2024. március 30., szombat

Lackfi János - Csak az ember ...

Csak az ember mondja, igenis, asszonyom,
miközben azt gondolja, szétszednélek, cicababa.
Csak az ember mondja, a problematika releváns,
miközben azt gondolja, unatkozom, meghalok.
Csak az ember mondja, tessék helyet foglalni,
miközben azt gondolja, ennek hullik a haja.
Isten az AZVAGYOK-AKIVAGYOK, az Egy,
az önmagával azonos, akinek nincs sötét kis titka,
ha valamit elrejt, biztosan szeretetből teszi,
mert szebb, ha folyamatában bomlik ki,
mert még nem bírnám súlyát elviselni.
Amikor IGENt mond rám és rád, nem kering
a fejében pár kósza VAGYMÉGSEM? és
NEMISTUDOM és MEGLÁTJUKMÉGAZT.
Teremtő szóval, teljes erővel és örömmel
helyesli létezésemet, létezésedet,
nem gondolja, hogy na, majd ő embert
farag belőlem, belőled, bár nem fogja vissza magát,
és megálmodja a legjobb formámat, formádat,
s ha ráhagyatkozunk, hozni is fogjuk.
Nem akar ránk ijeszteni, várja közeledésünket,
hogy sokat kérdezzük, és akkor
fokozatosan feltárja a ránk vonatkozó
rejtett igazságokat. Istenben nincs meghasonlás,
nincs színlelés és vásott hátsó gondolat,
ő egy és oszthatatlan, mégis szétosztja
magát köztünk, és mindenkinek épp ugyanannyi
jut, nevezetesen az ő létének teljessége.
Amit nem látunk belőle, az nem fér belénk,
hiszen kicsi kanál vagyunk, de tudja magát
úgy adagolni, hogy a lehető legtöbbet
fogadhassuk be lényegéből. Egy és igaz,
mert nem áltat és nem kettőződik meg,
nem tudathasadásos, nem tesz úgy, mintha…
miközben valójában mégsem. Míg ide-oda
ugrálunk emberi és isteni részünk között,
ő lényegét sosem hazudtolja meg,
mert nincs pillanatnyi árfolyama,
nincs jókedve vagy rosszkedve,
nem kel bal lábbal, nem üti ki a front.
Inkább feltárja a ránk váró veszélyeket, ha kérjük,
megmutatja, hogy öröktől szeret, ha vágyjuk,
ráébreszt, hogy ott is jelen van, ahol nem leljük,
és hogy leginkább velünk akar lenni most és mindig.

Forrás

2024. március 29., péntek

Szabó T. Anna - Az ég zsoltára



Perelj, uram, perlőimmel?
Felelj, Uram, felhőiddel.
Mondd, hogy rend van a világban,
felejtsem, amiket láttam. 
 
Nehéz lenni, tudod, Uram?
Szívünk-szemünk úgy tele van
fájdalommal, szenvedéssel,
amit nem érünk fel ésszel.
 
Körülöttünk annyi zaj van.
A testtel is csak a baj van.
A lélek meg – szent a lélek,
de nem éli a szentséget.
 
Kő a szívünk, fáradt, nehéz,
szemünk csak a képekre néz,
tükrök közé vagyunk zárva,
nem látunk ki a világra.
 
Itt lent perbe vagyunk fogva,
perlőnk fölénk magasodna,
túlkiabál, elküld haza,
hiába, hogy nincs igaza.
 
Perelj, Uram… - Nem, ne perelj.
Inkább csak felhőket terelj:
a változó világ képét –
ezzel hozd fölénk a békét.
 
Felelj, uram, felhőiddel,
vértezz fel a kellő hittel,
hogy törvényed ne feledjük,
eged alatt legyünk együtt,
 
tanuljunk világot látni,
indulatainkkal bánni,
nem bújkálni, mint a gyermek,
viselni a közös terhet,
 
éljük át a mások részét,
legyen bennünk újra részvét,
legyen bennünk hit, alázat.
Égből építs nekünk házat.
 

