor - Ágak suhorásszák
Árkokon, bokrokon,
páfrányos dombokon
most borzong át a tavasz.
Busa pünkösdvirág
vetkőzteti magát,
szél, légy hozzá irgalmas.
Galambcsapat csap föl
a csalános földről
s eget hódít magának.
Ludak irigykednek,
szárnyat emelgetnek,
kiáltozva szállnának.
De csak gigágoznak,
tocsban sopánkodnak,
szemük lázas karika.
Teret tüzesít át
ez a piros szemláng
s átcsap reám a szikra.
Hajam töve izzik,
arcom megpiroslik,
s ingem már dombon lobog.
Tulipán-erővel
most, most tölt a föld fel,
soha le nem roskadok.
Soha, soha, soha,
csobogja a Duna,
s veri vissza a Börzsöny.
Ágak suhorásszák,
belém dudorásszák,
hogy így legyen örökkön.
2023. május 24., szerda
Fekete István - Éjfél az erdőn
…Tisztálkodott az erdő.
Aztán újra esett, újra feltámadt a szél, közben néha kisütött a nap, hirtelen meleg lett, amire megint hideg esőt hoztak a fellegek.
– Megbolondult ez a Március? – csóválta fejét az öreg anyaróka, és megborzongott, mert meztelen hasa a vizes füvet érte, ami nem jót tesz a tejnek. – Tisztára megbolondult: mégse lenne szabad az időt ilyen taknyosra bízni.
– Hahaha - nevetett mögötte valaki -, csakhogy engem már nem Márciusnak hívnak ám! Megnőttem, nézz rám, vén szuka, nézz rám, mert még havat is hozhatok, ha szemtelenkedel, és el ne feledd, hogy már Április a nevem!
A vén róka ijedten loholt a lyukjába, ahol hét kölyök és millió bolha várta.
– Április, persze hogy Április, azért ilyen kelekótya, de majd meglassúdik. Kamaszkodik, változik a vére, hát istenem, mink is voltunk fiatalok...
Többet nem mondhatott, mert nekiestek a kölykök és a bolhák, és azt már csak gondolta, hogy a nagy szerelemnek rendesen szoptatás és vakaródzás a vége, de ez is annyira köztudomású, hogy nem is foglalkozott tovább vele.
Abban azonban igaza volt, hogy a növekvő Április meglassúdott. Kapkodása elmúlt, megállította a szelet, közelebb hozta a napot. Rendezte a fészkeket, rügyeket fakasztott, virágba borította a soron következő fákat, mert a méhek már igen zúgolódtak a virágok után.
És egy reggelen virágba borult a vadcseresznye, azután a vadkörte, és a méhek hálásan orgonáltak a tétovázó szellőnek, fűnek, fának, az egész ragyogó világnak.
Árnyékosodott az erdő.
A fűz már teljes koronát bontott, a nyír is, a bükk most pödörgette leheletfinom leveleit, a gyertyán utána, aztán a kőris, és ha a szél zendült, zúgva rázta magát a tölgy és a cser, mert a tavalyi levelek nem akartak elválni tőlük semmi áron.
A gyalogutat már majdnem benőtte a fű is. Április néha andalogva nézte erdőországát, néha kurta szoknyát kapott magára, és láthatatlanul beállt a csemetekerti munkáslányok közé, akik egészen olyanok voltak, mint ő, mert a készülődő nászt hordták szívükben. Ott volt a csemeték csomagolásánál, melyek milliószámra mentek szét az országba, és megsimogatta az alélt kis fácskákat:
– Ne féljetek, ne féljetek! Utánatok küldöm az esőt, a napot, a fényt és a meleget. Kopár tájakon, vízmosásos domboldalakon, futóhomokon erdő lesz belőletek. Erdő és árnyék, erdő és illat, erdő és szépség, erdő és élet. Ne féljetek!
S a csemeték megnyugodtak, álomba szomorkodták magukat, amíg alattuk kattogva megindult a vonat, és a csemeték nem gondoltak arra, hogy nélkülük a vonat se rohanna ismeretlen tájakon, mert a síneket a talpfák tartották, a síneket az erdő tartotta. Az erdő pedig tovább levelesedett. A föld átmelegedett, a gyökerek küldték, egyre küldték a táplálékot a legtávolabbi rügyeknek is, a tölgy és a cser új levelei egyszerűen lelökték a régieket: a déli vándorok megérkeztek már mind, és esténként a békák százezer tagú zenekara hangversenyezett az erdei tó partján.
Április ekkor már megkomolyodott és megszépült. Nem cserregett már utána a szarka, hanem csendesen ült a fészkén, nem szólt már az öreg róka se, mert a patakban lefürödte a bolhákat, és fiai ott játszottak a lyuk előtt, és egymáson gyakorolták a csirkefogás egyszerűbb iskoláját.
Április mosolygott és öltözködött.
Nyúltak a fák az ég felé, forrósodtak a tojások a fészekben, sűrűsödtek a cserjék, új ágakat növesztve, tántorogva repültek a lepkék a napsugárban, a virágok minden kis szellővel virágport és szerelmet leheltek a levegőbe, és az erdészeti irodában új erők, új magvak, új kertek tervei születtek, boldogulásra és örömére az embernek.
Valami volt a levegőben.
Április úgy érezte, minden szív benne dobog, minden megpattant tojás benne lüktet, minden sóhaj, vágy, szerelem kinyílt már az erdőn. Felvette hát legragyogóbb ruháját, gyöngyvirág koszorút tett homlokára, végigszaladt a nyiladékokon, mint a fény, és bekiáltott a csalitokba és az öregerdőbe:
– Daloljatok, madarak!
Ekkor egy pillanatra csend lett, aztán felzendült az örök kórus.
