Gyurkovics Tibor - Száj

Már nem tudom, hogy miért szeretlek
de azt azért tudom: nagyon.
Most hát reád rakom a terhet,
szempilláidra a szerelmet,
a mellkasodra, a szívedre,
a vállaidra, s úgy hagyom.

Henri-Frédéric Amiel - A tájakról

Séta a Jeli Arborétumban

Minden táj egy-egy lelkiállapot. 
Henri-Frédéric Amiel

Szilágyi Domokos - Pénelopé

John William Waterhouse: Penelope and the Suitors - 1912

Várlak, mert tudom: visszajössz;
visszajössz, mert tudod, hogy várlak.
Tökéletes kör: te meg én,
és tökéletes logika.
A tükör is csak akkor él,
ha van kit tükröznie. Egymás
tetteinek oka vagyunk,
oka és célja - te tudod.
Athéné óvjon. óvd magad!

Reményik Sándor - Kegyelem

Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.

Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

Reményik Sándor - Nocturne

Bolyongok kertünk fái közt,
Sötét van, mély sötét,
Csillagok ezerét
Ringatja csak a roppant, messzi bolt,
A szeptemberi éj
Kirakta minden diadémját.

Ó, bírhatatlan, fényes, tiszta kincs,
Amelyre nem lehet
Tenni véres kezet
S rá szenvedéllyel vágyni,
Csak nézni és imádni!
Mily csend!
Csak gyönge szellő támad,
Ingatni egy-egy ágat.

Bolyongok kertünk fái közt,
Sötét van, mély sötét,
Csillagok ezerét
Ringatja csak a roppant, messzi bolt,
Most rámhajolt
Egy almafának ága,
Mintha megáldna.

A fák közt megrekedt a mély homály
S egy kurta pillanatra
Mintha belém nyilalna:
Hátha valaki orgyilokkal áll
A lomb között
És les,
Engem gyanútlant, halálra keres!

De nincs szívemben félelem.
Miért
Rettegni úgy e balga életért?
A gyilkos ha kitoppanna elém,
Megfognám szép nyugodtan a kezén,
És szólnék: nézd, mi kéj,
A szeptemberi éj
Kirakta minden diadémját!

És mondanám neki
Hogy énrám tőrét hiába feni
S mutatnám neki,
Hogy ragyognak a néma csillagok!
S hogy én a csillagok
Vérrokona vagyok
S hatalma nincsen rajtam a halálnak,
Mert megbékéltem
A Mindenséggel,
És fenn az égen fények,
Vagy lenn a sírban férgek:
Énrám mindenütt csak rokonok várnak.

Szívemben nem a félelem,
A Csendnek óceánja van,
Mint alvajáró, úgy megyek,
Oly balgán és oly biztosan.
Nem érzek semmi vágyat,
Símogatom a fákat
És elbolyongnék köztük hajnalig,
Ők felfognák a nekem szánt csapást,
Ők felfognák,
E kemény törzsű öreg rokon-fák,
Hajdanán
Szelíd kézzel ültetette ide őket
A nagyapám
S a sírból idáig ér a keze.

Ezek a fák
Épp olyan régi rokonok,
Akár a csillagok
S a sír virágai.

Bolyongok kertünk fái közt,
Sötét van, mély sötét,
Csillagok ezerét
Ringatja csak a roppant messzi bolt. 

Reményik Sándor

Vörösmarty Mihály - A jóról

Szólj, gondolj, tégy jót s minden szó, gondolat és tett tiszta tükörként fog visszamosolyogni rád.

Utassy József - Nyárutó

Hát csudaszép ez a nyár: csupa fény, csupa árny, csupa ritmus!
Berkenyebokrok alól
sárgarigózene szól.

Hangos a völgy, tele van még szilvaszedőkkel a hegyhát.
Fülledt lombok alatt
zsendül az őszibarack.

Őszül a zöld fűszál, libanyáj pepitázza a tarlót.
Vedlik az ostorom is,
szál sihederkorom is.

Meg-megroggyan a zsák, hazagondol már a malomból.
Szérűn tyúkjaival
szunnyad a szalmakazal.

Csönd van. Fényes csönd. Gyönyörű harkály veri mellem.
Hej görögök, latinok!
Kopp, kipikopp, kipikopp.

Utassy József

Ancsel Éva - A gyűlölet viszonzásáról

Aki viszonozza a gyűlöletet, az legyőzetett.
Bekezdések az emberről

Radnóti Miklós - Szeptember

Ó hány szeptembert értem eddig ésszel!
a fák alatt sok csilla, barna ékszer:
vadgesztenyék. Mind Afrikát idézik,
a perzselőt! a hűs esők előtt.
Felhőn vet ágyat már az alkonyat
s a fáradt fákra fátylas fény esőz.
Kibomló konttyal jő az édes ősz.

Victor Hugo - Alkonyra hajlik már az évszak

Alkonyra hajlik már az évszak,
nő a homály, fogy a derű,
a dombra hűvös szárnyú szél csap,
fél a madár, fázik a fű.

Augusztus küzd az őszi haddal;
nem ringat jégmadárt a hab;
egy percet elveszít a nappal,
és egy sugárt a pirkadat.

Némán tapad a mennyezetre
a légy, mint akit csapda zár,
a mint földre hullott hópehelyke,
apránként olvad szét a nyár.

Fordította: Nemes Nagy Ágnes

Weöres Sándor - Galagonya

Galagonyatündér

Őszi éjjel
izzik a galagonya,
izzik a galagonya
ruhája.
Zúg a tüske
szél szalad ide-oda,
reszket a galagonya
magába.
Hogyha a hold rá
fátylat ereszt:
lánnyá válik,
sírni kezd.
Őszi éjjel
izzik a galagonya,
izzik a galagonya
ruhája.