2024. március 28., csütörtök

C.S. Lewis - Istenről

 

Az Isten nem statikus dolog - nem is személy - hanem dinamikus, pulzáló tevékenység, élet, szinte egyfajta dráma. Avagy, ha nem veszed tiszteletlenségnek, szinte egyfajta tánc.

God is not a static thing...but a dynamic, pulsating activity, a life, almost a kind of drama. Almost, if you will not think me irreverent, a kind of dance.

 

2024. március 27., szerda

Yaima - Rise

 

If you're searching for the answerTo the riddle here on EarthThe riddle's gone unansweredFrom the moment of its birth
 
Searching for the answersSo many would pursueIn favor of their honorShe provided just one clue
 
Rise up from the ashesYou decide which way to goEither up, down or sidewaysThen you'll need to know
 You will rise like a flameRise, live againYou will rise like a flameRise, live again
 

Szabó Éva - Hét csoda

 

Tudod, mi volt a hét csoda?
egy újszülött kis homloka,
egy falevélen az az ér,
amely a gyökeréig ér,
egy szó mely idejében jött,
egy darab ég a csend fölött,
egy kéz, amely utánad nyúlt,
mikor csillagod földre hullt,
télen egy jó meleg szoba,
s ha szépen érkezel... Oda.

2024. március 24., vasárnap

Rumi - A szív szavai

 

Ha a szavak szívből jönnek, a szívig jutnak. Ha pusztán a szádból jönnek ki, csak a fülig jutnak.

If words come from the heart, they will enter the heart. If they come from the tongue, they will not pass beyond the ears.

Rumi

2024. március 22., péntek

Palya Bea - Szép szemű szeretőm

 Palya Bea ♡

Szép szemű szeretőm, nézd, a tél elmúlt
Nyílik a liliom, illata száll túl a hegyeken
Szép szemű szeretőm, nézd az őz a vízhez lép
Lehajtja fejét, iszik és tovaszökken, elillant rég
Vonj engem te magad után, fussunk már...
Szép szemű szeretőm, nézd, a tél elmúlt
Nyílik a liliom, illata száll túl a hegyeken

Szép szemed éget perzselőn, arany-feketén
A nap nem hív ily sürgetőn, nyár delején
Szép szemed fordítsd tőlem el, megvakulok
Fordítsd vissza, nézz...
Égess el, arany-feketén.
Tüzedben elporladtam, semmi vagyok
Szép szemed éget perzselőn, arany-feketén
A nap nem hív olyan sürgetőn, nyár delején

Két karod átfog, átölel, magam feledem
A hullámok, az óceán játszik velem
Két karod vedd el, bőrömmel emlékezem
Fogd át derekam, hozzád ér kezem
Fogj engem, ölelj
Tengeredben vízcsepp, az vagyok
Két karod átfog, átölel, játszik velem
A hullámok, az óceán, nem feledem

2024. március 20., szerda

Stefanidu Mónika - Dúdoló

 
Van, hogy nehéz elmondani mert...
 
Ez nem az eszednek szól, így nem a füledbe súgom
Mélyen a bordák közé, a szívedbe búgom
Nem is a szavakat, csak halkan egy dallamot,
Tudom, megérted, ha szívvel hallgatod
 
Nézem, hogy messzire mész, oda, hol egyszer már jártál
Göröngyös utadra lépsz, ahol féltél és fáztál
Olyan ajtóhoz érsz, amit magadra zártál
Mögötte meglátod azt, amit régen nem láttál
Remegő kisgyermek ül némán egy sötét sarokban 
Várja, hogy megvigasztald lágy, ölelő karodban
Hagyja, hogy letörölgesd a könnyeket végre
Dallamot dúdolva lassan kividd őt a fényre
 
Ez nem az eszednek szól, így nem a füledbe súgom
Mélyen a bordák közé, a szívedbe búgom
Nem is szavakat, csak halkan egy dallamot
Tudom, megérted, ha szívvel hallgatod
 
 

2024. március 17., vasárnap

Brené Brown - A világ legbátrabb tette

 

A világ legbátrabb tette nem más, mint ha elfogadjuk saját történetünket, és közben mindvégig képesek vagyunk szeretni önmagunkat.