Aztán elhalkult, elhalt, mint a sóhajtás, mert fény ereszkedett az erdőre. A fákban gyorsabban lüktettek az édes nedvek, a kérgek tágultak, a tojások megrepedtek, reszkető lábú, egynapos őzfiak álltak a sűrűben, és szimatolták a levegőt, amely szagos volt, mint a lakodalmi csokor.
Alkonyodott az erdő: a tűnő nap glóriájából ekkor elindult egy legény, s az öreg tölgy mellett lelépett a földre.
– Üdvözöllek - mondta a vén fa -, nem tudok már meghajolni, uram, de azelőtt se szoktam. Üdvözöllek az erdő nevében, drága Tavaszunk!
A legényke megsimogatta a tölgy rücskös arcát.
– Sokáig élj még, öreg fészektartó! Itt várjak?
– Nem kell várnod- mosolygott a tölgy ezer ránca, és a fa mögül előkerült Április. A Tavasz kitárta karját.
– Mindig az, és mindig más... - susogott, és lágyan átölelte a lányt.
– Mindig más, mindig az... - omlott el a lány az ölelésben, s akkor egyszerre bódult alkony lett az erdőn. A vacsoracsillag szemérmesen behunyta szemét, a békák kórusa nászindulót pengetett…
(1948)
Elhangzott a Magyar Rádióban, 1948. december 30-án.
Tartalmazzák a Barangolások (1968), A három uhu (1997) és a Búcsúzás (2011) c. kötetek.
(Részlet)
2023. május 23., kedd
Lesitóth Csaba - Szerelem
Szerda reggel van.
Munkába készülünk.
Lefőzöm a kávét.
Neked kis tejjel csészébe.
Hozzá szilvát eszünk.
Kettőt, kettőt.
Nézzük a magokat.
Én magom, te magod,
mi magunk.
Munkába készülünk.
Lefőzöm a kávét.
Neked kis tejjel csészébe.
Hozzá szilvát eszünk.
Kettőt, kettőt.
Nézzük a magokat.
Én magom, te magod,
mi magunk.
2023. május 21., vasárnap
2023. május 20., szombat
Pilinszky János - A szerepekről
Soha az életben nem tudok olyan magányos lenni, mint egy-egy szerepemben.
2023. május 17., szerda
Áprily Lajos - Örökség
Fehér virágok, könnyes álmok
dalos leánya volt anyám.
Tavaszi napfényért rajongott
s megsiratta a hulló lombot
késő szeptember alkonyán.
Meleg sugár, vonuló felhő
szivébe mind nyomot hagyott,
könnyeket csalt vagy dalt fakasztott -
Apám kacagott, kacagott.
Anyám rajongó lelke hitte,
hogy vannak bűbájos csodák,
hitt babonában, szellemekben,
Istenben és álomképekben
és hitte, hogy van túlvilág.
Ha egy-egy rejtelmes jelenség
lelkére aggasztón hatott,
ajkán imával, úgy aludt el -
Apám kacagott, kacagott.
(részlet)
2023. május 15., hétfő
Anthony de Mello - Bátorság
Ezt kérdezte egy kiábrándult látogató:
- Miért nem termett gyümölcsöt az ittlétem?
- Talán azért - válaszolta jóindulatúan a Mester -, mert nem volt elég merszed megrázni a fát.
2023. május 12., péntek
Szabó. T. Anna - Nincsen nehezebb ...
Nincsen nehezebb, nincsen nehezebb,
vágyni mosolyod, vágyni kezedet.
Vágyni tovatűnt tested melegét,
mert már sohasem, mert még nem elég.
Volt-csak ölelés, volt-lett puhaság,
nincs lesz, ami volt – nincs már ruha rád,
nincs már ajakír, táska, se cipő,
már csak idebenn, már csak levegő.
Jár-jár, ki-be jár bennem meleged,
szültél, maradok mindig teveled,
voltam kicsi lány, lettem: a kapocs,
élő hagyaték, én még maradok.
Mindig elereszt, élni ki tanul.
Várlak idelenn, vársz rám odatúl,
egyszer, ami van, mind-mind odaszáll,
s van bár a határ, nem rím a halál:
megtart, aki élt – lélek, nem anyag,
édes anyafény, tűz lett, puha nap,
itt lesz, igen itt: víz lett, levegő,
élni ha segít, mind ő, bizony ő,
2023. május 10., szerda
Marianne Williamson - Életünk célja ...
Életünk célja, hogy életet adjunk a legjobbnak, ami bennünk van. Csak a saját ébredésünk által ébredhet a világ. Csak olyat tudunk adni, ami nekünk is van.
The purpose of our lives is to give birth to the best that is in us. It is only through our own personal awakening that the world can be awakened. We cannot give what we do not have.
2023. május 8., hétfő
A jelen végtelenségéről
Ne engedd, hogy a múlt vagy a jövő illúziói elvegyék tőled a jelen pillanat végtelenségét.
Don't let the illusions of your past or future rob you of the infiniteness of your present.
Gabrielle Roth - A táncról
Ha elég sokáig, elég elkötelezetten
és elég mélyen táncolsz, akkor a lelked ereje elő fog törni, és fenékbe
fog billenteni. Az összes fájdalmad és sebed, félelmed és
sikertelenséged, bűntudatod és szomorúságod félresöpri, ahogy
táncolsz, míg végül semmi más nem marad belőled, csak maga a tánc.
2023. május 3., szerda
2023. május 1., hétfő
Stephen Covey - A belső fejlődésről
Légy türelmes magaddal. A belső fejlődés egy folyamat; szent alapokon kell nyugodjék.
Be patient with yourself. Self-growth is tender; it’s holy ground.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)