Owning our story and loving ourselves through that process is the bravest thing we'll ever do.
 

2024. március 10., vasárnap

Shauna Niequist - Valami létre jön

 

Megvan a szenvedélyességnek és az elcsendesedésnek is a maga ideje, de ez egyik sem az. Ez az évszak arról szól, hogy valami létre jön.

There is a season for wildness and a season for settledness, and this is neither. This season is about becoming.

Shauna Niequist - Bittersweet: Thoughts on Change, Grace, and Learning the Hard Way

Forrás

2024. március 9., szombat

Ken Robinson – Lou Aronica - A kivirágzásról

 

Aztán eljött a nap,
amikor a veszély,
hogy meghúzom magam,
és örökre bimbó maradok,
sokkal fájdalmasabb volt,
mint annak veszélye,
hogy kivirágozzak.
 
 

2024. március 8., péntek

Palya Bea - Hazatalálok én


 

Szabadon szárnyalnék
De tollam téped
Kérlek engedj el
Szeretlek téged
Egyedül ezt hallom
A hívó hangot
El kell indulnom
De kérdés mardos
 
Szabadon szárnyaltam
Lehet, hogy vége?
El kell indulnom
Kimondom végre
Egyedül ez számít
A nyíló szárnyak
Remegő gyöngyök közt
Most mások várnak
 
Elnyelt a sár
De most elég már
Itt az új erő
Felfelé törő

Végre mozdultam
Végre indultam
Karomat széttárom
Az eget meghágom
Följebb szállok még
Elkísér ez a dal
Hazatalálok én

Szeretem lépésem
új úton járok
Szeretem érezni
A bátorságot
Egyedül szállok majd
A tágas égen
Valaki mellém száll
A nap fényében

Elnyelt a sár
De most elég már
Itt az új erő
Felfelé törő
 
Végre mozdultam
Végre indultam
Karomat széttárom
Az eget meghágom
Följebb szállok még
Elkísér ez a dal
Hazatalálok én

2024. március 7., csütörtök

Palya Bea - Sírd el a könnyeidet


Az, aki még nem sírt soha
Bánatát az nem is tudja
Nem látott még könnyet folyni
Patakjától könnyebbülni

Ha most könnyed kiengeded
Szabadabb lesz a te szíved
Ha az első csepp megindul
Utána már mind kicsordul

2024. március 6., szerda

Hollie Holden - Ma megkérdeztem a testemtől...


Ma megkérdeztem a testemtől, mire lenne szüksége,
Ami nagy szó
Figyelembe véve, hogy eddig
Nem igazán kérdeztem.
Arra gondoltam, lehet, hogy több vízre.
Vagy fehérjére.
Vagy zöldekre.
Vagy jógára.
Vagy vitaminokra.
Vagy mozgásra.
 
De ahogy álltam a zuhany alatt
Szemlélve az élet nyomait
A kerek formákat, ahol én laposat szeretnék,
A puhaságot, ahol én keménységre vágyom
Mindazok a belénk táplált kívánságok
Melyek egy csomó
Soha-Nem-Elég-Jó-ságot
hoznak létre.
Nagyon gyengéden ezt suttogta:
 
Tudnál egyszerűen így szeretni?
 
~ o ~ o ~ o ~ 
 
Today I asked my body what she needed,
Which is a big deal
Considering my journey of
Not Really Asking That Much.

I thought she might need more water.
Or protein.
Or greens.
Or yoga.
Or supplements.
Or movement.

But as I stood in the shower
Reflecting on her stretch marks,
Her roundness where I would like flatness,
Her softness where I would like firmness,
All those conditioned wishes
That form a bundle of
Never-Quite-Right-Ness,
She whispered very gently:

Could you just love me like this?

 

2024. március 5., kedd

Khalil Gibran - Rengeteg szeretet elvész...

 

Rengeteg szeretet elvész, amikor kimondunk valamit, de az eltér a szándékunktól, vagy amikor nem mondjuk ki azt, ami az igazi szándékunk. 

Between what is said and not meant, and what is meant and not said, most of love is lost.

Khalil Gibran

2024. március 4., hétfő

Káli László - Tudod, Kedves...


Tudod, Kedves, az éjszaka nem attól szép,
hogy kigyúlnak a fények, és mégis a sötét
telepszik meg halkan a fák sűrű lombjain,
utcák kövén, letűnt hű szerelmek romjain.
Hanem hogy előtte még sugárzó vérvörösbe
öltözik az ég, s a Napot magába ölelve,
mint szerető a kedvesét, a Föld nyugodni tér.
Előtte lángcsókkal elköszön, s milliónyi fehér
csillaglámpást varázsol az égbolt köpenyére.
Tudod, Kedves, nem attól lesz szép az élet,
hogy: mi volt. Hanem, hogy ami jön, hogyan
éled. Az idő-vonat úgyis gyorsan elrohan.
 

2024. március 3., vasárnap

Rainer Maria Rilke - Korai Apollón

 

Mint olykor a még lombja-sincsen ágról
egész tavaszi reggel intene,
ez ifju főben még semmi se gátol,
hogy minden költemények tűze ne

járja át szivünk szinte már halálként.
Mert még tekintetén árny nem ködöl,
babérra még túl hűvös e halánték,
s a rózsabokor dús szemöldiből

csak ezután fog még szökkenni szárba,
honnan majd elvált levelet kavar
a hang, ha rezzen, szirmokként a szájra,

mely most még szólalatlan s villogón új
s csak mosolyával kortyint kóstolóul,
mintha most ömlenék belé a dal.

Fordította: Somlyó György

Rainer Maria Rilke - Új versek

 

 ~ o ~ o ~ o ~


Früher Apollo

Wie manches Mal durch das noch unbelaubte
Gezweig ein Morgen durchsieht, der schon ganz
im Frühling ist: so ist in seinem Haupte
nichts was verhindern könnte, daß der Glanz

aller Gedichte uns fast tödlich träfe;
denn noch kein Schatten ist in seinem Schaun,
zu kühl für Lorbeer sind noch seine Schläfe
und später erst wird aus den Augenbraun

hochstämmig sich der Rosengarten heben,
aus welchem Blätter, einzeln, ausgelöst
hintreiben werden auf des Mundes Beben,

der jetzt noch still ist, niegebraucht und blinkend
und nur mit seinem Lächeln etwas trinkend
als würde ihm sein Singen eingeflößt.

2024. március 2., szombat

Lewis Carroll - A szeretetről

 
- Szeretsz? – kérdezte Alice. – Nem, nem szeretlek! - válaszolta a Fehér Nyúl. Alice összeráncolta a homlokát, és összekulcsolta a kezeit, mint mindig, amikor megbántotta valaki. - Látod? - folytatta a Fehér Nyúl - Most meg fogod kérdezni magadtól, hogy mitől vagy olyan tökéletlen, és mit csináltál rosszul, hogy nem tudlak legalább egy kicsit szeretni. És tudod, pont ezért nem tudlak szeretni. Nem leszel mindig szeretve, Alice. Lesznek napok, amikor mások fáradtak, és unják az életet, gondolati és érzelmi nyomorukban elmenekülnek a valóságtól, és bántani fognak. Mivel az emberek ilyenek, valahogy mindig megsértik egymás érzéseit, akár figyelmetlenségből, félreértésből vagy önmagukkal való konfliktusból. Ha nem szereted magad, legalább egy kicsit, ha nem teremted meg az önszeretet és a boldogság szerető páncélját a szíved körül, akkor a mások által okozott enyhe bosszúságok halálossá válnak, és elpusztítanak téged. Amikor először megláttalak, egyezséget kötöttem magammal: „El fogom kerülni, hogy szeresselek, amíg meg nem tanulod szeretni magad."
 

2024. március 1., péntek

Szabó Lőrinc - Tavasz

 

Mi az?” – kérdezte Vén Rigó.
Tavasz” – felelt a Nap.
Megjött?” – kérdezte Vén Rigó.
Meg ám!” – felelt a Nap.
 
Szeretsz?” – kérdezte Vén Rigó.
Szeretlek!” – szólt a Nap.
Akkor hát szép lesz a világ?
Még szebb és boldogabb!